Válasszon egyívású útitársat!

A KLM beindította a Meet&Seat szolgáltatását, mellyel a légitársaság beépíti a közösségi hálózatot is a hagyományos repülési eljárásába.

A foglalással rendelkező utasok bejelölhetik Facebook vagy LinkedIn profiljukon hogy melyik járattal fognak utazni, és láthatják hogy ki más lesz még ott a fedélzeten.

Erik Varwijk, a KLM ügyvezető igazgatója szerint a Meet&Seat-tel, a KLM a közösségi oldalakat előrelendíti egy lépéssel. Ez az új szolgáltatás kapcsolatba hozza egymással az utasokat, és célja, hogy lelkesítőbbé tegye az utazást.

A Meet&Seat szolgáltatás megkönnyíti a kapcsoltfelvételt azon utastársakkal, akik ugyanolyan háttérrel rendelkeznek, vagy ugyanaz az érdeklődési körük, így az utazás még izgalmasabbá és ösztönzőbbé válik a KLM utasok számára. Megnézhetik, van-e olyan ismerősük, akik ugyanazzal a járattal utaznak, vagy felfedezhetnek valakit, aki mondjuk ugyanarra a konferenciára utazik az Egyesült Államokba.

A Meet&Seat szolgáltatás révén megbeszélhetik, hogy kávéznak egyet indulás előtt, egymás melletti üléseket választhatnak vagy akár közösen távozhatnak taxival leszállás után. Az utasok a többi Meet&Seat résztvevőt csak akkor láthatják, ha bejelölik Facebook vagy LinkedIn profiljukon a járatukat. Eldönthetik, Facebook vagy LinkedIn oldalukról milyen információkat kívánnak megosztani utastársaikkal.

A Meet&Seat szolgáltatás csak a „ManageMyBooking” rendszeren keresztül érhető el és csak tengerentúli járatokra. A „ManageMyBooking” rendszerrel az utasok az utazás előtti 90. naptól kezdve az indulás előtt 48 óráig lefoglalhatják üléseiket, s ezzel könnyen kapcsolatot teremtethetnek utastársaikkal. A KLM Meet&Seat szolgáltatást az Amszterdamból San Franciscóba, New Yorkba és SãoPaulóba tartó járatokon lehet tesztelni. Nemsokára egyéb tengerentúli célállomásokra közlekedő járatokon is elérhető lesz.


Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában

Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában 

Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.