Így kapcsolódik össze az alkoholtrendek változása és a turizmus

A turizmus egyre több ország számára jelent kiemelt szerepet, amely nagyban hozzájárul az adott nemzet gazdasági fejlődéséhez, munkahelyteremtéshez. Az elmúlt években több gazdasági ágazat kapcsolódott be és válik a turizmus egyre meghatározóbb szereplőjévé.

A gasztronómia és ezzel együtt az alkoholok fogyasztása is szerepet játszik a turizmus fejlődésében, amelyről Erdei Zsolt Jordi, a Premium Gin Hungary alapítója tartott előadást a Gozsdu Udvarban található, újonnan megnyitott, dél-amerikai hangulatú Spíler Nikában.

Nem véletlen, hogy egy ilyen eseményt a turistáktól nyüzsgő helyszínen tartott a cég, hiszen egy másik fontos téma számukra a turizmus. A prezentáció témája ugyan a turizmus hatása az alkoholtrendek alakulására, de ez fordítva is megjelent az előadás során, ugyanis a szeszesital turizmus napjainkban egy dinamikusan növekvő ág.

Az alkoholturizmusnak több gazdasági előnye is van
Az alkoholturizmusnak több gazdasági előnye is van
Fotó: Premium Gin

Az alkoholfogyasztás az utazás és a turizmus szerves része

Mind a gyakorlati tapasztalatok, mind a kutatások azt mutatják, hogy az emberek élvezetüket a tevékenységek széles skálájának tulajdonítják, mint például a desztináció története, a helyi konyha és a helyi italok. Míg egyes utazók az alkoholfogyasztást mellékes élménynek tekintik, sokak számára ez lehet az utazás fő oka, ami az „alkoholturizmus” növekvő népszerűségét eredményezi.

Az szeszesital-turizmus pozitív hatásit több tanulmány is igazolta.

Szoros összefüggés van a nagy turisztikai nyomás és az alkohollal kapcsolatos elemek nagyobb jelenléte között, különösen a városi környezetben.

Gazdasági előnyei közé tartozik a turisták közvetlen, közvetett és indukált kiadása is. A turisták közvetlenül költenek árukra és szolgáltatásokra. A turisztikai kiadásokat közvetlenül kapó helyi intézmények/személyek pedig utólagos kiadási köröket hajtanak végre, így közvetett költést eredményeznek. Az indukált hatás a helyiek által bér, fizetés, haszon, bérleti díj és kamat formájában megszerzett bevételből adódik, amely a kapcsolódó turizmus nélkül nem jött volna létre.

A legtöbb országhoz társítható valamilyen népszerű étel és/vagy ital. Ha valaki paellát, tapast, sangríát emleget, azonnal Spanyolország jut eszünkbe. Olaszországnak ott a pizza, a pasta, a prosecco, az Aperol, ahogy nekünk Magyarországon a gulyásleves, a Tokaji Aszú, az Unicum és a pálinka.


Fotó: Depositphotos

Természetesen a marketingszakemberek tudják mekkora húzóerő van az adott desztináció gasztronómiájában, így a marketing és kommunikációs tevékenységeik során kiemelik az adott régió / város / ország ételeit és italait.

Az utazási trendek alakulásával megfigyelhető hogyan formálódik az egyes alkoholkategóriák vagy márkák népszerűsége: egy hazájában népszerű alkoholmárka mindig kellemes és nosztalgikus élményt ad, ha azt később saját hazánkban is megvásárolhatjuk.

A "Spirit Tourism" egy gyorsan fejlődő ágazat, ami lehetőséget kínál a helyi turizmus növekedésére, ezáltal munkahelyek teremtésére és a helyi gazdaságok fellendítésére. Az Európai Parlament például kampányt indított a szeszesital-turizmus érdekében, mert felismerte annak értékét. Különösen a vidéki területeken látható a fent említett gazdasági erősödés. A világ minden tájáról érkező látogatók vonzásával a szeszfőzdék országuk, egyedi kulturális örökségük és kulináris hagyományaik nagyköveteiként működnek. Az Európai Unió 44 szeszesital kategóriát és kb. 250 földrajzi eredetvédett helyet tart nyilván, amelyek az adott régió kultúráját és hagyományait képviselik.

Írország turizmusában a lepárlók a siker egyik sarokkövét jelentik. Az Egyesült Királyság skót whisky ipara mintegy 2 millió turistát vonz évről évre a régióba. A német borvidékek turizmusának gazdasági hatása jelentős, 2019-ben 26,4 milliárd eurót generált az ágazat, és 384 878 ember adott munkát.

A világ élenjárói az alkohol turizmus tekintetében: Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Mexikó és például Kuba.


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.