„Nem könnyítjük meg a fapadosok dolgát”

Négy géppel bővíti bécsi flottáját az osztrák Austrian Airlines - közölte hétfőn a légitársaság.

Az európai járatokat repüli majd az Austrian azzal az egyebek mellett 2019 nyarára érkező négy géppel, melynek első darabja egy 76 üléses Q400-as turboprop a szintén Lufthansa-Csoport tag Swiss-től kerül vissza a bécsi bázisra.

„Nem könnyítjük meg a fapadosok dolgát Bécsben” - ígérte Andreas Otto, az Austrian kereskedelmi igazgatója. Az osztrák fuvaros az utóbbi időkben jelentős kapacitásbővítést hajtott végre európai és észak-amerikai hálózatán - emlékeztetett közleményében a légitársaság. Csak októberben 1,3 millió utast szállított, ami 11,7 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának utasszámát.


Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.
Már készül a balatoni főszezonra a MÁV

Már készül a balatoni főszezonra a MÁV 

Pályafelújításokkal készül a balatoni főszezonra a MÁV, ezért erre a hétre időzítették a vágányzárat Székesfehérvár és Lepsény között.
Belépési korlátozások a madridi repülőtéren

Belépési korlátozások a madridi repülőtéren 

A közleményben nem tértek ki arra, hogy a korlátozást pontosan mikortól vezetik be.
Leáll a máltai légitársaság

Leáll a máltai légitársaság 

A leállás magyarországi járatpárokat is érint.
A KLM újraindítja izraeli járatait

A KLM újraindítja izraeli járatait 

A légitársaság szerint a körülmények kellően javultak a szolgáltatások újraindításához.
IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében

IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében 

A hangsúly három fő területen van: a biztonság javítása, a globális szabványok bevezetése és a fenntarthatóság előmozdítása.
Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma

Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma 

Egyre többen választják nyaralásuk célpontjának a hűvösebb Skandináv térséget.
Beköszöntött a Nagy Vonatozás korszaka

Beköszöntött a Nagy Vonatozás korszaka 

A vonatozás virágkorát éli, és egy friss kutatás szerint az európai utazók közül a következőkben még többen veszik majd igénybe ezt a szolgáltatási formát.
A magyar fiatalok ezt figyelik utazástervezéskor

A magyar fiatalok ezt figyelik utazástervezéskor 

Szinte minden magyar fiatal bevet trükköket azért, hogy spóroljon a repülőjegyen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.