Szolgálatban az Air France 200. Boeingja

Az Air France tegnap megkapta a 383 férőhelyes, három fülkével felszerelt Boeing 777-300ER legújabb változatát. A típus a társaság 200. Boeingja 1955 óta.

Ez a gép az első, amelynek Business osztályát már az új fajta üléssel szerelték fel. Az első kereskedelmi repülésre 2010. december 20-án kerül sor és a Párizs – Ho Chi Minh város közvetlen vonalon közlekedik majd 2011 januárjától kezdve.

Számos egyéb újdonságot is kínál, ilyenek például az Air France számára kifejlesztett speciális szórakoztató eszközök, valamint a fülkékben elhelyezett új bárok.

Ez lesz az Air France 200. Boeing gépe, mióta 1955-ben megvásárolta az első Boeing 707, amit azután a Boeing 727, 737, 767 modellek követtek. Az első Boeing 747 megvásárlása egészen 1966-ig nyúlik vissza.

A megrendelt tizenegy gép közül, 2011 májusáig négy érkezik meg az Air France-hoz - tájékoztatta közleményében a Turizmus Online-t az Air France.


Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.
MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi

MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi 

A MÁV-nak egyre sürgetőbbé vált az új flotta.
Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról

Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról 

Éppen 10 éve törölte el a HungaroControl – Európában elsőként – a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.
Járatindítás két angliai célállomásra

Járatindítás két angliai célállomásra 

A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands Repülőtérre és Newcastle-be.
Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben

Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben 

A Budapesti Békéltető Testülethez beadott kérelmek tekintetében kiugróan magas volt a járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos panaszok száma.
MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége!

MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége! 

Nagy felháborodást váltott ki a napokban az egyik internetes oldalon felröppent hír.
Hamarosan  változik a ferihegyi reptér közlekedése – ne a megszokott rutin alapján vezessen!

Hamarosan változik a ferihegyi reptér közlekedése – ne a megszokott rutin alapján vezessen! 

Nemcsak az autósok, hanem a busszal érkezők és azzal távozók is terelő útvonalon közlekednek.
Ködös időben szállunk fel, incidens repülés közben, „lezuhanunk”,  csúszdán menekülünk, sűrű füst- és tűzfelhőbe keveredünk

Ködös időben szállunk fel, incidens repülés közben, „lezuhanunk”, csúszdán menekülünk, sűrű füst- és tűzfelhőbe keveredünk 

A Wizz Air január 31-ére szóló meghívása alaposan felpörgette az adrenalinszintemet, elvégre nem minden nap zuhanhat le úgy az ember egy repülő fedélzetéről, hogy azt tuti túl is élje – FRISSÍTVE
Sztrájkok okozhatnak fennakadásokat az olasz repülőtereken

Sztrájkok okozhatnak fennakadásokat az olasz repülőtereken  

2025. február 5-én, szerdán a poggyászkezelők tiltakozása miatt részleges sztrájkokra lehet számítani az olaszországi repülőtereken.
Spanyolország: új vasúti bérlet turisták számára

Spanyolország: új vasúti bérlet turisták számára 

 A bérlet többféle utazási lehetőségeket kínál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.