Kovács László marad az MVI elnöke

Tisztújító Közgyűlést tartott a május 16-án a Magyar Vendéglátók Ipartestületének tagsága.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Egyhangúlag elfogadták a 2017. évi elnöki és pénzügyi beszámolót, ismertették a 2018. évi költségvetési- és cselekvési tervet, valamint megválasztották az MVI elnökségét, Képviselő testületét és Felügyelő Bizottságát.

A testület elnöki tisztségét az elkövetkezendő négy évben – immár 3. ciklusban – ismét Kovács László látja majd el. Szintén döntés született az alelnökök személyéről, mely pozícióra Berkes Gyula, Garaczi János, Semsei Rudolf és Kis Zoltán kaptak megbízást. Megválasztották a Felügyelő Bizottság elnökének Horváth Tamást, a tagjai Szabó László és ifj. Gombás András lettek.

A következő periódus Képviselő Testületének tagjai: Balázs József, Gottwald Zoltán, Rápolthy István, Major Vilmos, Ipacs Tamás, Bardóczy Ákos Kolos, Molnár Attila, Sztankó Tamás, Zerényi Károly és Csúcsy István. A közgyűlés az elnökség hatáskörébe utalta a regionális bizottságok munkájáról való döntést.

A 2018. évi cselekvési terv főbb pillérei: lobbitevékenység az ÁFA csökkentés kérdéskörében és a reprezentációs adó felülvizsgálatában, jogdíjak tekintetében továbbra is folyamatos tárgyalások az Artisjussal. A szakma képviselete a felügyeleti, a hatósági és rendeletalkotó szervekkel a hivatalos egyeztetéseken. Továbbá hazai és nemzetközi versenyeken való részvétel, illetve azok anyagi és szakmai támogatása, konferenciák szervezése.

Szakmai programok, gasztrotúrák szervezése, valamint a hagyományőrzés és tiszteletadás tekintetében a Gundel Károly díj és az Év Vendéglőse díj adományozásának folytatása, s a közeljövőben Jakabffy László emlékkönyv kiadása, együttműködve a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal és a Jakabffy családdal.

Forrás: Vendég & Hotel


Gordon Ramsay: étteremnyitás Budapesten, ugyanakkor új évad a tévében

Gordon Ramsay: étteremnyitás Budapesten, ugyanakkor új évad a tévében 

Egyszerre nyit éttermet Budapesten és tér vissza a tévé képernyőjére a legendás angol séf .
Pálinkából koktél? A hajdúszoboszlói kifőzdében nem lehetetlen

Pálinkából koktél? A hajdúszoboszlói kifőzdében nem lehetetlen 

Új irányba vinné a hungarikumokat a Pintér Pálinka.
Uniós oltalmat kapott a Mura borvidéki eredetmegjelölés

Uniós oltalmat kapott a Mura borvidéki eredetmegjelölés 

Újabb magyar borvidéki eredetmegjelölés került fel az Európai Unió védett földrajzi árujelzőinek listájára.
Pisco Peruból – miért ez a párlat a dél-amerikai ország nemzeti itala?

Pisco Peruból – miért ez a párlat a dél-amerikai ország nemzeti itala? 

Pisco Világnapot ünnepel a VIBE Budapest.
Bővül a zselízi Sacher-ház

Bővül a zselízi Sacher-ház  

„Három folyó régiója” elnevezésű turisztikai akcióterv keretében komplex turisztikai fejlesztések indulnak a magyar–szlovák határtérségben.
Nincs megállás: terjed a sertéspestis Horvátországban

Nincs megállás: terjed a sertéspestis Horvátországban 

Idén már 89 járványgócot azonosítottak.
    Ki süti az ország kenyerét? Megnyílt a jelentkezés a hivatalos gyártóknak

Ki süti az ország kenyerét? Megnyílt a jelentkezés a hivatalos gyártóknak 

A jelentkezés a Magyar Pékszövetség tagvállalkozásai mellett minden magyar tulajdonú pékség számára nyitott és díjmentes.
A magyar konyha legjava a Time Out Marketben

A magyar konyha legjava a Time Out Marketben 

Egy tányér gulyás, egy tökéletes csirkepaprikás vagy egy pohár magyar bor – kevés jobb módja van annak, hogy a külföldiek megismerjék az országunkat.
Elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója

Elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója 

52 éves korában elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója és egykori tulajdonosa.
Eddig még nem hallottunk Dánszentmiklósról, a Michelin-ellenőrök viszont igen

Eddig még nem hallottunk Dánszentmiklósról, a Michelin-ellenőrök viszont igen 

Van néhány hely Magyarországon, amelyet elsőre még talán a térképen is nehezen találnánk meg, mégis évről évre felkerülnek a gasztronómia iránt érzékenyek bakancslistájára. Dánszentmiklós pont ilyen.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.