Több, mint 5 százalékkal csökkent a vendéglátók forgalma Németországban

Németországban a vendéglátás forgalma reálértékben 5,2 százalékkal csökkent az előző évihez képest. A legnagyobb veszteségeket a szállodák és a cateringesek szenvedték el.

„A vendéglátásnak pont úgy megy, ahogy a vendégeknek. Ha a cégek és a vendégek a fékre lépnek, azt mi is megérezzük.” – magyarázta Ernst Fischer, a DEHOGA elnöke a statisztikai hivatal számait. A válság nem egyformán érintette a különböző szegmenseket. Azok az egységek, amelyek üzleti ebédekre, céges rendezvényekre vagy konferenciákra specializálódtak, átlag fölötti veszteséget voltak kénytelenek elszenvedni, míg a privát vendégek fogyasztása nagyjából stabil maradt. „Az emberek el akarják felejteni a válságot. Amit mi nyújtunk nekik, az egy kis szabadság a mindennapokban.” – tette hozzá Fischer. Az, hogy milyen lesz az idei év, szerinte nem kis mértékben attól függ, a politikusok meg tudják-e hozni a szükséges döntéseket. Ezek közül az ágazat képviselői szerint az egyik legfontosabb az áfa csökkentése a szállodák és az éttermek számára. (Társlapunk, a Vendég és Hotel)


Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.
Átadták a Gyulai Pálinkafesztivál versenydíjait

Átadták a Gyulai Pálinkafesztivál versenydíjait 

Az idei pálinkafesztiválon az év gyümölcse a cseresznye, így külön kategóriaként bírálta a szakmai zsűri a cseresznyepálinkával töltött 27 bonbont.
Nyári ízek újrahangolva  – a Kozmo Hotel új szezonális étlapján

Nyári ízek újrahangolva – a Kozmo Hotel új szezonális étlapján 

Feith Attila executive séf vezetésével a szálloda nyári étlapja idén is ízutazásra hívja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.