Kedves kalauzok, koszos wc-k

A MÁV-START legfrissebb vizsgálata szerint az utasok a legjobban a jegyvizsgálók munkájával elégedettek, míg a legtöbben a wc-k tisztaságát kritizálták. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Közel ötvenezren töltötték ki a MÁV-START Zrt. kérdőívét a vasúti tapasztalatokról, utasigényekről. A vizsgált szempontok közül a jegyvizsgálók és pénztárosok munkájával voltak a leginkább elégedettek az utasok, míg az utazás komfortját, a vonatok, vasútállomások tisztaságát többen illették kritikával.

Mindez megerősítette a vasúttársaságot abban, hogy az utaslétszám-növekedést az utazási körülmények azonnali javításával, komfortjavító intézkedésekkel erősítse.

Első lépésben az elővárosi szerelvények és a távolsági kocsik felújítása kezdődött el, így az év végéig közel harminc jármű szépül meg.

A fecske szerelvényekkel elsőként azon a Budapest–Nagykáta–Szolnok vonalon, találkozhatnak az utasok, amelyen az állomások újjáépítése is folyamatban van.

A MÁV-START Zrt. a közelmúltban készült el azzal az elemzéssel, amely a 2012. július 24. és augusztus 6. között zajló közvélemény-kutatás eredményeit tárta fel.

Az utasok körében végzett felmérés a vonatokon, valamint a társaság honlapján, online kérdőív segítségével zajlott. Az önkéntes és név nélküli válaszadók többek között az utazásuk komfortjáról, körülményeiről, az utazási idejükről és a pénztárosok, jegyvizsgálók munkájáról szerzett tapasztalataikról nyilváníthattak véleményt.

A kérdőívet 48621-en töltötték ki. A vonaton kitöltött kérdőívek eredményeinek főbb demográfiai és utazási jellemzői hasonlóak a korábbi évek kutatásaihoz: a válaszadók 52 százaléka nő, 47 százalékuk 25 és 55 év közötti, az utazási gyakoriságok terén a legnépesebb csoport – 23 százalék – hetente többször utazik, a felmérésben résztvevők 51 százaléka személyvonaton utazik, az InterCity-ket 22 százalékuk használja.

A vonattípusok közül az utóbbin utazók a leginkább elégedettek a szolgáltatásokkal, körülményekkel, általában véve pedig a legelégedettebb a ritkábban utazó, idősebb korosztály.

A kiosztott kérdőíveken 1-től 5 pontig terjedő értékelésben a jegyvizsgálók tájékozódottsága és segítőkészsége kapta a legmagasabb osztályzatot, 4.1-es átlagot, a pénztárosok 3.7-es átlagot kaptak.

Jónak tartják (3.5 pont) az utasok az általuk használt vonatok sűrűségét, és még eléri a közepes osztályzatot a vonatokon rendelkezésre álló helyek mennyisége, a pontosság, a késésekről szóló tájékoztatás is.

A kutatásban a válaszadók a legkevésbé a tisztasággal és a hűtéssel, fűtéssel elégedettek, valamennyi szempont közül a legalacsonyabb átlagot a mellékhelyiségek tisztasága kapta.

Az utas-elégedettségi kutatás eredményeit figyelembe véve a vasúttársaság egy intézkedési programot dolgozott ki. Elindított egy járműfelújítási programot, átütemezve a legkevésbé komfortos elővárosi és távolsági kocsik felújítását. A legrégebbi, megjelenésükben elavult vasúti kocsik az utasok igényeinek megfelelve, az IC-kocsiknál is alkalmazott kopásálló ülésszövetet, az utastéri ablakok speciális hővédő és zajcsökkentő fóliát, új világítást is kapnak.

Az átalakítások a MÁV-GÉPÉSZET szolnoki telephelyén történnek. A felújítások, javítások az idén közel 30 elővárosi, távolsági és mellékvonali kocsit érintenek, a folyamatban lévő munkák összköltsége várhatóan 220 millió forint nagyságrendű lesz. 2013-ban folytatódik a felújítási program és további kocsitípusokra is kiterjed.

Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a társaság sajtótájékoztatóján elmondta: A megszépülő elővárosi kocsik a fecske nevet kapják, a kocsi oldalán lévő matricák is erre utalnak. További intézkedésekkel is javítunk a szolgáltatásainkon, így például ingyenes fedélzeti interneteléréssel, jegyértékesítő automaták telepítésével, jelentős menetrendi fejlesztésekkel, újabb nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsikkal és fokozottabb személyes odafigyeléssel, utasbarát magatartással.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az idei évben is tapasztalható, folyamatos utasszám-növekedést a továbbiakban is fokozzuk, idén több mint 145 millió utast várunk év végéig, ez három millióval több, mint tavaly volt”  - fogalmazott Ungvári Csaba. 


Veszélyben a folyami hajóutak

Veszélyben a folyami hajóutak 

Az európai folyami hajózást idén nyáron komoly kihívás elé állítja a Rajna és a Duna alacsony vízállása.
 Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben

Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben 

Az első negyedévben harmadával csökkent a légitársaság profitja.
Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo

Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo 

Tovább bővíti légi árufuvarozási szegmensét a németországi légitársaságokat tömörítő szervezet.
Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján

Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján 

Coolcation két keréken: mostantól kerékpárral is végig lehet tekerni a Balti-tenger déli partvidékét Koppenhágától Gdańskig. 
Megújul a budapesti buszflotta

Megújul a budapesti buszflotta 

Budapest a főváros történetének legnagyobb elektromosbusz-beszerzésére készül.
Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása

Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása 

A biztonság továbbra is az elsődleges szempont.
Még több Airbus Kínának

Még több Airbus Kínának 

Kínai légitársaságok 95 Airbus repülőgépet rendeltek 17,8 milliárd dollár értékben.
Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik

Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik 

A felvásárlással a cég évente 22 millió vonatjegyet értékesíthet.
Erős félévet zárt a fővárosi légikötő

Erős félévet zárt a fővárosi légikötő 

2026 első félévében mind az utasforgalom, mind a légiáru-szállítás (cargo) felülmúlta a korábbi rekordokat.
Európa legforgalmasabb repülőterei 2025-ben

Európa legforgalmasabb repülőterei 2025-ben 

A globális légi forgalom 2025-ben közel 9,8 milliárd utast számlált – az európai légikiötők pedig különösen kiemelkedően teljesítettek.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.