A Crocus GERE Bor Hotel & Resort szálloda szívén viseli a sportolást, így szinte egyértelmű volt, hogy képviselteti magát a Nemzeti Bormaraton villányi futamán. A lelkesedés hatalmas volt, a szálloda a legnagyobb csapattal vett részt, és kiemelendő, hogy az egyetlen nevező volt, aki csak saját dolgozóival indult a megmérettetésben. A lelkesedés tovább sodorta a csapatot, így ráadásként az utolsó napon még egy távot bevállaltak, és egyedüli villányi csapatként a hajósi célba futásra is elkocogtak. De nem csak a dolgozók, Gere Andrea is részt vett a programban, így elmondható, hogy a Crocus GERE Bor Hotel & Resort szállodánál egységben az erő.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ünnepélyes keretek között díjazta a legsikeresebb vállalkozásokat. A június elején kiadott „Díj a sikeres vállalkozásokért” plakett ezúttal a Gere pincészethez került. „A hónap kis- és középvállalkozása” díjat az AKA kereskedelmi Kft.-Gere Attila Pincészete nevében Gere Andrea ügyvezető vehette át.
Gere Attila pincészete hét generáció óta a szőlőművelés és a borkészítés hagyományait átörökítő családi vállalkozás. A már 70 hektáron gazdálkodó családi birtok mellett számos más területen is sikereket ért el. A vállalkozás az utóbbi években sikeresen pályázott uniós forrásokra: így a bortermelés melléktermékét feldolgozó szőlőmag-üzem létesítésére mintegy 65 millió forintos támogatást nyert el, míg hotelfejlesztésre és bővítésre 228 millió forintnyi támogatást kaptak.
A nyár kezdete más meglepetést is tartogatott: A pihenést, kikapcsolódást keresők is magasan a legjobbak között tartják számon a Crocus GERE Bor Hotel & Resort-ot. A TripAdvisor értékelése szerint 2015 évben a szálloda elnyerte a 2015 TRIPADVISOR CERTIFICATE OF EXCELLENCE díjat.
Forrás: Vendég&Hotel Online