Utazás építőkockákból

Eredetileg tanárnak készült, mégsem tanított, viszont már 30 éve dolgozik az idegenforgalomban a DERTOUR hazai leányvállalatának vezetője, Wilberding Katalin. A csak viszonteladókkal dolgozó társaság szerződött partnerei munkájának megkönnyítése érdekében a közeljövőben megújítja honlapját, és hirdetéseivel az utasokat is arra bíztatja, hogy ke-ressék katalógusait az irodákban.

ttrend • Hogy indult a pályafutása?

Első munkahelyem a Komárom-Esztergom Megyei Idegenforgalmi Hivatalnál, a Komtouristnál volt, ahol kiutaztatással foglalkoztam. Onnan a Budapest Touristhoz kerültem, ahol egy rövid beutaztatói kóstoló után tíz évig újra kiutaztattam. Ezután a Postabank utazási irodája, a Par Avion következett, majd 1995-ben átigazoltam az éppen akkor alakult DER utazási irodához. Ennek jogutódjainál dolgoztam egészen 2006-ig, a DERTOUR Hungária megalakulásáig.

ttrend • Mit kell tudni a német anyacégről?

1917-ben alapították Berlinben a német vasút utazási irodáját, a Deutsches Reisebürot, vagyis a DER-t, ebből vált le 1985-ben az utazásszervező részleg, ez lett a DERTOUR. Ennek önálló magyarországi leányvállalata 2006 szeptemberében alakult. A szakmabeliek közül sokan tudják, hogy volt ennek előzménye, hiszen 1995-ben megalakult a DER Német Utazási Iroda Budapesten, amely elsősorban üzleti utaztatással foglalkozott, de behozta a DER német nyelvű katalógusait is a magyar piacra. Termékeinket akkor még csak viszonylag szűk körben értékesítették.

ttrend • Mi a sajátossága programjaiknak?

Építsünk utazást, szól a jelmondatunk. Az utas először kiválasztja a katalógusból a neki tetsző szálláshelyet, majd az értékesítő irodánk keres hozzá egy olyan repülőjáratot, amely az utas számára a legmegfelelőbb. Repülőjegyek a mi rendszerünkből is foglalhatóak napi aktuális áron. Tehát személyre szabott programokat kínálunk. A „Baustein”, vagyis építőkocka-rendszer lényege, hogy szinte egyáltalán nincs olyan programunk a 33 katalógusban, amely úgy kezdődik: hogy reggel 6-kor találkozás a repülőtéren az idegenvezetővel Útjaink 95%-a nem csomagtúra, az utas a saját elképzeléseinek megfelelően építi fel üdülését, saját utazási csomagját.

ttrend • Ez hogyan lehetséges charterjáratoknál?

Mi szinte egyáltalán nem charterezünk. Az a két légitársaság, amelynek az üdülőjáratait értékesítjük, a Condor és az LTU, már benne vannak az Amadeus-rendszerben, tehát önállóan is foglalhatóak. Csak megbízható légitársaságokkal dolgozunk. A repülőjegy és szállás mellett természetesen gazdag kínálattal rendelkezünk helyi programokból, melyek az építőkocka további elemeit képezik, azaz előre lefoglalhatók: városnézések, kulturális programok. Egy kéthetes thaiföldi program esetében az utas elmehet egy hétre önállóan Bangkokba, majd csatlakozhat egy észak-thaiföldi körutazáshoz Bangkoktól Bangkokig. A programjaink 60%-a garantáltan indul már két fő részvétele esetén. Bérautót és vonatjegyet is lehet nálunk rendelni. Szabadságot kínálunk, ugyanakkor a tour-operátor biztonságát is.

ttrend • Önöknél minden program fakultatív?

Gyakorlatilag igen. Bármit választhat az utas, kedve szerint. Ez új stílus az utaztatásban, és újdonság volt Magyarországon is. Ma már akad olyan utazásszervező, amely megpróbál hasonló stílusú, elemekből összerakható programot kínálni, de ebben mienk az elsőség.

ttrend • Milyen a kapcsolatuk a viszonteladókkal?

Jelenleg 100 iroda értékesíti a DERTOUR útjait Magyarországon, ők közvetlenül a frankfurti központunkkal állnak szerződésban.

ttrend • Lehet-e még csatlakozni a hálózathoz?

Jelenlegi partnereink válogatott irodák, és lefedik az egész országot. Persze ha valaki szeretne velünk együttműködni, örömmel kötünk vele közvetítői szerződést. Ha az iroda forgalma eléri a 10 000 eurót, akkortól Frankfurt szerződik velük.

ttrend • Továbbra is csak közvetítőkön keresztül értékesítenek Magyarországon?

Igen! A megújult honlapunkon ugyan elérhető lesz csaknem a teljes kínálatunk, azonban az utazási irodák számára is felajánljuk a lehetőséget, ha kívánják, feltehetik a honlapjukra a mi expressz keresőnket, és az ezen keresztül készült foglalások az iroda forgalmába számítanak. A kezdőoldalak magyar nyelvűek, a foglalási program angolul lesz.

ttrend • Akadnak budapesti indulású útjaik is?

Hogyne, a katalógusban budapesti, bécsi vagy akár müncheni indulással is megtalálják utasaink ugyanazt a programot. Az összes Malévjárat foglalható nálunk a TOMA maszkban.

ttrend • Hogyan garantálják a versenyképes repülőjegyárakat, és mit tesznek, ha egy légitársaság emeli az üzemanyagfelárat?

Azon túl, hogy nálunk napi aktuális árakon foglalhatóak a repülőjegyek, a járatok többségén vannak block-seat-jeink is. Azt az árat szedjük be, amit a katalógusainkban meghirdetünk, többletköltséget nem hárítunk át az utasokra.

ttrend • Milyen közönséget céloznak meg?

Bármilyen pénztárcához találni nálunk megfelelő ajánlatokat. Csak egy példa, Bangkokban 26 eurótól 400 euróig kínálunk szállásokat. A DERTOUR mellett további két árualap is foglalható nálunk, hiszen mi képviseljük Magyarországon a Meier's Weltreisent és az ADAC-ot is.

ttrend • Ezek a márkák szintén a cégcsoporthoz tartoznak?

Igen, immár a DERTOUR része mindkét korábban tőle független cég. Emlékezetes, hogy négy éve a REWE konszern felvásárolta a DERTOUR-t, majd a DERTOUR vette meg a Meier's-t. A REWE-hez tartozik még az ITS, az ITS Billa és a Jahn Reisen is, de ezek a DERTOUR- tól függetlenül működnek. A REWE utazási vállalkozásai összesen évi 4,2 milliárd eurós forgalmat bonyolítanak. A DERTOUR Németországban a városlátogatások, a távoli úti célok, valamint a nagy-britanniai és írországi utazások terén piacvezető.

ttrend • Vannak-e last minute-ajánlataik?

Nincsenek, mivel nem kell mindenáron charterhelyeket megtöltenünk. Természetesen, ha a szállodai partnerünk árat csökkent egy időszakra, akkor ezt meghirdetjük utasaink részére.

ttrend • Érezni-e a forgalmukon, hogy gyenge az euró és erős a forint?

Egyértelműen, de nem lehet tudni, meddig tart ez a trend. 2007-ben megdupláztuk az egy évvel korábbi forgalmunkat, és idén is dinamikus bővülésre számítok.

 

Végzettség: Tanárképző főiskola, idegenforgalmi menedzser-képző

Nyelvtudás Angol, német

Család Két gyerek

Hobbi Kert, utazás


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.