Kikről van szó a közösségi oldalakon?

A közösségi oldalakon az Ötkert romkocsmáról, a Szimpla és az Urimuri szórakozóhelyekről beszélnek a legtöbbet a felhasználók – derült ki a Hilltop Neszmély Zrt. közösségi média kutatásából, ami a manapság oly divatos romkocsmákat, illetve a vendégek borhoz való viszonyát vizsgálta. Érdekes, hogy a közösségi beszélgetések egyhatodában valamilyen módon szóba kerül a bor is.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Hilltop Neszmély Zrt. idén nyáron közösségi média kutatást végzett, amelynek célja az volt, hogy feltérképezze a budapesti romkocsmák megítélését, az azokat látogató vendégek borfogyasztási szokásait. A kutatás során a publikus Facebook bejegyzéseket, az online híreket, a Twitter és blogok forgalmát vizsgálták a Replise közösségi médiakutató rendszerének segítségével egy hónapon keresztül. A romkocsmákat tipikus fővárosi találmánynak tartják a szakértők, de az biztos, hogy rendkívül népszerűek a külföldi és hazai közönség körében egyaránt. Ha definiálni szeretnénk a romkocsmákat, akkor azt mondhatnánk, hogy ezek olyan egyedi hangulatú vendéglátó-ipari egységek, ahol egyszerre folyik vendéglátás és kulturális tevékenység. A lepusztult budapesti homlokzatok mögött megbúvó, egyedi értékeket hordozó világokhoz szorosan hozzátartozik a gasztronómia és azon belül is a bor, a fröccs.
Az Ötkert a legnépszerűbb romkocsma a közösségi médiában
A kutatásból kiderült, hogy az online közösségi térben is rengeteg szó esik a romkocsmákról: a legtöbbet az Ötkert akcióiról és programjairól beszélnek, ezt követik a Szimplát és az Urimurit érintő hozzászólások. A Fogas Ház, az Ankert, a Morrison’s2 és a Romkert szintén kedvelt téma az internetes beszélgetők körében. Érdekes, hogy a Morrison’s2 szórakozóhelynek 40 ezres rajongótábora van a Facebookon, ugyanakkor ők kevésbé aktívak a hozzászólások terén, így a közösségi említési toplistában a Morrison’s csupán a középmezőnyben helyezkedik el. Ezzel ellentétben az Urimuri nem dicsekedhet számottevő rajongótáborral a Facebookon, ugyanakkor magáról a helyről rengeteget beszélnek egyéb fórumokon a vendégek. Az Ötkert és a Szimpla előkelő helyezése a Replise említési listáján nem meglepő, hiszen mindkét helyszín aktív tevékenységet folytat a közösségi oldalakon.
Romkocsma infók - egyik fő téma a bor
A közösségi médiában főként a Facebookon cserélnek tapasztalatokat, programokat, árakat és gasztronómiai tudnivalókat a fogyasztók. De a téma gyakran felbukkan az online híradásokban is: rengeteg cikk jelent meg idén nyáron a romkocsmák programjáról, világáról, hangulatáról, a hozzájuk kapcsolódó turisztikai látványosságokról. Az említések egyharmada érkezett a Facebookról és további egyharmad az online hírportálokról, a blogok és a Twitter adják a további említések egyharmadát. Az említések tartalmát vizsgálva kiderül, hogy a legtöbbször a programokról, koncertekről, az esti tudnivalókról beszélgetnek a felhasználók, hiszen ezeket a szavakat említik a legtöbbször a romkocsmák kapcsán. Érdekes adat, hogy a romkocsmákkal kapcsolatos hozzászólások közel egyhatodában szóba kerülnek a borok is, illetve a borral kapcsolatos témák (fröccs, hosszúlépés stb.). A legtöbbet az Ötkert és az Urimuri vendégei beszélgetnek boros témákról, de az Ankert és az Instant is előkelő helyen szerepel ezek alapján.
„Számunkra nagyon fontos, hogy figyelemmel kövessük a vendéglátó-ipari trendeket, a fogyasztók körében felbukkanó divatokat. Úgy láttuk, hogy a romkocsmák egyre népszerűbbek és olyan közegnek számítanak, ahol a vendégek szívesen fogyasztanak bort vagy fröccsöt. Véleményünk szerint nagyon fontos lenne, hogy a fiatalok jó minőségű, igazolható eredetű bort igyanak ezeken a szórakozóhelyeken is és háttérbe szoruljon a kannásbor. Éppen emiatt kézenfekvő volt, hogy ezt a területet és ezeket a helyszíneket próbáljuk lekutatni a közösségi médiából kinyerhető adatok révén. A kutatás egyrészt érdekes információkat szolgáltatott arról, hogy a fővárosi romkocsmák közül melyikről beszélnek a legtöbbet az emberek az interneten és azt is láttuk, hogy mely helyszín közönsége a legaffinisabb a bor iránt.” – mondta Dorn Zoltán, a Hilltop Neszmély Zrt. belföldi kereskedelmi és marketing igazgatója.


Éjszakai szesztilalom jöhet Splitben

Éjszakai szesztilalom jöhet Splitben 

Horvátország második legnagyobb városában a rendbontások miatt tervezik bevezetni a változást.
Történelmi döntés: a brit kocsmák hajnali 5 óráig tarthatnak nyitva az Anglia–Mexikó mérkőzés miatt

Történelmi döntés: a brit kocsmák hajnali 5 óráig tarthatnak nyitva az Anglia–Mexikó mérkőzés miatt 

A kormány döntése értelmében az angliai és walesi kocsmák hétfőn hajnali 5 óráig tarthatnak majd nyitva.
Tokajra került az „Év Pincészete” díj

Tokajra került az „Év Pincészete” díj 

Tíz év után ismét tokaji pincészet nyerte el az „Év Pincészete” címet.
Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy steakétteremben

Séfváltás egy steakétteremben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.