Magyarország több kínai turistát szeretne

Újszerű marketinggel és a közönség többirányú megnyerésével próbálkozik a Magyar Turizmus Zrt. Kínában annak érdekében, hogy még több kínai turistát csábítson hazánkba.

A hagyományos látnivalók mellett "fiatalosabb", dinamikusabb programokat is kínálnak. Ez például azt jelenti, hogy a budai vár, a Hősök tere, a Bazilika és Hévíz mellett bemutatják a lovaglási, siklóernyőzési lehetőségeket, a repülős városnézést vagy a kétéltű városnéző buszt. "Szeretnénk a most jellemző 35-50 közötti korosztálynál fiatalabbak érdeklődését is felkelteni" - mondta Vértes Róbert, a Magyar Turizmus Zrt. pekingi képviselője, aki azért tartózkodna az "extrém" ajánlatoktól. Ugyanakkor könnyen kivitelezhetőnek tart olyan szinte kézenfekvő ötletet, mint például azt, hogy az Andrássy út közepéről a csoport ne busszal, hanem az európai kontinens legrégebbi földalattiján tegyék meg az utat a Hősök terére. A hagyományos módszerek, a tájékoztatók, prospektusok, a kiállításokon való szereplések, bemutatók, reklámok és az úgynevezett tanulmányutak szervezése mellett új irányokat akarnak kínálni a potenciális utazóknak és az eddigieket kiegészítve például oktatással igyekeznek az utazási irodákat, illetve a kiküldött idegenvezetőket megnyerni, továbbképezni. "Személyesen felkeressük ezeket az embereket és külön nekik célzott információkkal látjuk el őket" - magyarázta a kínaiul folyékonyan beszélő szakember, aki rendszeres vendége turisztikai témájú élő kínai rádióműsoroknak.

Vértes Róbert azt is elmondta, hogy Magyarország vonzóvá tételét szolgálják a kínai újságírók által írt, rendre megjelenő képes beszámolók. Közülük a legfrissebb a Lühszingcsö (Lvxingzhe) - magyarul Utazó, angolul World Traveller - magazinban megjelent hatoldalas bemutató, amely a magyarországi fürdők és az egri bor mellett épp a siklóernyőzés lehetőségére hívja fel a figyelmet. A nívós lapban Magyarország például Franciaország, Japán, Thaiföld, Anglia, Németország és mások mellett kapott helyet. A kínaiak 2004 óta utazhatnak csoportosan Európába. A Magyarországot felkereső kínai turisták száma az utóbbi években évi 8-15 százalékkal nő. A múlt év első 11 hónapjában összesen 36 ezer kínai vendég - vagyis a korábbi évhez képest 18 százalékkal több - összesen 66 300 vendégéjszakát töltött magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken. Némileg fájó, hogy az utak nagy részét neves külföldi, gyakran német utazási irodák szervezik, bonyolítják, így a hazai szakma egy része sokszor alig érzi a forgalmat - jegyezte meg Vértes Róbert, aki szerint a kíváncsi és egyre tehetősebb kínai emberek szélesedő rétege jelentős tartalékot jelent a magyarországi turizmus számára.

A kínai utazók szokásaiban lassú változás figyelhető meg - magyarázta Vértes, aki ötödik éve foglalkozik a kínai területtel. - Míg korábban az volt a jellemző, hogy a kínai csoportok viszonylag rövid idő alatt a lehető legtöbb országba akartak eljutni és gyakorlatilag végigrohanták Európát, addig mára már az utazással ugyan még mindig együtt járó szabadságérzet eufórikus érzése mellett igyekeznek az egyes célállomásokon jobban körülnézni, a helyi viszonyokkal alaposabban megismerkedni. Konkrétan mindez azt jelenti, hogy a korábbi egy-két nap helyett már két-három napot töltenek egy helyen. Európán belül a sláger továbbra is Franciaország, Olaszország, Svájc, Németország és Hollandia, illetve Anglia, ami azt jelenti, hogy Magyarország több más kelet-európai állammal együtt leginkább az úgynevezett "második körös" európai utazók desztinációja. Ez azt jelenti, hogy akik már megnézték a "kötelezőt", azok már kényelmesebben fizetnek be mondjuk egy Prága-Budapest-Bécs útvonalra - derül ki a turisztikai szakember által elmondottakból. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy Magyarországon jellemzően már két éjszakát töltenek a kínai vendégek, s ha sikerülne ezt háromra növelni, akkor az 50 százalékos emelkedéssel százezres vendégéjszakát érhetnénk el - jegyezte meg Vértes. (MTI)


Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni? 

Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.