Szállodai nagyláncok előrejelzése: a csúcsévre még várni kell

A turizmusban érdekelt nagyvállalatok szerint 2024 nem a csúcsév lesz a szegmensben, az utazási láz tavaly Amerikában a pandémia előtti szinten tetőzött, és innen már csak szűk ösvény vezet felfelé. Kínában azonban még lehet bízni, olvasható a vg.hu összeállításában a Booking Holding gyorsjelentése és szállodai előrejelzések alapján.

Mint írják, az amerikai utazásszervező-óriás árfolyama a napokban 8 százalékot zuhant, majd a múlt pénteki kereskedés végén már 10 százalékos volt a mínusz. Azaz egyetlen kereskedési napon mintegy 12 milliárd dollárral csökkent a vállalat piaci értéke.

Forrás: Depositphotos
Forrás: Depositphotos

Friss Booking-adatok

Az internetes utazásszervező vállalat friss gyorsjelentésében jelezte, hogy a felületein véglegesített foglalások összesített értéke 24 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 150,6 milliárd dollár lett. Ebből

21,4 milliárd dollár volt a bevétel, ami 25 százalékos bővülés. A bevételből 4,3 milliárd dollár volt az adózott nyereség, ami 40 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

 

Hozzáteszik, a cég felületein a szobafoglalások tavaly elérték az egymilliárd vendégéjszakát. A Booking sikeréhez az ázsiai, ezen belül is a kínai utazások felfutása járult hozzá a leginkább, a Hamász–izraeli háború viszont őket is negatívan érintette.

A számok mind pozitív meglepetésként szolgáltak, ám az első negyedévre előre jelzett, 5-7 százalékos összesített foglalási volumen-növekedéstől visszahőköltek a befektetők, az ugyanis jó esetben is csak a hatoda az egy évvel korábbinak.

Az iparág elemzői tavaly még úgy gondolták, hogy a pénzromlás ütemének lanyhulásával azok is útnak indulnak idén majd, akik eddig ezt húzták-halasztották.

Az egész évre vonatkoztatott, 7 százalék körüli forgalomnövekedési prognózis kapcsán azonban a számok mást mutettek: 

a Booking egyértelmű üzenete szerint vége az aranykorszaknak.

 

Reálisan tervező hotelláncok       

Mint kiderül, az illúziókat a hét közepén a Hilton és a Marriott hotellánc vártnál gyengébb előrejelzései is szertefoszlathatták valamennyire. A Marriott az egy kiadható szobára eső éves bevételnél csak 3–5 százalékos növekedést vár az idén, szemben a tavalyi 15 százalékkal.

A Hiltonnál a 2023-as 12,6 százalékos bővülést 2–4 százalék közötti válthatja az idén ugyanennél a mutatónál. Rossz előjel volt az is, hogy a Bookingnál az amerikai foglalások már tetőztek a múlt nyáron, és a negyedik negyedévet ezen a kiemelt piacon a stagnálás jellemezte.

A cikk teljes egészében ITT található.

 


Kastélyszállodások éves találkozója az alsópetényi Prónay-kastélyban

Kastélyszállodások éves találkozója az alsópetényi Prónay-kastélyban 

Sikeresen lezajlott a Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetségének éves közgyűlése.
Újjászervezte értékesítési csapatát az Accent Hotels

Újjászervezte értékesítési csapatát az Accent Hotels 

Magyarország piacvezető független szállodaüzemeltetője öt szakembert léptetett elő értékesítési csapatában.
A mátrai erdő mélyén rejtőző vendégházat díjazott az Alvásszövetség

A mátrai erdő mélyén rejtőző vendégházat díjazott az Alvásszövetség 

Először kapott egy vendégház Alvásbarát Kiválóság Díjat.
Ilyenek a foglalási előrejelzések a március 15-i hétvégére

Ilyenek a foglalási előrejelzések a március 15-i hétvégére 

A nemzeti ünnep eseményei mellett népszerű program lesz a hétvégén a belföldi utazás is.
Petit Bois Füred: nagypolgári nyaraló volt, elegáns butikhotel lett

Petit Bois Füred: nagypolgári nyaraló volt, elegáns butikhotel lett 

Balatonfüred egyik ikonikus épülete, az egykori Rodostó-villa, Petit Bois Füred néven új életre kelt.
A nemzetközi szállodalánc Európa-szerte egyre hangsúlyosabban van jelen

A nemzetközi szállodalánc Európa-szerte egyre hangsúlyosabban van jelen 

A Novotel számos új európai egységét nyitja 2025-ben. Mutatjuk, hol milyen házat nyit a nemzetközi szállodalánc.
1300 éves a világ legrégebbi szállodája

1300 éves a világ legrégebbi szállodája 

Japánban található a világ legrégebbi szállodája, amely a mai napig működik: ez a Nishiyama Onsen Keiunkan, amelyet 705-ben alapítottak.
Vezérigazgató-váltás a szántódi gyerekhotelben

Vezérigazgató-váltás a szántódi gyerekhotelben 

Új vezérigazgató érkezett a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton élére. A szakember Peter Knollt váltja ebben a pozícióban.
Nőnap: ide utaznak a márciusi hétvégézők

Nőnap: ide utaznak a márciusi hétvégézők 

A nőnap és a sok napsütéssel beköszönő március meghozta az utazási kedvet a tavasz első hétvégéjére.
Hotelcsalót csíptek el Németországban

Hotelcsalót csíptek el Németországban 

A düsseldorfi nő legalább száz alkalommal szállt meg szállodákban fizetés nélkül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.