Egy nagy köszönet - öt európai városban

A Marriott három budapesti szállodája, a Budapest Marriott Hotel, a Millennium Court, Marriott Executive Apartments és a Courtyard by Marriott Budapest City Center látták vendégül csütörtökön öt másik európai várossal együtt a szállodalánc legfontosabb európai ügyfeleinek képviselőit.

A szállodaláncot 85 évvel ezelőtt alapító amerikai J.W. Marriott családi vállalkozásából mára a Marriott a világ vezető, 70 országában több, mint 3500 szállodával rendelkező, és folyamatosan növekvő nagyvállalatává vált. Bill Marriott filozófiája azóta sem veszített értékéből, mely szerint a legfontosabb, hogy minden helyzetben az emberek legyenek a legfontosabb szempont. Ez legfőképpen a vendégekre vonatkozik, de tágabb értelemben a saját munkatársakra, az üzleti döntésekre és a közösségre is. A Marriott Európában pl. egységesen az SOS Gyermekfalvakat is támogatja, évente több gyűjtési kampányt, rendezvényt szervezve, vagy éppen önkéntes munkát vállalva.

Szintén ezen alapelv szellemében a Marriott minden évben egy hetet annak szentel, hogy világszerte megünnepelje legfontosabb ügyfeleit – mint ahogy ezt ezen a héten is megtette, Európa öt másik városával együtt. Október 25-én London, Edinburgh, München, Amszterdam és Budapest adott egy-egy nagyszabású partyt – ezúttal azonban nem a szállodában, hanem egy különleges helyszínen. A budapesti rendezvénynek a Váci1, az egyik legszebb, újonnan épült üzletház adott otthont, amely egyelőre nem nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára. A Catering by Budapest Marriott is ezen a rendezvényen debütált új arculatával, és kápráztatta el a vendégeket a megszokott magas minőségű gasztronómiával. A szálloda partnereinek jóvoltából lehetett kóstolni a Garamvári Szőlőbirtok pezsgőit, a szekszárdi Lajvér Borház borait, az Aperolt pedig a Bols Hungary biztosította. Az est dramaturgiai fénypontja a Roxer rendezvényügynökség szervezésében bemutatkozó akrobatikus selyemtánc formáció volt, a technikáról pedig a Special Effects gondoskodott.


Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.