A Ryanair vezetője, Michael O'Leary szerint a NATS menedzsmentjének távoznia kellene pozíciójából, a cégnek pedig kártalanítania az érintett utasokat és légitársaságokat.
Szerinte a jelentés messze alábecsüli a hiba miatt törölt és a jelentős késést elszenvedő járatok számát.
A jelentés szerint az összeomlásához vezető eseményláncolat augusztus 28-án helyi idő szerint hajnali 4 óra előtt kezdődött, amikor egy meg nem nevezett légitársaság az ország légterén átrepülő repülési tervet nyújtott be az Eurocontrol felé, amely automatikusan továbbította azt az érintett légterek léginavigációs szolgáltatóinak.
A NATS a repülési terveket a Flight Plan Reception Suite Automated (FPRSA-R) nevű alrendszer segítségével dolgozza fel. A problémát okozó repülési tervet helyi idő szerint 8 óra 32 perckor kapta meg az Eurocontroltól az FPRSA-R rendszer, és abban két azonos nevű, de egymástól közel 7500 kilométerre lévő útvonalpont szerepelt.
Annak ellenére, hogy a két azonos nevű útvonalpont az Egyesült Királyság légterén kívül volt, a szoftver nem tudta feldolgozni a repülési tervet, ez pedig egy olyan dominóhatást indított el, amely miatt az éles és a tartalék rendszer is összeomlott – írja az airportal.hu.
A probléma miatt korlátozni kellett a teljes légtér kapacitását, amely jelentős késésekhez és járattörlésekhez vezetett főként az ország repülőtereiről induló járatoknál, de érintette az oda érkező, valamint a légtéren csak áthaladó járatokat is.
A rendszer működését este 6 órára sikerült visszaállítani, ám a fennakadás tovagyűrűző hatásai miatt másnap is jelentős számú járatot kellett törölni, jelentősek voltak a késések.
A hasonló esetek elkerülése érdekében a vállalat változtatásokat hajtott végre az FPRSA-R szoftveren, mostantól kiszűrik a hibás repülési terveket, valamint olyan mechanizmusokat építettek be, amely megakadályozza a rendszer összeomlását.
Forrás: HVG / Airportal