Köddé váló pécsi szállodaberuházások

Bár néhány napja aláírták az EKF első kulcsprojektjének kivitelezési szerződését, egyre inkább úgy tűnik, hogy a tervezett nagyberuházásokból - legalábbis a jövő év elejéig - nem lesz semmi. A szállodaberuházások jelentős része elmarad, illetve a korábban tervezettnél kisebb léptékben és később valósul meg.

A pécsi önkormányzat 2007-ben még úgy számolt, hogy a következő három évben több mint 30 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programhoz kapcsolódóan. Meghatározták azt a négy beruházási programot is, amelyet 2010-ig mindenképp tető alá kívánnak hozni. Ehhez képest a polgármester-választásra készülő város az elmúlt hónapokban már úgy igyekezett menteni a menthetőt, hogy számba vették, milyen alternatív helyszínek milyen átalakítással adhatnak otthont a legnagyobb kulturális rendezvényeknek.

Úgy tűnik, még ez a munka sem halad zökkenőmentesen. A több mint kilencmilliárd forint értékű Zsolnay kulturális negyedre ugyan március végén kiírták a kivitelezési pályázatot, ám ennek első két üteme legjobb esetben is csak 2010 nyarára készül el. Az ipari parkba tervezett, több mint 5700 négyzetméteres egészségipari innovációs központ a közelmúltban kapott zöld utat, ám ennek építése is leghamarabb a nyár végén indulhat. Az viszont biztos, hogy az ugyancsak kulcsprojektnek számító hangversenyterem és konferenciaközpont, illetve az egyetemi fejlesztések már nem készülnek el időben. Egyelőre azt sem tudni, hogy az ugyancsak többmilliárdosra tervezett útfelújítási programból mi valósul meg 2010-ig.

A Magyar Turizmus Zrt. korábban úgy számolt, hogy a négycsillagos szállodák építése, illetve bővítése révén létesülő 1200 új férőhely a helyi idegenforgalom 20 százalékos növekedését eredményezhetné jövőre. Teljesen biztos ugyanakkor, hogy a Szent István Park Kft. által az István aknára tervezett, több mint 10 milliárd forintos, ötcsillagos szállót, konferencia- és wellnessközpontot ígérő programjából nem lesz semmi, miután a cég már a terület őrzését is feladta - derült ki a bama.hu tudósításából. A belvárosi Boltív közbe tervezett szálloda sem épül fel, sőt, a beruházó 80 millió forintra perli a várost, mert nem kapta meg időben az építési engedélyt. Információink szerint már alig van esély arra, hogy 2010-re elkészüljön az Ifjúsági Ház közelébe tervezett, 77 szobás, ugyancsak négycsillagos Hotel Mercure, s úgy tűnik, egyre bizonytalanabb a Trópusi Mennyország, vagyis a Balokány mögötti területre szánt ötcsillagos hotel és élményfürdő sorsa is. A Corso négyszintes, négycsillagos szállodája megépül, ám a beruházás kivitelezését a konferenciaközponthoz igazítják. Biztosnak tűnik ugyanakkor, hogy pályázati források segítségével felépül egy kisebb, 22 szobás szálloda a Balokányban, Matyi Dezső megépíti a Hotel Mathiast, a Laterum és a Hotel Makár Tanya pedig a már meglévő épületein hajtja végre a négycsillagos fejlesztéseket.

Nagy a csend viszont a 100 milliárdos ingatlanfejlesztési program megvalósítását tervező spanyol Gupo Milton szállodaberuházásának ügyében. A cég a helyhatóságtól tavaly megvett Munkácsi utcai egykori rendelőintézetet kívánta szállodává alakítani 2010-re, ám úgy tűnik, örülnek, ha az exkluzív felhőkarcolóvá átépíteni tervezett magasházzal megbirkóznak addig. Növeli az idegenforgalom gondjait, hogy a pécs-pogányi repülőtérre nem sikerült olyan befektetőt, illetve bérlőt találni, aki vállalná a szükséges fejlesztéseket és újra beindítaná a légi forgalmat. A vendégek számára marad az autópálya, amely remélhetőleg megépül a tervezett határidőre. (NAPI Online)


Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.
Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló

Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló 

Október végén robbant a hír, hogy lebontás fenyegeti a Körszállót, hivatalos nevén a Hotel Budapestet, most újabb részletek derültek ki.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.