Az MHRA arra kéri a tagjait, hogy ne tegyenek semmit, ami arra utalna, hogy beleegyeznének a Thomas Cook által kért árcsökkentésbe, és követeljék a teljes szerződésben rögzített összeget.
Pénteken ugyanis kiderült, hogy a brit Thomas Cook szerződéskötéssel foglalkozó munkatársai több fontos európai desztináció szállodáit hívták fel azzal, hogy a tour-operátor augusztusra és szeptemberre az eredeti szerződésben szereplő összegnél 5%-kal kevesebbet fizetne a nehéz nyári szezonra és a tavaszi hamukrízisre való hivatkozással. A travel weekly értesülései szerint görög, máltai és spanyol szállodákkal vették fel az utazásszervező emberei eddig a kapcsolatot. A spanyol szállodások szövetsége jogi lépéseket helyezett kilátásba, a Kanári-szigetek kormányzósága pedig a spanyol kormány segítségét kérte az ügyben. A brit lap által megkérdezett szakemberek egyike szerint a nagy tour-operátorok árgus szemekkel figyelik a fejleményeket, és ha Thomas Cook keresztül tudja vinni szándékát, akkor mások is követhetik a példáját.
A laphoz eljuttatott közleményében a Thomas Cook arra hívja fel a figyelmet, hogy a kifizetések 5%-os csökkentése augusztusra és szeptemberre vonatkozólag csupán a nyári szállásköltségek 1,5%-át jelenti, és a spanyol szállodákkal a kisebb problémák ellenére sikerült megállapodniuk.