Öt ujjunk is kevés lesz megszámolni a napi, Budapest-Frankfurt járatok számát

Újabb bővítést jelentette be a Lufthansa a Budapest - Frankfurt útvonalon. Az eddigi menetrend szerint a nyári időszakban öt, a téli menetrendben pedig négy járat közlekedett a két város között. A hatodik napi járattal 20%-kal nő a járatszám az útvonalon — közölte hétfőn a légitársaság.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A 2018-as nyári menetrend 2018. március 25-i életbe lépésétől közlekedő hatodik járat 17:00-kor száll fel Frankfurtból és másfél órával később landol Budapesten. Ez számos Frankfurtba érkező interkontinentális és kontinentális járat utasai számára kínál ideális csatlakozást a magyar főváros irányába, többek közt a Bogota, Ibiza, Málta, Valencia, Edinburgh, Lyon, Porto, Sevilla és Lisszabon felől érkező utasok érhetnek gyorsan és kényelmesen Budapestre.

Visszafelé 19:15-kor indul az útvonalon közlekedő Airbus és 20:55-kor érkezik meg Frankfurtba, így több késő este Amerikába, Ázsiába és Afrikába tartó járat érhető el rövid átszállási idővel: Budapestről Buenos Aires, Rio de Janeiro, São Paulo, Singapore, Bangkok, Johannesburg, Sanghaj és az etiópiai Addis Ababa felé indulóknak rövidül le a transzferidejük Hessen tartomány fővárosában.

Az új járat a hét minden napján közlekedik majd, így 20%-kal, heti 35-ről 42-re növekszik a Lufthansa járatszáma a két város között, míg a Lufthansa Csoport ezzel heti 176-ra növeli a Budapest, Debrecen, Sármellék, illetve Ausztria, Németország, Svájc és Belgium között közlekedő járatai számát. Az üléskapacitás a Budapest és Frankfurt között növekvő arányban repülő Airbus A320, 320 neo és 321-es nagyobb kapacitású keskenytörzsű géptípusoknak köszönhetően közel 40%-kal bővült az idei évben.


Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten

Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten 

Az Air France megerősítette, hogy a közel-keleti biztonsági helyzet miatt felfüggesztette járatait Rijádba, Dubajba és Bejrútba.
Veszélyben a folyami hajóutak

Veszélyben a folyami hajóutak 

Az európai folyami hajózást idén nyáron komoly kihívás elé állítja a Rajna és a Duna alacsony vízállása.
 Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben

Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben 

Az első negyedévben harmadával csökkent a légitársaság profitja.
Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo

Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo 

Tovább bővíti légi árufuvarozási szegmensét a németországi légitársaságokat tömörítő szervezet.
Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján

Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján 

Coolcation két keréken: mostantól kerékpárral is végig lehet tekerni a Balti-tenger déli partvidékét Koppenhágától Gdańskig. 
Megújul a budapesti buszflotta

Megújul a budapesti buszflotta 

Budapest a főváros történetének legnagyobb elektromosbusz-beszerzésére készül.
Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása

Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása 

A biztonság továbbra is az elsődleges szempont.
Még több Airbus Kínának

Még több Airbus Kínának 

Kínai légitársaságok 95 Airbus repülőgépet rendeltek 17,8 milliárd dollár értékben.
Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik

Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik 

A felvásárlással a cég évente 22 millió vonatjegyet értékesíthet.
Erős félévet zárt a fővárosi légikötő

Erős félévet zárt a fővárosi légikötő 

2026 első félévében mind az utasforgalom, mind a légiáru-szállítás (cargo) felülmúlta a korábbi rekordokat.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.