Román sommelier hölgy a bajnok

A Szigetköz, Dunakiliti látta vendégül Közép-Európa legjobb sommelier-it, a magyar Szövetség által hagyományteremtő céllal megrendezett első regionális profi bajnokságán. A megmérettetésre hat ország tizennégy szakembere nevezett.

Az első napon került sor az elődöntőre, melynek során a résztvevők két feladat során döntötték el, ki lesz a három legjobb, akik a második napi döntőben összemérik tudásukat a bajnoki címért. A 25 kérdésből álló teszt után két bort kellett írásban jellemezniük, két párlatot felismerni és egyet dekantálni a hattagú zsűri előtt.

A döntő délelőttjén a pannonhalmi Apátsággal, és annak borászatával ismerkedtek a vendégek.

Az első napi, négy órás elődöntő eredményét - a nemzetközi versenyek gyakorlatának megfelelően - csak a második napon, a döntő kezdetén ismertette a zsűri, ekkor 11 sommelier átvehette oklevelét, a pódiumon pedig a lengyel, a román és a cseh versenyző maradt. Számukra hat újabb feladatot tartalmazott a finálé. Elsőként az „étterembe” érkező vendégek fogadása, és egy üveg pezsgő szakszerű szervírozása volt az első megmérettetés, majd egy rosszul összeállított borlapon kellett megtalálják a hibákat. A harmadik próba egy – a szervezők által megálmodott – menühöz történő borajánlat összeállítása, és a vendégek felé történő prezentálása volt, majd borokat és párlatokat kellett felismerni, a nemzetközi versenyek szabályai szerint. Végül egy üveg bor dekantálása maradt hátra. Az egymás után végrehajtott feladatsor után utolsó feladat egy üveg óriási pezsgő tizenkét pohárba történő, egyenlő elosztása volt. A feladat során nem lehett visszatérni a korábban már feltöltött poharakhoz, így a versenyzők szemmértéke, rutinja is komoly szerepet kapott.

Az estébe nyúló versengésen végül a mezőny egyetlen hölgytagja, a román Ilulia Scavo diadalmaskodott.

„A Magyar Sommelier Szövetség javaslatára került sor erre a rendezvényre, amelyet reményeink szerint a jövőben rendszeresen sor kerül majd – mondta el kérdésünkre Káli Ildikó, a szövetség elnöke. – A cél, hogy a régió szakemberei közelebb kerüljenek az európai élvonalhoz, hiszen úgy a magyar, mint a Közép-Európa többi országát képviselő semmelier-k jelenleg a nemzetközi versenyek eredménylistájának hátsó részébe tudnak bekerülni. Ennek oka nyilvánvalóan kettős. Míg a Nyugat-európai kollégák rendszeresen látogatják egymás éttermeit, folyamatosan ismerkednek a népszerű borvidékekkel, nálunk ez a lehetőség még nem általánosan adott. A hasonló, regionális versenyeken némileg pótolható a lemaradás, hozzászokhatnak a nemzetközi elvárásokhoz. Végezetül az sem elhanyagolható, hogy a hazai szervezésű verseny során a külföldi kollégáknak bemutathatjuk a magyar borok palettáját, sok olyan fajtával ismerkedhetnek meg, melyre korábban nem volt rálátásuk.”

A verseny képeit megtekintheti képgalériánkban.


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.