Megújult a Gellért Söröző

Buda legrégibb sörözője, a Danubius Hotel Gellért épületében 1918 óta működő Gellért Söröző megújult enteriőrben, kézműves sörök hadával és a velük harmonizáló kortárs magyar konyha ételeivel, időnként pedig izgalmas programokkal várja a vendégeket.

Legutóbb 2003-ban változott az addigra renoméját vesztett söröző koncepciója, bár akkor még a belső terek nem estek át komolyabb átalakításon, konyhája határozottan új irányt vett, és az elmúlt néhány évben folyamatosan és ígéretesen fejlődött. A mostani felújításnak köszönhetően végre egy teljesen új kor köszönthet be a Gellért Söröző & Brasserie életében.

A Gellért Söröző továbbra is a szállodától elkülönülve, „önálló egységként” üzemel, közvetlen bejárattal a Szent Gellért térről. Hasonlóan a világ fővárosaiban közismert éttermekhez, melyek egy-egy szálloda épületében, de nem annak részeként fogadják vendégeiket. A legújabb trendeket követő enteriőr pedig keretbe foglalja a konyha új filozófiáját, a korántsem szokványos alapanyagokból készült, és a 22-féle kézműves sör ízeihez illő ételeket.

„Fontos, hogy egyénisége legyen az ételnek, kevés, de meghatározó fűszerezéssel” – állítja a Gellért Söröző & Brasserie chefje, Frideczky András. A legismertebb hazai éttermeket (Cyrano, az U26 és a Baldaszti’s) megjárt és a legnagyobb hazai chefekkel együtt dolgozó ifjú szakember különös gondot fordít a nyersanyagokra. A szezononként változó étlapon túl a napi ajánlat és a heti menü nem a naptárhoz, hanem a természethez igazodik. És természetesen – az alapanyag mellett – fontos a technika, és az étel harmóniája szájnak és szemnek egyaránt.

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.

Interjú

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.