Hazánk Kína legnagyobb turisztikai kiállításán

Április 22-24. között rendezik meg Kína legnagyobb turisztikai szakmai kiállítását, a COTTM-et, amelyen hazánk immár negyedik alkalommal vesz részt.

Az idei megjelenés különlegességét az adja, hogy Magyarország ezúttal a V4-es országokkal közösen mutatja be turisztikai kínálatát a rendezvény legnagyobb, 120m2-es standján. Az esemény jelentőségére való tekintettel Horváth András, a Közép-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke és Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója is Kínába utazott, hogy a helyszínen tárgyaljon a szakma képviselőivel.

A rangos eseményen hazánk turisztikai kínálatát a Magyar Turizmus Zrt. mellett a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht., négy utazási iroda, valamint a Hainan légitársaság képviseli. A stand idei attrakciójaként a V4-es országok gasztronómiáját ismerhetik meg a látogatók egy Magyarországról érkező mesterszakács remekei által. A kiállítást megelőzően a V4-es országok szakmai találkozón vettek részt, és prezentáció keretében mutatták be országuk turisztikai kínálatát a megjelent több mint 70 fős szakmai közönség előtt.

Az eseményen Horváth András és Dr. Róna Iván tárgyalást folytatott Peking Turisztikai Hivatalának helyettes elnökével, aki elmondta, hogy a régió országaiból eddig egyedül hazánkba sikerült ellátogatnia. A program további részeként egy interaktív konferenciára került sor, amelyen a V4-es országok képviselői egyrészt megoszthatták a jelenlévőkkel tapasztalatukat a Kínából származó beutazó turizmusról, másrészt a szakma kérdéseire válaszolva kifejthették véleményüket arra vonatkozóan, hogy miként lehetne a napi gyakorlatban hatékonyabbá tenni az országaik közötti turisztikai együttműködést.

Április 24-én, pénteken, a magyar delegáció a Pekingi Magyar Nagykövetségre látogat, hogy a nagykövettel az MT Zrt. kínai külképviseletének és a nagykövetség együttműködésének további lehetőségeiről folytassanak megbeszélést, valamint egyéb, az országot érintő turisztikai befektetési lehetőségekről tárgyaljanak.

A látogatás utolsó hivatalos programjaként, szombaton, Horváth András és Dr. Róna Iván Kína egyik legnagyobb kiutaztató irodájának (u-tours) vezérigazgatójával találkozik, hogy a hazánkba való csoportos beutaztatás további erősítése érdekében személyesen hívják meg őt egy magyarországi tanulmányútra.

A tavalyi évben 32 ezer kínai turista közel 63 ezer vendégéjszakát töltött el a magyar kereskedelmi szálláshelyeken, így a vendégéjszakák száma 13%-kal, míg a vendégek száma 18%-kal növekedett 2007-hez képest.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.