Jó hírek a magyarországi sörfogyasztásról

A Covid-járvány időszakát idéző, 2023. évi 10 százalékos forgalomcsökkenés után 2024-ben 2,8 százalékkal, 5,55 millió hektoliterre nőtt az öt legnagyobb magyar sörgyártó belföldi forgalma – közölte az MTI érdeklődésére Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

Bár a magyar sörgyártók éveken át folytatott, több milliárd forintos technológiai és termékfejlesztési programjainak nyomán a hazai termékek minősége világszinten is a legjobbak közé tartozik, a növekedő termelési költségek és az élesedő nemzetközi verseny kihatottak az exportra, amely tavaly a felére esett, csak 184 ezer hektoliter volt. Mindezek eredményeként az öt legnagyobb gyártó által itthon főzött sör mennyisége 2024-ben 3,3 százalékkal csökkent, 33 ezerrel maradt el az évi ötmillió hektolitertől – mondta el az igazgató.

Hozzátette:

a hazai gyártás versenyképességének tavalyi romlását is jelzi az import jelentős, 20 százalékkal megnövekedett mértéke, ami 2024-ben összesen 767 ezer hektolitert jelentett.

A belföldi forgalomban stabilizálódott a szuperprémium és prémium sörök aránya, melyek együttes forgalma elérte a 31,4 százalékot, összesen 1,742 millió hektoliter volt. A középkategória is stabilan teljesített, 54 százalékos aránya 2,993 millió hektolitert jelentett, míg az alsó kategóriás termékek aránya 2024-ben is tovább csökkent. Utóbbi szegmens az öt legnagyobb gyártó forgalmának csak 7,1 százalékát adta tavaly, ami 396 ezer hektoliter eladását jelentette.


Fotó: Depositphotos

Az alkoholmentes és csökkentett alkoholtartalmú termékek 427 ezer hektoliteres forgalma is újra növekedést mutatott, arányuk 8,1 százalékra emelkedett a teljes forgalmon belül, köszönhetően az ízesített alkoholmentes sörök 24 százalékos forgalmi növekedésének, melynek hátterében feltehetően az egészségtudatos és felelősségteljes fogyasztás folyamatos térnyerése áll – mondta Kántor Sándor.

A fenntarthatóság szempontjából legkedvezőbb csomagolás, a hordós kiszerelés 2024. évi forgalma 394 ezer hektoliter volt, 2,1 százalékkal nőtt, míg a hasonlóan környezetbarát, újratölthető üvegcsomagolásban értékesített sörök volumene már csak a 2018. évi érték felét, mindössze 725 ezer hektolitert ért el.

Tavaly nőtt a legkedveltebb kiskereskedelmi kiszerelés forgalma:

A 4 millió hektoliter dobozos sör 72 százalékra emelte e csomagolás arányát a teljes belföldi sörforgalomban. Az egyutas, nem újratölthető üveges sörök – melyek jellemzően a prémium termékek kiszerelései – forgalma 6,9 százalékkal nőtt, elérte a 239 ezer hektolitert. A gazdaságos kiszerelésre jellemző PET-palackban értékesített sör volumene 5,5 százalékkal 281 ezer hektoliterre csökkent.

A sörszövetség összesítése szerint az öt legnagyobb sörgyártó költségvetési befizetései 2024-ben 6,8 százalékkal 95,9 milliárd forintra nőttek, a forgalom növekedésének mértékénél jóval nagyobb arányban.

Emellett a magyar sörgyártók további 4,5 milliárd forinttal járultak hozzá a hulladékgazdálkodást működtető MOHU bevételeihez, ami dobozonként közel 10 forintot jelentett 2024-ben, a sörök átlagos polcárában. A jövedéki adó 42,7 milliárd forintot, az áfabefizetés 45,3 milliárd forintot tett ki az öt legnagyobb gyártó részéről 2024-ben.


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.