Nemzetközi hentesverseny Napkoron

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb téli gasztronómiai rendezvényét, a 15. Nemzetközi böllérversenyt szombaton tartják Napkoron, ahová a korábbi évekhez hasonlóan több mint tízezer érdeklődőt várnak.

Támba Miklós főszervező az MTI-nek elmondta: mintegy huszonöt alkalmi hentescsapat idézi vissza a hagyományos falusi disznóölést, köztük az erdélyi Kaplony, Szatmárhegy és Erdőd településekről érkezők is, akik az anyaországitól értérő módon készítik és tálalják fel a finomságokat.

A napkorona udvarház területén a mangalica disznófajta feldolgozásában mérik össze tudásukat a böllérek, az általuk hozott állatoknak rendelkezniük kell a Mangalica Szövetség tanúsítványával is.

A versenyen a legjobb böllér címért küzdenek az indulók, de díjat kap a legnépszerűbb gárda is. A rendezvény szombat reggel 6 órakor veszi kezdetét a Nyíregyházával szomszédos településen.

Ahogy az egykor, sőt még ma is szokás a falvakban, a fogópálinka elfogyasztásával indul a nap, amelyek szintén versenyeznek, csakúgy, mint a nap közben felszolgált forralt borok.

Támba Miklós szerint különlegességnek számító gyümölcspárlatok is kerülnek az asztalra, így som, vadkörte vagy birsalma pálinka, a boroknál pedig a megannyi változatú ízesítés jelenti a ritkaságot, például a szegfűszegestől a narancsosig.

Az állatok kötelező elkábítása és kivéreztetése után a zsűri értékeli a húsfeldolgozást, a füstölésre és a hűtésre előkészítés mesterfogásait, illetve az elkészített toroskáposztát, hurkát és kolbászt is.

Az érdeklődők is megkóstolhatják a disznóölés hagyományos ételeit, italait, annak a böllérgárdának, amelyik sátránál a legtöbben fogyasztanak majd, a közönségdíj jár.

Miközben a böllérek dolgoznak, a várt tízezernyi érdeklődő szórakoztatásáról is gondoskodnak a rendezők, 8.30 órától az alkalmi színpadon egymást váltják majd a környék művészeti együttesei és országosan ismert előadók.


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.