Hó-Show és Spa&Wellness kiállítás

November 9-12. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont ad otthont a 16. Hó-Show és az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Spa&Wellness kiállításnak.

'

A vásárközpont „A" pavilonjában négy napon keresztül téli utazási ajánlatokkal, bemutatókkal, sportcikkekkel várják a látogatókat, a wellness lehetőségek iránt érdeklődők pedig a „D" pavilonban az egészségturisztikai szakkiállítók kínálatából csemegézhetnek. Kedden a Box Utca Étteremben tartott sajtótájékoztatón Tihanyi Klára, a Hungexpo kiállítási divíziójának igazgatója elmondta, idén Magyarországgal együtt 10 ország, 186 kiállítója lesz jelen a vásáron. 120 belföldi és harminc százalékkal több, azaz összesen 66 külföldi kiállító mutatja be kínálatát közel 6200 négyzetméteren. Az utazási irodák mellett az idegenforgalmi hivatalok és sírégiók is képviseltetik magukat. Ausztria mellett számos kiállítóval vesz részt az idei eseményen Románia és Szlovákia is.

Az esemény idei díszvendége Lengyelország Alsó-Szilézia régiója.
Bakonyi Erika, a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: Lengyelország délnyugati régiója Alsó-Szilézia mindkét kiállításhoz jól kapcsolódik, ugyanis a régió szolgáltatói egész idényben minőségi síterepeket, szálláshelyeket kínálnak, és a gyógyüdülések, wellness ajánlatok terén is kiemelkedő a kínálata. A négynapos rendezvényen slide si- és snowboard park, téli vezetés és tesztpálya, kite surf bemutató is lesz, a kicsiknek gyermek hoki-mecset és ügyességi versenyeket szerveznek, de a virtuális sípályán is tesztelhetik tudásukat. A standok között szemlélődők megcsodálhatják majd a Magyar Közlekedési Múzeum közel száz éves, nemrégiben felújított szánkóját, a Hüttében forralt bor és édességek várják a megpihenőket. A Hó Sport Szigeten a Magyar Sí Szövetség képzett oktatói nyújtanak hasznos információkat, játékos tesztekkel és szaktanácsadással várják az érdeklődőket.

A Hó-Show idei társrendezvénye a Spa&Wellness kiállítás, amelyre a „D” pavilonba várják a látogatókat. A rendezvényen öt ország mutatkozik be, a kiállítók 75%-a turisztikai szolgáltató, illetve cég. Az idei egészségturisztikai kiállításon több kiállító vesz részt, Románia például 7 kiállítóval lesz jelen - mondta el Oláh Ingrid, a kiállítás szervezője. 9-10-én szakmai konferenciákat rendeznek, azonban mind a négy nap nyitott a nagyközönség számára is. Csütörtökön egy tanácsadó cég szervezésében az egészségturisztikai fejlesztések tervezéséről és finanszírozásáról lesz szó, míg pénteken a társrendező Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével összeállított Spa&Wellness konferencia témája az egészségturizmus- és marketing desztinációmenedzsmentje lesz, a konferenciákat interaktív work-shop követi. A kiállítás résztvevői megismerhetik többek között Magyarország legújabb wellness szállodáját, kipróbálhatják a „tengeri szellő" masszázst, vagy a szőlőkúrát, de lesz bio-bor kóstoló is. A Hó-Show és a Spa&Wellness kiállítás közös belépőjeggyel látogatható és a Volánbusz idén is 50%-os kedvezményt ad a vidékről érkezőknek.

'

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.