Amint arról a greenbiz.com beszámol, Mihail Chester és vélhetően magyar származású kutatótársa, Arpad Horvath, a Berkeley Egyetemről az utaskilométerre vetített energiafelhasználáson túl azt is megvizsgálta, hogy mennyi energiát használ fel az adott közlekedési mód teljes életciklusa folyamán. Nem csak azt nézték meg, hogy egy autó hány liter benzint fogyaszt száz kilométeren, hanem azt is, hogy mennyi energiába került a jármű előállítása, valamint azoknak az utaknak a megépítése, amelyeken a gépkocsi közlekedik. Az összehasonlítás egyik meglepő eredménye, hogy a repülőgépek nem is rosszak környezetvédelmi szempontból, mint amilyen a hírük. A kutatók megállapítása szerint továbbra is az autók jelentik a legnagyobb megterhelést a környezetünk számára, de a vasút és a repülés környezeti ártalmai közel azonosak. A felmérés szerint egy Boeing 737-es kevésbé terheli a környezetet, mint San Francisco hév-hálózata. A kulcs az infrastruktúra: miközben a légi közlekedés működés (vagyis repülés) közben nagyon energiaigényes, minimális infrastruktúrát igényel. Ezzel szemben a vasút működés közben kevés energiát használ fel, ellenben a vasútvonalak és –állomások építése során rengeteg energiát kell felhasználni. A kutatás hiányossága, hogy nem foglalkozik a távolsági vonatozással.
Lehet, hogy a vasúti közlekedés nem is olyan „zöld”, mint gondoljuk?
Az utóbbi időben általános igazsággá vált az a gondolat, hogy a legzöldebb közlekedési mód a vasút. Egy friss tanulmány azonban megkérdőjelezi ezt az állítást.

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál
A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.

Repülési élmény autista gyerekeknek
Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt
2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!
Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság
A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító
Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.

Kutyafogadó a római reptéren
A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában
Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.

Privát lakosztályok a felhők felett
Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül
Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.