Michelin-csillagot kapott egy francia vegán étterem

A dél-nyugat franciaországi Ares városában működő ONA étterem megkapta a csúcsgasztronómia legjelentősebb elismerését, a Michelin-csillagot. Az ONA az Origine Non Animale, azaz a Nem Állati Eredetű szavak kezdőbetűiből áll össze, az étterem ugyanis vegán, nem használnak semmiféle állati eredetű alapanyagot.

Az étterem alapítója és vezetője Claire Vallee, aki a hétfői bejelentés után arról beszélt, hogy úgy érzi, mintha elgázolta volna egy vonat, döbbenten fogadta a hírt - írja a 444. A hagyományos Michelin-csillag mellett Vallee étterme egy zöld csillagot is elnyert: a Guide Michelin 2020 óta külön díjazza azokat az éttermeket, melyek üzemeltetésében hangsúlyos helyet kapnak az etikus gyakorlatok.



Vallee arról mesélt a francia hírügynökségnek, hogy a hagyományos bankok elhajtották, amikor évekkel ezelőtt hitelért házalt, bizonytalannak és kockázatosnak ítélték meg a vegán étkezés jövőjét, és azt sem tartották jó ötletnek, hogy az óceán partján fekvő Arcachon-öbölben lévő városban szerette volna megnyitni a helyet. A fiatal séf ezután közösségi finanszírozásból szedte össze az önrészt, majd egy olyan bankhoz fordult, amelyik kifejezetten zöld, etikus projekteket támogat. Elmondása szerint az étterem 2016-os megnyitása óta sokszor kérdezte magától, hogy vajon elég jó-e, amit csinálnak, hiszen a növényi alapú főzés nehéz és innovatív kihívás. De szerinte a legfontosabb, hogy élvezze, amit tesz, ez pedig itt megvalósult.



Franciaországban Vallee a vegán gasztronómia megteremtőjének számít, de mesélt arról is, hogy valójában bőven vannak elődjei, akiket követett, például a berlini Jean-Christian Jury.

Forrás: 444


Michelin-csillagfényben falatozhatunk a Nagyerdőn

Michelin-csillagfényben falatozhatunk a Nagyerdőn 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.