Tanulságos verseny

Az idén immár harmadszor rendezte meg szerkesztőségünk a Kiadvány Trend-versenyt, amelyre minden eddiginél több, összesen 125 pályamű érkezett a meghirdetett hat kategóriában. A szakma és a nagyközönség az Utazás kiállításon, illetve www.turizmusonline.hu oldalunkon keresztül szavazhatott. Az összesítés után kialakult végeredményt az alábbi táblázatban olvashatják. A korábbi évekhez hasonlóan ismét felkértünk egy szakértői zsűrit, hogy ők is értékeljék a pályaműveket. A marketinges és turisztikai szakembereket felvonultató testület tagjai által adott pontszámok összesítése után kialakult a zsűri végeredménye is. A szakemberek össze is foglalták véleményüket.

„A nyomtatott kiadványok nagy része követi az évek alatt kialakított, jól működő struktúrát. Ennek hátránya az, hogy látványban nem túl meggyőzőek – fogalmazta meg tapasztalatait Damjanovich Nebojsa marketingszakértő. – Gyakori a gyenge képminőség és az apró betűs tartalom, amelyet nagyobb utazási irodák nem engedhetnének meg maguknak. Ami a honlapokat illeti, pont fordított az eset. Ugyanis az interneten hosszú távon nem működik a látványos honlap. Nagyon ritka az az animációs megjelenési forma, amely megfelel az online marketing alapszabályainak, vagyis hogy felhasználóés keresőbarát legyen. Ennek ellenére sok szálloda megpróbálkozik a száz százalék flash, azaz animációs honlappal, amely sem üzletileg, sem egyéb szempontból nem hatékony. El kell ismernem ugyanakkor, hogy egy pályázónak sikerült ezt az ellentmondást feloldania” – tette hozzá Damjanovich. „Végignézve a Kiadvány Trendversenyre nevezett nyomtatott anyagokat és visszaemlékezve a tavalyi zsűrizésre, azt kell mondanom, hogy kreatív szempontból az elmúlt egy évben nem változott jelentősen a versenybe nevezett turisztikai kiadványok minősége. Az viszont elmondható, hogy látható a törekvés arra, hogy a fogyasztó tájékozódását jobban segítő, áttekinthető és használható kiadványok készüljenek. Szintén nem éreztem komoly fejlődést a turisztikai website-oknál, amelyeknél a készítők sokszor nincsenek egészen tisztában azzal, hogy pontosan mit és hogyan érdemes online felületen kínálni az érdeklődőknek” – emelte ki Szigeti Péter, a Kreatív szaklap főszerkesztője.

 Ács Viktória, a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal képviselője úgy látta, hogy a nonprofit kiadványok általánosságban gyengébbek voltak. „A nonprofit szféra képviselői nézzék meg, hogy a touroperátorok és a szállodák milyen színvonalú kiadványokkal rukkolnak elő. Egy gyenge prospektus negatív PR-t jelenthet. Az utazási irodák kiadványainál ellenben sok esetben problematikus a képminőség, sokszor nincs meg az összhang a tartalom és a forma között. A jó nyitókép után belül következett sok szörnyű minőségű illusztráció vagy pont fordítva. Néhány esetben gondot jelentett az áttekinthetőség (ár, információk feltüntetése), nem figyeltek oda arra, hogy felhasználóbarát legyen a prospektus. A weboldalak viszont kifejezetten jók voltak.” Ács Viktória szerint egyre inkább érdemes elgondolkodni azon, hogy szükség van-e még ilyen mennyiségben nyomtatott kiadványokra, vagy a webé a jövő.

„A pályamunkák összességének jellemzője, hogy a kötelező tartalmi és képi elemek gátat szabnak az igényes grafikai megjelenésnek, ezt tapasztaltam a saját tartalmi fejlesztésű weboldalaknál, erre utalt a tömény adat- és képmennyiség az utazási katalógusoknál. Egy-két esetben azonban mégis sikerült ezeket a gátakat áttörni, és kiemelkedő vizuális élményt nyújtani. Ezek az esetek pedig hangsúlyozzák és meghatározzák a versenyben részt vevő többi pályamű középszerűségét. Azért több magas szintű grafikai munkát is találtam” – foglalta össze véleményét Garai Gábor grafikus. Főszerkesztőként, egyúttal a zsűri tagjaként úgy gondolom, hogy köszönet illeti mindazokat a cégeket, amelyek benevezték kiadványukat, honlapjukat a megmérettetésre. Remélem, hogy a zsűri, illetve a nagyközönség szavazatai alapján sokan érzik most úgy, szakmailag is elismerik munkájukat. Nekik ezúton is gratulálok a szerkesztőség nevében. Azoknak sem szabad azonban csüggedniük, akik most nem kerültek a legjobbak közé. Nekik két dolgot javaslok: egyrészt olvassák el a zsűri tagjainak kritikáját, és okuljanak belőle, másrészt nézzék meg a nyertes műveket, és tanuljanak tőlük!

 

 

 

 


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.