Frissítve - Jól muzsikáltak a görög charterek, de kérdés, mi lesz velük szeptemberben

Komora Zoltánnal, az IBUSZ vezérigazgató-helyettesével és Molnár Judittal, MUISZ-elnökkel beszélgettünk a nyári charterszezonról, szeptemberi tervekről és őszi-téli kilátásokról. 

A 2019-es heti 84 charterjárat nagyon jó eredménynek számított a tavalyi kiutazásban. Januárban és februárban még az idei nyárra is rendkívül biztatóak voltak az előfoglalási adatok és a kiutaztatók nagyságrendileg a tavalyi év kapacitásait tervezték idénre is. A piacvezető IBUSZ a 2020-as nyárra heti 24 saját charterjárat indítására készült. Február végén még 50 százalékos volt a töltése a tervezett járatoknak. A pandémia megjelenésével a 24 járat harmada tudott megvalósulni: heti 8 járat, amely mind Görögországba közlekedik jelenleg is, és ez a nyolc görög járat az összes charterjárat, amely hazánkból nyaralódesztinációkba közlekedik az idén. A közvetlen charterjáratok jelenleg is közlekednek a görög szigetekre – Korfura, Kefalóniára, Zakinthoszra, Rodoszra, Krétára – Budapestről, mindegyikükön több iroda rendelkezik kapacitással és az IBUSZ a gépek gazdája. Az összes többi hagyományosan népszerű charteres úti cél a koronavírusos megbetegedések nagyságrendje és/vagy az utazási korlátozások bevezetése miatt idén teljesen ellehetetlenült. Tunézia, Törökország és Spanyolország egyáltalán nem fogadott charterjáratokat hazánkból. Az egyiptomi lánc elindult, de nem sokkal később a start után leállt, a magyar kormány utazási korlátozásainak bevezetése miatt. Az augusztusra tervezett Kanári-szigeteki charterlánc, amelynek a ViaSale Travel lett volna a gazdája, szintén az utazási korlátozások bevezetése miatt nem indult el. 

Jó kihasználtsággal mentek a járatok 

„Július 4-én indultak a charterláncaink, a júniusunk a karantén miatt kimaradt. Nagyon vártuk az indulást és mire az elérkezett, a foglalási állományunk sajnos harmadára csökkent. Utasaink 80 százaléka visszakérte a részvételi díjat, amit a jogszabályban foglaltak alapján természetesen visszatérítettünk, 10 százaléka későbbi időpontra halasztotta utazását és további 10 százalék a voucher – tulajdonképpen szintén a halasztás – lehetőségével élt. Az első két hét döcögősen indult, de onnantól kezdve az augusztus 15-16-ra eső hétvégéig átlagosan 90 százalékos kapacitáskihasználtsággal közlekedtek a járataink. Ennek oka az volt, hogy az első, vállalkozószellemű utasok hazatérésük után megosztották személyes tapasztalataikat itthon, mely szerint magas szintű biztonság és profi felkészültség jellemzi a görög vendéglátást, ami a járványügyi intézkedéseket illeti, és ez sokáig garantálta az utazási kedvet. Vonzó lehetett az is, hogy a tavalyi árainkat tudtuk tartani, és ezzel az egyhetes görög nyaralás olcsóbb volt mint egy balatoni vakáció azonos kategóriában. A regisztráció kötelezettsége nem riasztotta el az utasokat, és a szúrópróbaszerűen végzett tesztek során soha nem volt egy koronavírusos utasunk sem. Augusztus közepén a járvány kontinens-szintű felfutásával, az arról megjelenő hírek nyomán, valamint az utazási korlátozásokat figyelve, azonban újra bizonytalanság jellemzi az emberek gondolkodását. Nem mernek előre tervezni, és leginkább attól félnek, hogy útjuk közben átsorolásra kerül egy-egy ország, ami miatt hazatéréskor két hetes karanténba kényszerülnek. Mindezért ma az utasok mindössze egy-két héttel előre mernek csak tervezni.

Erős volt a belföld, de nem elég

Ha nincs Covid, szeptemberben, egészen a hónap végéig erős utószezoni forgalom a jellemző. De most jelenleg az ilyenkor megszokott foglaltság 50 százalékán állunk, és a szeptemberi értékesítés nagyban függ majd a kormány további bejelentéseitől és intézkedéseitől ” – mesélte lapunknak Komora Zoltán, az IBUSZ vezérigazgató-helyettese, aki azt is elmondta, hogy az a terv, hogy szeptember végéig közlekedtessék a görög láncokat, de ha a gépek foglaltsága nem éri el a 85 százalékot nem tudják a tervezett formában végigrepülni a szezont. Vagy arra kényszerülnek, hogy láncokat vonjanak össze (pl. Korfu-Zakinthosz, Rodosz-Kréta) vagy a tervezettnél előbb leállítják azokat. A szakember az őszi-téli szezonnal kapcsolatban kérdésünkre elmondta, hogy élnek városlátogatásaik, körutas programjaik és egzotikus nyaralásaik, ezekre azonban minimális mennyiségű korábbi foglalásuk van csak, új megrendeléseik pedig csak elvétve akadnak. Komora Zoltán szerint a pozitívabb hírek és a vakcina széleskörű alkalmazásra jelenthet áttörést az utazási hajlandóságban. Öröm az ürömben, hogy legalább az IBUSZ belföldi üzletága szárnyal, a tavalyi évet 30 százalékkal teljesítik túl, ez azonban nem ellensúlyozza a kiutazásból adódó forgalomkiesést.

 

Újabb munkahelymegtartó intézkedésekért küzd a MUISZ

Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke szerint az utazók körében végzett felmérések alapján komoly utazási hajlandóság mutatkozott szezon elején a szezon közepéig, azonban a július 15-én bevezetett zöld-sárga-piros országbesorolás, valamint a második hullámról érkező híradások megnyirbálták az utazási kedvet. Az üzleti utazók arról számoltak be, hogy amellett, hogy a személyes találkozókat igyekeztek videokonferenciák segítségével helyettesíteni, azonban vannak olyan témák, amelyeket csak személyesen lehet megtárgyalni, ezért továbbra is komoly létjogosultsága van az üzleti turizmusnak. A szakember úgy véli, elsődleges fontossággal bír a munkahelyek megtartása, ezért a MUISZ tovább lobbizik, hogy a kormány ismét vezessen be munkahelymegtartó intézkedéseket, amelyek az utaztatók túlélését is segítik. Molnár Judit szerint az utazási irodák fel vannak készülve arra, hogy kiszolgálják az utasokat őszi-téli ajánlatokkal, de a kereslet csekély a pandémia okozta folyamatos bizonytalanság és globálisan a kormányzatok utazási korlátozásai miatt.

Forrás: Turizmus Online


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.