Turizmus szempontjából nem dráma a Malév leállása

Fontos küldőpiacainkról heteken belül megoldódik a Magyarországra jutás – nyilatkozta Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a Turizmus Online-nak.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

„Nagyon sajnáljuk, ami a Malévval történt, de előre tekintünk” – mondta a vezérigazgató. A Malév és a Magyar Turizmus Zrt. évek óta szoros együttműködésben folytatta marketingtevékenységét a külföldi piacainkon, számos újságírónak, fam tripnek a pénteken leállt légitársaság volt a hivatalos fuvarozója. Utóbb azonban már a válság jeleként az immár hagyományossá vált Budapest Winter Invitation kampányban sem vettek részt.

A légitársaság kiesését a piac elintézi, küldőpiacaink útvonalai heteken belül le lesznek fedve – véli Horváth Gergely.

Ugyanakkor átmeneti zavar

keletkezhet a szállodai forgalomban. Az üzleti turistákra továbbra is számítanak, de a szabadidős – leisure – utasok forgalma némiképp visszaeshet, amíg  a Malév megszűnt kapacitásait át nem veszik mások. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) közlése szerint akár 40-50 százalékos lehet a visszaesés. Ezt Horváth Gergely túlzónak tartja, szerinte 2-3 héten belül rendeződik a helyzet. "A piac nagyon rugalmas, képes gyorsan alkalmazkodni" - teszi hozzá.

Elmondta: folyamatos kapcsolatban állnak külképviselőikkel, akik segítik a konzulátusok munkáját is, de a külpiacokon egyelőre nem aggódnak. A nemzeti turisztikai marketingszervezet 19 külképviseletét és non-stop működő Contact Centerét is bevonja az információszolgáltatásba.

Az MSZÉSZ-t képviselő Niklai Ákos ennél borúlátóbb. Mint mondta, a Malév egyebek mellett turisztikai marketing tevékenységet is végzett a Budapest Airporthoz hasonlóan.

Bár a Malév úti céljainak többségén más légitársaság is utazik, de mintegy 30 százalékán nincs versenytársa, így onnan csak nehezebben lehet az utasokat hazaszállítani, illetve új vendégeket idehozni.

A szakember szerint az lenne a legmegfelelőbb, ha minél gyorsabban létrejöhetne, egy biztonságos alapokon működő, megbízható nemzeti légitársaság, amely megtarthatná a Malév hálózatát, átvenné brandjét és a szolgáltatási színvonalában elismert reputációját, és folytathatná a nemzeti turisztikai marketingben betöltött fontos, kiegészítő szerepét. Ez azért is sürgős lenne, mert az elmúlt évben a beutazó turizmus már biztató növekedést mutatott és ez a folyamat további erősítést, segítséget igényel - tette hozzá.

Az MT Zrt. a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével is tárgyalásokat kezdett annak érdekében, hogy a Budapesten maradt utasok elszállásolása biztonságosan megoldódjon, a mai napon megjelenő miniszteri rendeletben foglalt kármentesítési lehetőség felhasználásával - közölte később a pénteki nap folyamán szerkesztőségünkkel az MT Zrt.

Hozzátették: „Az MT Zrt. a saját tevékenységét illetően szintén mindent elkövetett a zökkenőmentes üzletmenet fenntartásáért, például a szervezés alatt álló, Magyarországra irányuló nemzetközi tanulmányutak résztvevőinek repülőjegyeit átfoglalta más járatokra. A külképviseleteken dolgozó kollégák nemcsak a képviseleti honlapokon keresztül, hanem szükség esetén telefonon keresztül is megnyugtatják a hozzájuk forduló turisztikai partnereiket és a külföldi média képviselőit a tekintetben, hogy Magyarország mint turisztikai desztináció jól megközelíthető marad az azonnali intézkedéseknek, az új belépő járatoknak, légitársaságoknak és más piaci szereplőknek köszönhetően.”

Forrás: MTI


A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.