A végtelenbe és tovább

12 év, több mint 200 saját fejlesztésű program, 20.000 elégedett vendég, 550 személyre szabott rendezvény és több ezer személyre szabott utazás után megújul az úttörő szellemiségű DMC és rendezvényszervező cég, a budapestUNDERGUIDE — közölte kedden Magyar Vilma, a cég alapító-ügyvezetője.

A cég 2005-ben akkor egyedülálló koncepcióval indult: személyre szabott, a helyiek életébe betekintést engedő, olykor meglepő programokat szerveztek külföldiek számára. Ez a szellemiség azóta is változatlan, csupán a cég nőtt és vált profibbá.

A tevékenységük ma már három fő pilléren nyugszik: személyre szabott MICE termékek külföldi cégeknek, leisure & pleasure termékek külföldi ügyfeleknek és magánszemélyeknek, illetve rendezvények és utazási termékek belföldön hazai cégeknek. A pillérek közös vonása az élmény. Vagyis a csoportok létszámától függetlenül élményszervezőnek tekintik magukat.

A budapestUNDERGUIDE Experience Factory mától megújult brand identitással, arculattal és honlappal várja az érdeklődőket „virtuális” boltjában, illetve természetesen az összes jelentősebb közösségi oldalon.

Az arculat frissítése melletti személyi változás, hogy a cég társ alapítója és ügyvezetője Magyar Vilma jelenleg szülési szabadságon otthon van, csak a stratégiai ügyekben egyeztet.

A divíziók irányítását, a sales és marketing vezetést Szaffner Dóra látja el. Az ő munkáját ma már öt állandó kolléga és több mint húsz underguide segíti. Az irodában Palányi Nóra és Sarkadi Fanni MICE-, míg Pap Vera travel&leisure élményeket szervez, mellettük Dávid Máté a kommunikációért, Freigang István pedig a pénzügyekért felel.

A csapat rendületlen lelkesedéssel, energiával és kifogyhatatlan ötlettárral vág bele az új korszakba és „belsős” mottójuk szerint szárnyalnak előre: a végtelenbe és tovább!


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.