Most otthon iszik bort a magyar

Ideje megbarátkozni a hazai borkészítőknek, forgalmazóknak a gondolattal: iszik bort továbbra is a magyar, viszont mivel ezt most szórakozóhelyen, vendéglátóegységekben nem teheti - marad megoldásként otthon, a négy fal között: ott nyitja ki a palackot, és önti tele a poharát.

Mint a Forbes e témát körüljáró cikkéből kiderül, a járvány miatt, véli a szerző, a világ borvidékein jó néhány borászat végső bezárásra kényszerülhet a következő hónapokban, évben. Az egyetlen túlélési stratégia a digitalizáció, amely a borfogyasztás teljesen új korszakát is elhozhatja. Ezzel, egyelőre, azonban legfeljebb a fogyasztó nyer.

Az értékesítési stratégia újragondolása

Az elmúlt egy hónapban világossá vált, hogy a világ borászainak (is) újra kell írniuk 2020-as stratégiájukat az új koronavírus okozta járvány miatt. Különösen azok kerültek azonnal nehéz helyzetbe, akik boraikat elsősorban a HORECA-szektornak (borbároknak, éttermeknek, szállodáknak) értékesítették, az ő megrendeléseik gyakorlatilag egyik percről a másikra akár nullára csökkentek. Azoknak sem sokkal egyszerűbb, akik maguk működtetnek vendéglátóhelyet – akár kifejezetten a boraik értékesítését segítendő –, és jó néhány ilyen borászat is van. Köztük a badacsonyi Laposa is, amely azonban az országban gyakorlatilag elsőként lépett szintet és váltott mindent analógról online-ra.

Menekülés a online térbe

A harminchektáros, családi Laposa Borbirtokhoz komoly vendéglátós portfólió tartozik: a pincészet teraszán úgy ehetünk, hogy közben rálátunk a tóra, Badacsony ikonikus, nemrég felújított épületében, a Hableányban pedig úgy, hogy a modern borfeldolgozót és kellemes enteriőrt fixírozzuk. Ezen kívül nyaranta kinyit a jóféle balatoniparti büfék hangulatát hozó, koncerthelyszínként is bevált FrissTerasz is. Csúcsszezonban ez a három vendéglátóhely 42 dolgozóval átlagosan havi 39 ezer vendéget szolgál ki. A tulajdonosok erre idén egyáltalán nem számítanak. „Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, akár a borászat, akár a vendéglátás, akár a saját, akár a Badacsony, a Balaton vagy a gasztronómia oldaláról nézem” – mondja Laposa Bence, aki amellett, hogy a családi céget vezeti, a tó körüli minőségi éttermeket és pincészeteket összefogó Balatoni Kör elnöke is. Prémium boraik értékesítése a korábbi „tizedére, huszadára” esett vissza, részben azért, mert ezek eddig az ország vendéglátóhelyein és saját kóstolóikon fogytak. Bevételük harmada tehát kapásból kiesett. Termékpiramisuk alját, az 1500–2000  forintostételeket élelmiszerbolt-láncokban is értékesítik, itt az eladások egyelőre stagnálnak, de Bence fel van készülve arra, hogy ez is csökkenni fog, ahogy a kijárási korlátozás elhúzódik. Ahogy mondja: „most az is az online térbe menekül, aki még életében nem járt a Facebookon”. Március 20-ig nyitva tartottak éttermeikben, utána szinte azonnal elindult borkiszállításuk is – sőt megfogtak minden létező csatornát, boraikat ajtóig viszi a saját webshop, a Bortársaság, a Kifli.hu, és a Vapianón keresztül a Wolt is – országszerte elérhetők borválogatásaik, köztük egy, a Vöröskeresztet támogató borcsomag, derül ki a Forbes írása nyomán.

Forrás: forbes.com


Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.