Komolyan vesznek minket

A MUISZ decemberi tisztújító közgyűlésén elsöprő többséggel választották meg Molnár Juditot, az OTP Travel Kft. ügyvezető igazgatóját, a MUISZ eddigi alelnökét, az érdekképviseleti szerv vezetőjének. 

Sok éve tölti be az alelnöki pozíciót. Úgy hírlik, eddig sem másokon múlott, hogy nem jelölték az elnöki pozícióra. Miért  vállalta el pont most erre a húzós, szinte egész embert igénylő társadalmi munkára a felkérést?

- A szövetségünk (Magyar Utazási Irodák Szövetsége - MUISZ) most érkezett abba a stádiumba, amikor végre komolyan vesznek minket mind kormányzati oldalon, mind más, szervezetek, társadalmi szövetségek szintjén. Számít és kikérik a véleményünket fontos döntések meghozatala előtt, és az sem mellékes, miközben a tagságunk létszáma folyamatosan emelkedik, pénzügyi helyzetünk is stabil. Mindez, amit most elmondtam, nagyrészben eddigi, négy éve elnöklő, és pokolian fárasztó munkát végző elődöm, Erdei Bálint érdeme, és úgy döntöttem, ideje átvenni tőle ezt a nagy nyomást okozó stafétabotot, azzal a komoly ígérettel a hátam mögött, hogy a mostantól hivatalba lépő 3 alelnök és a titkárunk nagymértékben segíti majd a munkám. Hiszen én sem lépek ki az OTP Travel Kft. kötelékéből, ott továbbra is vezetem ügyvezető igazgatóként az irodai munkát - akárcsak Bálint a cégénél tette, bár ahogy megköszönte társának, Krisztiánnak, és a Cityrama csapatának az elmúlt négy évet a közgyűlésen, abból azért mindenki számára kiderült, nagyon sokat vállaltak helyette mások a munkahelyén azért, hogy ilyen sikerrel elvégezze a MUISZ-ban a feladatát. 

- Milyen célt tűzött ki maga elé? Mi az, mit mindenképp szeretne megvalósítani MUISZ-elnökként?

A szövetség egy olyan határozott körvonalakkal rendelkező társadalmi szervezet legyen továbbra is, amely meghatározó , és az eddig - sok-sok munkával elért eredményeink - ne csorbuljanak, hanem a kijelölt úton menjünk tovább. Fontos még, hogy minden olyan társszervezettel, és a turizmussal kapcsolatos érdekvédelmi  szövetségekkel megfelelő szintű párbeszéd alakuljon ki. Alapvető, hogy minden egyes utazási iroda érdekét képviseljük felsőbb szinten, például az irodai bruttó árazás kérdése ügyében folytatjuk tovább a lobbizást, valamint a szakmai képzés területén is tovább kell lépnünk, mert tagirodáink sikeres működéséhez ez elengedhetetlen.

- Utazási irodás körökben legendás a munkabírása. Van azért arra példa, amikor Ön is pihen?

- Igen, volt már ilyen. De mielőtt megkérdezné: a telefonom a szabadságom alatt is 0-24-ben be van kapcsolva. Olyan nem lehet, hogy akinek nagyon fontos, az ne érjen el. Illetve helyesbítek, egyszer volt már arra példa, hogy nem ért el senki sem mobilon, sem a neten, amikor Botswanában kalandoztam a fiammal. Eleinte őrült hiányérzetem volt attól, hogy sehol nincs térerő, aztán eltelt egy kis idő, és valami csodás érzés volt ott lenni a természet kellős közepén és a naplemente, a csillagos ég és az afrikai állatok látványában gyönyörködni. 

Forrás: Vendég


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.