Különös, tó-specifikus gasztronómia a Balatonnál

2019-ben művészek, ökológusok, társadalomkutatók és vízügyi szakemberek létrehozták a „szabadonbalaton” kezdeményezést. Közösen gondolkodtak el azon, hogy miképpen tehetnek valamit a Balaton megmaradásáért. A válaszaik izgalmasak, ami segíthet: az a tudomány, a művészet és a gasztronómia. A válaszaik között a gasztronómia is szerepel - írja a magyarkonyhaonline.hu.

A Balaton sérülékeny ökoszisztémájáért aggódók számos módon látnak arra lehetőséget, hogy miként segíthetnének a túlépítettségtől, algásodástól, halpusztulástól veszélyeztetett Balatonon.

Létrejött többek között a Szabadonbalaton Bár is, amely tó-specifikus ételeket, italokat kínál, a szlogenjük pedig: kóstolj bele a Balaton ökoszisztémájába! Tulajdonképpen ez is egy művészeti akció, ahol mindenki saját felelősségére kóstol és iszik. A gondolatisága pedig: ha megkóstolsz valamit, azt már egy kicsit megismerted, közelebb kerül hozzád, és felelősségteljesebben tudsz gondolkodni róla.

A kóstolni valók egy része ökológiai folyamatokra reflektáló ételekből és italokból áll. Ezek tehát nem a névadó anyagokból készülnek, de hasonlítanak rá színükben, állagukban, kinézetükben. Más ételekhez és italokhoz valóban térségi alapanyagokat használnak. Ilyen például a süllőhínár, vagy a békaszőlő chips.



Mutatjuk az étlapot:

Algás víz (Zöld- és kék tengeri alga)

Iszapos víz (Szenet tartalmaz)

Fáslegelő ital (alma, csipkebogyó, szeder, borókabogyó, maradékcukor)

Ikrapuding nádmorzsával (tápióka, feketekakaó-por, nádrizóma, búzakovász)

Iszapkoktél (banán, saláta, menta, citrom, áfonya)

Algavirágzás (jég, spirulina por, szóda, rozmaring, fehérbor vagy almalé, szőlő)

Algafagyi (banán, avokádó, alma, lime, spirulina por)

Süllőhínár & békaszőlő chips (süllőhínár, békaszőlő)

Szén (rizstej, szén, fekete kakaó, maca)

Nitrogén (répa, gyömbér, citrom, kurkuma, alma)

Foszfor (alma, alga, chia mag, citrom)

Bojli golyók mártással ( kukorica, burgonya, édesburgonya, rizs, rizspehely, kenyérmorzsa, fűszerek)

Halikra puding (tápióka, növényi tej, kakaó)

Kukoricaital hidegen vagy melegen (kukorica, tej, fahéj vagy fermentált kukorica)

A Szabadonbalaton Bár a jó idő érkeztével sokszor kinyit majd a Balaton partján.

A teljes cikk ITT olvasható.


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.