Genf – Budapest hetente négyszer

Október 27-én érkezett Ferihegyre a SWISS új járatának első gépe, a Genf – Budapest – Genf útvonalon ezentúl heti négy alkalommal közlekedő 138 férőhelyes Airbus 319-es. A napi három zürichi és heti négy bázeli járat mellett mostantól hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnaponként Genfbe is eljuthatunk a társasággal

Amint azt Tamur-Goudarzi-Pour, a Lufthansa regionális igazgatója elmondta, a Genf – Budapest járat stratégiai döntés eredménye, így azt a pillanatnyi kedvezőtlen magyarországi helyzet nem befolyásolja. Kérdésünkre válaszolva közölte, hogy míg a más társaságok a következő 2-3 évre jó esetben is stagnálást remélnek, addig a SWISS-nél és a Lufthansánál egyaránt növekedést várnak. Az új genfi útvonallal együtt a SWISS hetente 29 járatot üzemeltet Magyarország és Svájc között.

A társaság hosszú távú céljaik között szerepel a következő 15 évben az üzemanyag-fogyasztás 50 százalékos mérséklése, amit a meglévő géppark modernizációjával, új gépek beszerzésével, hatékonyabb hajtóművek és korszerűbb üzemanyagok felhasználásával, igyekeznek elérni. 2014-ig 170 új gépet szereznek be a régebbiek cseréjére, illetve új járatok indításához. Bernd Bauer, a SWISS értékesítési és marketing igazgatója a járatindítás alkalmából kiemelte, hogy bevezető áraik rendkívül versenyképesek, hiszen így a magyar utasok illetékkel együtt már 23 ezer forintért „elérhetik a kedvelt svájci sípályákat, ráadásul a SWISS továbbra is ingyen szállítja a sífelszerelést.” A kőolajár világpiaci árának elmúlt hetekben tapasztalt csökkenésével párhuzamosan október 22-től a SWISS-nél mérséklik a kerozin pótdíjat, tengerentúli járataikon szektoronként 26, európai vonalaikon pedig 9 svájci frankkal.

A SWISS a Lufthansával együtt a globális válság ellenére is jó negyedévet zár: 2008 első kilenc hónapjában összesen 10,1 millió utas választotta szolgáltatásait, ami közel 11 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.