Minőség vagy ár? A kettő együtt nem megy!

- fejtette ki cégfilozófiáját Prónay Gyula, a Proko Travel ügyvezető igazgatója. Hozzátette: olcsó utasból nem lesz törzsutas. A minél több minőséget kereső és azt megfizetni hajlandó utas megszerzésén nem kevesen működnek együtt a szegedi székhelyű utazásszervezővel; a keddi, budapesti katalógusbemutatón mintegy 50 fővárosi viszonteladójuk jelent meg.

Az országos értékesítői hálózat 10 százaléka. A Proko Travel online és offline eszközökkel egyaránt számos módon igyekszik partnerei hatékony értékesítését segíteni. Kirakati anyagokkal, hírlevelekkel, előnyös jutalékrendszerrel. Tévedünk, ha azt gondoljuk túl nagy az ügynöki hálózat, hiszen az árualap is bőséges. „A szigetországokat és miniállamokat beleértve Európa minden országába utaztatunk” - utalt a széles palettára Prónay Bence, a cég online értékesítési vezetője, egyben a spanyol és portugál területek idegenvezetője. 

A könnyen áttekinthető katalógusból ország és időrend szerint egyaránt kiválaszthatók a megfelelő utak. Az egyes utak ajánlását segítendő egy rövid összefoglaló segíti a viszonteladók munkáját. Pár sorból megtudhatók az egyes desztinációk legfőbb idegenforgalmi vonzerői.

Az idei kínálatban egyaránt megtalálhatók busszal és repülővel megközelíthető desztinációk, de akár a kettő kombinációjával is eljuthat az utas céljához. Jó hír az iroda légi utasai számára, hogy autójuk a vecsési Airport Hotel parkolójában külön díj befizetése nélkül várakozhat távollétük alatt. A parkolóból transzferbusz szállítja őket a terminálig. Az ingyenes ferihegyi parkolás akkor is él, ha az utas Bécsből indul, mivel ez esetben a buszos transzfer Schwechatig viszi és vissza is hozza. Ilyen eset az idén Lisszabonnal kibővített Madeira-i út, melynek májusi turnusa a TAP Budapestről történő váratlan kivonulása miatt az osztrák fővárosból indul ugyanúgy a portugál légitársasággal. A nyári és őszi utak azonban már ismét Ferihegyről indulnak. Nem, egyelőre nem a TAP tér vissza, hanem addig is átnyergelt a cég a Brussels Airlines-ra brüsszeli átszállással.

Más néven fut az idei nyári-őszi szezonban a Mediterrán Szieszta. Mivel sok pihenés nincs a tartalmas körút során, a termék a Mediterrán Grand Tour nevet kapta. Újdonságként és itthon egyedülálló módon idén az El Camino zarándokút egy szakaszát járhatják végig csoportosan a bakancsos gyaloglást vállalók. A túrán szakavatott vezető az utolsó 117 kilométeren viszi végig a csoportot. Franciaországban a Nizza-Monaco út új, míg Olaszországban a Nápolyi-öböl titkai bővült ki egy Amalfi kirándulással. Leonardo da Vinci nyomában pedig ezen a nyáron a humanista polihisztor szülőhelyére, Vinci-be is ellátogat a túra.

Megújított Benelux körút és brit szigeteki utak szintén szerepelnek a kínálatban, illetve újként a 4 napos brüsszeli városlátogatás. „Ildi ajánlásával” - hirdeti a katalógus azokat az utakat, melyek Prónay Ildikó vezetésével indulnak Ausztriába, Szlovéniába és Svájcba. Figyelem: kiadós túrázás is szerepel a programban. Németországban már évek óta készülnek Luther 2017-es emlékévére. A Proko Travel már az idei évben - újdonságként - is indít utat Németországba a reformáció szülőatyjának nyomában. Kibővült a lengyelországi körutazás; a túra átmegy Fehéroroszországba is. A breszti kiruccanáshoz azonban vízum szükséges.

Természetesen nincs 2016-os év észak-európai körutak nélkül, köztük a megújított Izlanddal. A romániai kínálatot a Duna deltát Moldáviával ötvöző út újította meg. Szlovéniában pedig az I. Világháborús hősök nyomát kereső út került be az idei menetrendbe. Jut a 2016 nyári/őszi kínálatra Európán kívülről is: Ázsia és Amerika egyaránt megtalálható az árualapban. Utóbbi esetében a Tűzföldet és Patagóniát érintő út ad új színt a Proko Travel friss katalógusához.


Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.
MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi

MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi 

A MÁV-nak egyre sürgetőbbé vált az új flotta.
Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról

Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról 

Éppen 10 éve törölte el a HungaroControl – Európában elsőként – a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.
Járatindítás két angliai célállomásra

Járatindítás két angliai célállomásra 

A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands Repülőtérre és Newcastle-be.
Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben

Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben 

A Budapesti Békéltető Testülethez beadott kérelmek tekintetében kiugróan magas volt a járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos panaszok száma.
MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége!

MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége! 

Nagy felháborodást váltott ki a napokban az egyik internetes oldalon felröppent hír.
Hamarosan  változik a ferihegyi reptér közlekedése – ne a megszokott rutin alapján vezessen!

Hamarosan változik a ferihegyi reptér közlekedése – ne a megszokott rutin alapján vezessen! 

Nemcsak az autósok, hanem a busszal érkezők és azzal távozók is terelő útvonalon közlekednek.
Ködös időben szállunk fel, incidens repülés közben, „lezuhanunk”,  csúszdán menekülünk, sűrű füst- és tűzfelhőbe keveredünk

Ködös időben szállunk fel, incidens repülés közben, „lezuhanunk”, csúszdán menekülünk, sűrű füst- és tűzfelhőbe keveredünk 

A Wizz Air január 31-ére szóló meghívása alaposan felpörgette az adrenalinszintemet, elvégre nem minden nap zuhanhat le úgy az ember egy repülő fedélzetéről, hogy azt tuti túl is élje – FRISSÍTVE
Sztrájkok okozhatnak fennakadásokat az olasz repülőtereken

Sztrájkok okozhatnak fennakadásokat az olasz repülőtereken  

2025. február 5-én, szerdán a poggyászkezelők tiltakozása miatt részleges sztrájkokra lehet számítani az olaszországi repülőtereken.
Spanyolország: új vasúti bérlet turisták számára

Spanyolország: új vasúti bérlet turisták számára 

 A bérlet többféle utazási lehetőségeket kínál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.