Öt nap a zene és a bor körül

Július 20-24. között tizenegyedik alkalommal rendezik meg Bükfürdőn a Gyógy-Bor Napok - Büki Gasztrofesztivált, amelyen történelmi korok étkei, számos pincészet borkínálata és két zenei színpad programja várja az érdeklődőket.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Tóth Tamás fesztiváligazgató az MTI kérdésére elmondta, hogy az ötnapos fesztivál újítása a határozottabb gasztronómiai irány. A rendezvény csatlakozik a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. "Gasztroélmények Éve" címmel meghirdetett kampányához. Az alapot ehhez az szolgáltatta, hogy 2015-ben sikerrel indította el a büki TDM szervezet a helyi termelői piacot.

"A programelem minőségi prezentálásához egy új helyszín felállításáról döntöttünk, ahol a fesztivál öt napján jeles meghívottak tartanak előadást, illetve mutatják be főzőtudományukat" - mondta Tóth Tamás."A gasztronómiai program hármas hívószava továbbra is: hagyományos, helyi, egészséges ételek." - emelte ki a fesztiváligazgató.

A programok Bükfürdőn, a Gyógy- és Élménycentrum melletti parkolóban felállított színpadokon, egy kisebb gyermekszínpadon, a Gasztro udvarhoz kapcsolódó színpadon, valamint a Fürdő Étteremmel közösen szervezett Jazz-Blues Udvarban zajlanak öt napon keresztül.

A helyszíneket egy kézműves-kereskedő utca köti össze, ahol többek között a hagyományos magyar kézműves kultúrát és népi mesterségeket bemutató árusok, valamint a neves bortermelők standjai helyezkednek el - tájékoztatta az MTI-t a fesztivál igazgatója.

A kulturális programok sorában nagyszínpadokon fellép többek között a Magna Cum Laude, a Csík Zenekar, a Budapest Bár, az Intim Torna Illegál, a Deák Bill Blues Band, a Cimbaliband, a Magashegyi Underground, a Parno Graszt és a Mystery Gang.

A meghittebb, intimebb kikapcsolódást nyújtó Jazz-Blues Udvar vendége lesz az Esszencia, Török Ádám és a Mini, a Papa Jazz Seven, a Solid Jazz Band, a ManDala és a Tarisznyások együttes. A legkisebbeket a Fabula Színház, a Pódium Színpad, a Szamóca Színház, Páli Petra és tánckara, a Tarisznyások Együttes és a Langaléta Garabonciások szórakoztatják.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Megszólalt a Hungast  – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva

Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva 

A cég a napokban azért került a figyelem középpontjába, mert sajtóértesülések szerint tulajdonosukat és egyik vezetőjüket előállította a nyomozóhatóság.
Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére

Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére 

A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon

Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon 

Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak

Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak 

Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában

Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában 

A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.