Görög turisztikai képviselet nyílik jövőre Budapesten

Görögország tradicionális termékeivel valamint idegenforgalmi kínálatával ismerkedhetnek csütörtöktől három napon keresztül  az érdeklődők a Budapesti Nagyvásárcsarnokban. Hazánk elsőszámú charteres úti célja jövőre turisztikai képviseletet nyitna Budapesten.

A Görög Nemzeti Napok ideje alatt filmvetítések, táncbemutató illetve a Maskereades zenekar műsora mellett a látogatók görög ínyencségeket kóstolhatnak és vásárolhatnak. Görögország első Vásárcsarnokbeli bemutatkozását megnyitó Tzanetos Karantzis, a budapesti görög nagykövetség kereskedelmi és gazdasági tanácsosa elmondta, fontosnak tartja, hogy a jelenlegi válságos helyzetben a két ország között hosszú évek óta meglévő, kíváló gazdasági és turisztikai kapcsolatok tovább erősödjenek.

Panagiotis Skordas, a Görög Idegenforgalmi Hivatal Magyarországért is felelős bécsi képviseletének vezetője kiváló lehetőségnek tartja a közönség megnyerésére a július 2-4. közötti bemutatkozást. A Görög Napok Görögország idei intenzív országimázskampányának részét képezik és az eseményen részt vesz 10 utazási iroda is, amelyek jóvoltából a görög turisztikai kínálattal ismerkedhetnek az érdeklődők. Skordas elmondta, már rövidtávon számolnak a Görögországba látogató magyarok jelenlegi 150 000-es létszámának növekedésével.  Ezt megerősítette Skordas mukatársa, Ioannis Rafalias is a bécsi képviselet sajtóreferense, aki a Napi Turizmus érdeklődésére hozzátette, hogy jelentős növekedési potenciált látnak a magyar piacban, számításaik szerint a mostani 150 ezres létszám elérheti akár 650 000-et is.

Ehhez, tudtuk meg Rafaliastól, a jövőben elengedhetetlen egy budapesti képviselet nyitása. A tervek szerint a képviselet jövőre nyílna, egyelőre a görög követségen, ahol az előkészítő építési munkálatok már folynak, hosszabb távon azonban önálló belvárosi iroda nyitása a terv. Rafalias kifejtette, hogy ez nem csupán a széles közönség hatékony elérése szempontjából lényeges, hanem az utazásszervezők számára is fontos. Rafaliastól megtudtuk azt is, hogy a görög fél támogatandónak tartaná, ha a Malév, illetve a Wizz Air mellett görög légitársaságok is kivehetnék részüket a két ország közötti menetrendszerinti légiforgalomból.


Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.