A helyzet tragikus, de nem reménytelen

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által szervezett „Idegenforgalom és Közigazgatás” című nyílt fórumon a legélénkebben az áfa-törvény változása foglalkoztatta az utazási irodák, utazásszervezők képviselőit. A kérdést Horváth Éva (Italiatour) vetette fel, de a hallgatóság szinte egyhangúlag kérte az új törvény, illetve az árrés áfa-tartalmának feltüntetésére vonatkozó előírás magyarázatát, mivel annak értelmezése nem egyértelmű.

Az APEH képviseletében jelen lévő Bertalan Rudolf elismerte, hogy a jogszabályt rosszul fogalmazták, nem világos, hogy az árrés áfa-tartalmának feltűntetésére csupán lehetőség nyílik, vagy pedig kötelező. Ígéretet tett rá, hogy az APEH és a Pénzügyminisztérium (PM) mielőbb tisztázni fogja ezt a kérdést. Mindezt azzal egészítette ki Molnár Gabriella, a MUISZ vezetője, hogy a PM január második felében tájékoztatót tart a jogszabály értelmezéséről. Mindenkit arra kér, hogy levélben juttassa el felmerülő kérdéseit. A jelenlévőket az nyugtalanította, hogy addig viszont hogyan járjanak el, hogy ne sértsék meg a törvényt. A MUISZ egy héten belül várja az erre vonatkozó kérdéseket, amelyeket az APEH-nak megküld. Felmerült egy javaslat a hallgatóság részéről, hogy az ilyen horderejű változások esetén néhány hónapig ne járjon szankcióval, ha hibát követnek el az adózásban. Gyenizse Dorottya, a Turisztikai Szakállamtitkárság tanácsosa ígéretet tett rá, hogy az ÖTM megkéri a Pénzügyminisztérium írásos állásfoglalását a törvény értelmezését illetően.

Az utaztatásban tevékenykedő vállalkozók egyébként úgy vélik, hogy az árrés alapú áfa feltüntetésének kötelezettsége hátrányos megkülönböztetés rájuk nézve a gazdaság más szereplőivel szemben.

Szintén élénken foglalkoztatja a szakmát a Radványi Katalin (Holiday Travel) által felvetett probléma: a feketén dolgozó, illegális vállalkozások elleni sikertelen fellépés, továbbá az, hogy az ellenőrzési szervek csak a bejelentett vállalkozásokat ellenőrzik, vizsgálják. Ez utóbbi nagy felháborodást vált ki a szakmában becsületesen működők között. Az APEH illetékese erre reagálva elmondta, hogy a fellépés sikerét az is nehezíti, hogy a számla nélküli értékesítésben sokszor mindkét fél – szolgáltató, vevő – partner. Az adóhatóság a névtelen bejelentéseket is kivizsgálja, ha az adatok értékelhetőek. A MUISZ felajánlotta, hogy összeállít egy gyakorlati javaslatot az ellenőrzési szerveknek. Az ellenőrzések kapcsán Gyenizse Dorottya tájékoztatott, hogy az Európai Bizottság 2009-re közös, egységes ellenőrzést tervez mind a 27 tagállamban, erről azonban részleteket még nem tudnak, hiszen ennek kidolgozása most zajlik. Liczényi Endre (Budaventura) az ellenőrzések elvégzésére egy koordinációs bizottság felállítását javasolta, amely rendelkezne a tevékenységhez szükséges összes jogosítvánnyal is.

A szakmában elterjedt vélekedés, hogy több jómódú honfitársunk inkább külföldön foglal magának (luxus)üdülést, nehogy a hazai utazási iroda kiadja adatait az APEH-nek. Badacsonyi György (Guest Zrt.) erre azzal a javaslattal állt elő, hogy jelenjen meg sajtóhír arról, miszerint az APEH mikor és milyen formában kérhet adatszolgáltatást az utazási irodáktól, szállodáktól. Hiszen mindenkinek közös érdeke, hogy az utas itthon foglalja le a turisztikai szolgáltatásokat. Az APEH illetékese egyébként szóban ismét megerősítette, hogy csak akkor kértek eddig is adatokat, ha valaki ellen már egyéb, más témában ellenőrzési eljárás zajlott.

Kaufmanné Szirmai Katalin, az MKEH főigazgatója elismerte, hogy sok teljesítési kötelezettség hárul az utazási vállalkozókra, sokszor rövid határidőkkel, de ezek mind az utasok védelmét szolgálják. Zárszavában megköszönte a felvetéseket, javaslatokat, és az előrejutást segítő kérdéseket. Hangsúlyozta, hogy csak akkor tudnak sikereket elérni, ha a szakma és az érintett hatóságok összefognak és közösen lépnek fel.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.