10 éve tartó együttműködés: Air France, KLM, Delta

Az Air France, a KLM és a Delta légitársaság sikeres transzatlanti együttműködésének tizedik évfordulóját ünnepli. Az együttműködésnek köszönhetően a csoport vezető szerepet foglal el az iparágban és mások számára is követendő irányvonalat mutat.

A három légitársaság az elmúlt évtizedben közös erővel új utakat nyitott meg Európa és Észak-Amerika között, illetve javítottak ügyfélszolgálatukon. A hét központ – 5 az Egyesült Államokban és 2 Európában - köré épített hálózati együttműködés az Egyesült Államok, Kanada, Mexikó és Európa közötti útvonalakra terjed ki.

„Ezalatt a 10 év alatt, közös észak-atlanti vállalkozásunk a legfejlettebb példájává vált annak, mit hozhat egy jól működő légitársasági együttműködés. A Deltával alapított közös vállalkozásunk sikere a sokrétűségben rejlik, mely minden igényéhez igazodik, magán és vállalati ügyfelekéhez egyaránt.” – mondta Patrick Alexandre, az Air France – K LM csoport kereskedelmi, értékesítési és szövetségi ügyvezető alelnöke.

A közös vállalkozás harmincnylccal több Észak – Amerikán és Európán átívelő, csúcsidőben induló repülőjárattal rendelkezik, mint 10 évvel ezelőtt. Ezzel több mint 270 napi transzatlanti járatra bővítve a számot. Az utasok könnyebben csatlakozhatnak olyan észak-amerikai és európai reptereket érintő járatokhoz, mint a Detroit-Párizs vagy az Atlanta-Amszterdam útvonal. Az együttműködésnek köszönhetően olyan új, nem központi amerikai-európai várospárok is elérhetők, mint Indianapolis - Párizs, Raleigh/Durham – Párizs, Dallas-Fort-Worth - Párizs és Tampa-Amszterdam.

Lehetőség van mérföldek gyűjtésére is, melyeket számos előnyre lehet beváltani, beleértve a magasabb kategóriájú hely igénybevételét, az adott légitársaság törzsutasprogramján keresztül.

A Delta, az Air France és a KLM társulás alapját a KLM és a Northwest Airlines közötti korábbi megállapodás képezi. Az Egyesült Államok és az Európai Unió 2007-es Nyitott Égbolt egyezményét és a Northwest Airlines Delta légitársasággal való egyesülését követően, az Air France – KLM csoport 2009. május 20-án bejelentette hosszútávú együttműködését a Delta légitársasággal. Egy évvel később az Alitalia is csatlakozott az együttműködéshez, ezzel új repülési lehetőségeket nyújtva Észak – Amerika és Olaszország között. A Delta tavaly egy 375 millió eurós befektetésnek köszönhetően 10%-o s részesedést szerzett az Air France – KLM csoportban.


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.