Magyar-szlovák Duna-busz: két vonalon

Két vízi útvonalon indulhatna el a magyarországi Szigetköz felső része, illetve a szlovákiai Csallóköz és Pozsony összeköttetését javító, de Ausztriával is kapcsolatot teremtő Duna-busz-projekt - hangzott el a rendszer megvalósíthatósági tanulmányának csütörtöki bemutatóján, Rajkán.

Egy kisebb hajó szállíthatná az utasokat Dunakiliti és a szlovákiai Somorja (Samorin) között, míg a nagyobb a Somorja-Pozsony-Hainburg vonalon közlekedhetne - tartalmazza a dokumentum, amelynek összeállítói hangsúlyozzák, az ott élők közlekedése mellett a turisztikai szempontokat is figyelembe véve javasolják e forgatókönyv megvalósítását.   

A tanulmány szerint igény van,

kínálat viszont nincs erre a feladatra, de egy ilyen szolgáltatás csak akkor lehet versenyképes, ha gyorsabban és nem drágábban szállítja az utasokat, mintha azok közúton közlekednének. Márpedig a Somorja és Pozsony közötti 21 kilométeres út megtétele autóbusszal csúcsidőn kívül körülbelül 35 percet vesz igénybe, a reggeli órákban azonban ez akár másfél órára is ugorhat, míg a jegy ára 1,3-1,5 euró.   

Ugyanakkor a korábban ígért csallóközi gyorsforgalmi út építése még el sem kezdődött, tervezett nyomvonala sem ismert, így várhatóan 2018-2020 előtt azon nem lehet majd közlekedni - érvel a buszprojekt megvalósítása mellett a tanulmány.   

Az unió pénzét is!

A dokumentum készítőinek megítélése szerint jelentős pénzügyi kockázatokkal járna, ha csupán magánforrásból akarnák megvalósítani ezt a közlekedési folyosót, ezért azt javasolják, hogy a helyi és megyei önkormányzatok uniós forrásra pályázva teremtsék elő a szükséges - az egyes változatokban 1,15 és 1,55 millió euró közé becsült - forrásigényt, majd adják ki egy magáncégnek a rendszer üzemeltetését.   

Mint elhangzott: a rentábilis üzemeltetéshez 1,55 eurós jegyár mellett a gyenge hónapokban 20, a közepesekben 30, az erős - jellemzően nyári - hónapokban pedig 40 százalékos kihasználtságot kellene elérni a Duna-busz  rendszerrel.

Forrás: MTI


Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.