Akik nagyon odatették magukat a Budapest Airport rekordévéhez

Számos légitársaság, repülőtéri üzlet és étterem, valamint repülőtéri partner vehette át az elismerő oklevelet a Budapest Airport hagyományos repülőtéri gálaünnepségén, amit az 1. Terminál épületében tartottak tegnap este.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

A budapesti repülőtér fennállása óta még soha nem fordult meg annyi utas a repülőtéren, mint 2017-ben. Ezzel a magyar főváros repülőtere jelentős mértékben hozzájárult a hazai turizmus fejlődéséhez, a magyar idegenforgalom növekedéséhez és felzárkózott Európa legdinamikusabban fejlődő légikikötői közé.

Budapestről 2017-ben 44 különböző légitársaság 45 ország összesen 125 repülőterét tette elérhetővé az utasok számára. Jelentősen javultak a cargo-forgalom mutatói is a magyar piacon, hiszen csak tavaly több mint 127 000 tonna áru érkezett és indult Budapestről.

A légiforgalom mellett jelentős fejlesztéseket hajtott végre a repülőtér az utasoknak nyújtott kereskedelmi szolgáltatások területén is. Így például a repülőtér közel ezer férőhellyel bővítette tavaly a parkolóhelyek számát, ami mostanra eléri a 4 700-at. 2017 márciusától új hirdetési partner vette át a kültéri reklám portfoliót a jelentős nemzetközi tapasztalattal bíró IAAC (International Airport Advertising Corporation) személyében. Számos repülőtéri kereskedelmi egység megújult (Heinemann Duty Free üzlet a 2B Terminálon, Leroy étterem a SkyCourtban, valamennyi Relay könyv és újságüzlet) és új partnerek is megjelentek a kínálatban (Twinset butik a 2A terminálon és a Camden Food étterme a SkyCourtban). Az egyre növekvő utasforgalom igényei miatt jelenleg is zajlik egy jelentős bővítés és szolgáltatás fejlesztés a SkyCourt éttermi szintjén.


Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France

Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France 

Megújult az első osztályú váró is.
Óriási terveket dédelgetnek az egyik legforgalmasabb spanyol légikikötő esetében

Óriási terveket dédelgetnek az egyik legforgalmasabb spanyol légikikötő esetében 

Új terminál épül a nem-schengeni forgalom számára.
Kiszáll a német állam a Condorból

Kiszáll a német állam a Condorból 

Teljesen felvásárolja a Condort a brit pénzügyi befektető.
Önvezető járművek tesztelése Zalaegerszegen

Önvezető járművek tesztelése Zalaegerszegen 

A város útjain két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott tesztautó közlekedik majd.
Magyar kardiológus mentett életet a Ryanair járatán

Magyar kardiológus mentett életet a Ryanair járatán 

Drámai pillanatok a fapados járaton.
Tilos az alkoholfogyasztás a német pályaudvarokon

Tilos az alkoholfogyasztás a német pályaudvarokon 

A Deutsche Bahn az alkalmazottak és az utasok biztonságának javítása érdekében az ország minden vasútállomásán betiltja az alkoholfogyasztást.
Európában elsőként: elektromos repülőgépek a skót légitársaságnál

Európában elsőként: elektromos repülőgépek a skót légitársaságnál 

Európában elsőként vezeti be flottájába az elektromos repülőgépeket a skóciai Loganair.
Vitézy Dávid: tízéves vasúti fejlesztés jön 3550 milliárd forint értékben

Vitézy Dávid: tízéves vasúti fejlesztés jön 3550 milliárd forint értékben 

Aki gyakran jár a hazai vasúthálózat valamelyikén, pontosan tudja: ránk is fér a kedvező változás.
Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten

Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten 

Az Air France megerősítette, hogy a közel-keleti biztonsági helyzet miatt felfüggesztette járatait Rijádba, Dubajba és Bejrútba.
Veszélyben a folyami hajóutak

Veszélyben a folyami hajóutak 

Az európai folyami hajózást idén nyáron komoly kihívás elé állítja a Rajna és a Duna alacsony vízállása.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.