Keresik Békés megye pálinkáját

A Békés Megyei Önkormányzat idén is keresi a megye pálinkáját, az eredményhirdetést a 17. Gyulai Pálinkafesztivál keretében tartják - mondta Zalai Mihály elnök pénteken Békéscsabán sajtótájékoztatón.

Zalai Mihány kifejtette: hat megyei főzde közül négy 13 mintával jelentkezett a versenyre. A megyei önkormányzat azt vállalja, hogy elkészítteti a Békés megye pálinkája címkét, amelyet a győztes főzde egy éven keresztül viselhet az üvegein a kereskedelmi forgalomban. Az önkormányzat vállalja, hogy egy éven keresztül ettől a főzdétől vásárol protokollcélokra pálinkát.

2015-ben a sarkadi Éden-tó Szeszfőzde Bt. sajmeggy pálinkája viselhette a címet. Bora Imre, a Gyulai Pálinkafesztivál főszervezője elmondta: a korábbi évektől eltérően idén csak a magán- és a bérfőzdéknek hirdették meg a fesztivál pálinkaversenyét, amelyre eddig 332 mintát neveztek be. Kereskedelmi főzdék idén nem versenyeznek, ami alól csak a Békés megyei főzdék a kivételek, és ők is csak a megye pálinkája címért indulhatnak.

A benevezett pálinkákat szakmai zsűri értékeli március végén; a győzteseket a fesztivál második napján, szombaton hirdetik ki. A 17. Gyulai Pálinkafesztivált április 15. és 17. között rendezik meg a gyulai Várkertben.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.
Nem lesz idén akácméz?

Nem lesz idén akácméz? 

Rekordgyenge termés – drágulás és hiány várható.
Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.