Jó bulihoz jó bor való

„Érdemes jó bort vinni a Szigetre, hiszen a tavalyi fesztiválokon 30 százalékkal nőtt a borfogyasztás. Ezt akarjuk idén is megismételni”, mondja a rendezvények borbeszállítója, a Borháló.

A társaság idén a Kristinus Borbirtok boraiból állította össze azt a szortimentet, amely méltán képviselheti a magyar borkultúrát az idelátogató külföldiek előtt is. A Borháló tavaly nemcsak azzal virított, hogy szokatlanul jó borokat hozott a fesztiválokra, hanem azzal is, hogy meghonosította a fröccskoktélokat. „Jó bulit csak jó borral lehet tartani. Tavaly a Sziget Kft. öt fesztiválján, ahová mi szállítottuk a bort, 30 százalékkal nőtt a borfogyasztás, amit csak a minőség javulásával lehet magyarázni. Idén hasonló bővülésben bízunk, hiszen megint kiváló borokat viszünk a rendezvényekre” – mondja Elek Márton, a Borháló Borkereskedés stratégiai igazgatója.

És milyen a jó fesztiválbor? „A minőségen nem lehet spórolni. A fehér legyen karakteres, üde, de kellően savas, fröccsbe való, a rozé legyen gyümölcsös, de nem tolakodó. Álljon rendelkezésre belőlük több tízezer liter, tartsák őket mindig frissen és hidegen, és bármikor le lehessen tölteni belőlük akár ezer litert is.” . „A választás végül a dél-balatoni Kristinus Borbirtok boraira esett – mondja Kathona Krisztián, aki a cégnél az értékesítésért felel. – Idén a tejes fesztiválszortimentet tőlük szállítjuk, hiszen boraik, amellett hogy kielégítik a speciális fesztiváligényeket, kifejezetten alkalmasak rá, hogy bemutassák a magyar borászkodás hagyományos és újratermelődő értékeit a Sziget leginkább külföldi fiatalokból álló vendégkörében. A Sziget-rendezvényeken fehérborból és rozéból nagyságrendileg több fogy, mint vörösből, a bor jelentős része ugyanis fröccsbe vegyül. 

Forrás: Borháló/Vendég & Hotel


Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.
A világ tíz legjobb kávézója

A világ tíz legjobb kávézója 

Egy ausztráliai kávézó került a dobogó tetejére. Az olaszok labdába sem rúgnak.
Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre

Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre 

Az 1000-2000 fő közötti települések italüzletei is pályázhatnak a 3 milliós támogatásra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.