A tartomány nevében szereplő Veneziát/Velencét ne keressük itt, az a szomszédos Veneto székhelye. Friuli-Venezia Giuliában Trieszt a fő közigazgatási központ, egészen a dél-keleti csücsökben, az Adriai-öböl keleti végén, de ezt most kihagyjuk, az egy külön mise.

Újdonsült olasz ismerőseink (az első szállásadók) azt mondták, először vessük bele magunkat a tartomány keleti részébe, vagyis Friuliba, aztán menjünk északra, a Karni Alpokba (olaszul Carnia). Nem baj, ha nem vagyunk perfektek az olaszban, ott van a friuli nyelv (egy rétoromán dialektus), azzal is elboldogulhatunk, végül is 530 ezren beszélik a világon, többségük épp itt lakik.
Jó nagyot nevettünk erre a tanácsra (ők is ezt tették) és közöltük: maradunk az olasznál, nyilván nem lesz nehéz a legfontosabbakat kifejezni. Egyébként a feliratok friuli változata ott van az összes utcatáblán és országúti eligazítókon, az éttermek menüjén már ritkább, de ha becsöppenünk egy falusi trattoriába vagy kávézóba, hallhatjuk a mindent megbeszélő helyiek hangján, hogy nem irodalmi olasz, van egy kis stichje.
A friulit főleg a hegyi falvakban beszélik, ott is inkább az idősek, de hallottuk Chividale del Friuli kisvárosban is, ami egy gyöngyszem Udinétől (fontos kulturális, oktatási és gazdasági központ) 15 kilométerre keletre. Nem érdemes behajtani a belsejébe, olaszosan szűkek az utcák, benn nagy szerencse kell a helytaláláshoz, és drága is a parkolás, a belvárosba vezető kőhíd előtt viszont van egy nagy, ingyenes parkoló.
Nem túldíszített, de jól karban tartott templomból ott sincs hiány, mi négynél leálltunk, majd megláttuk Julius Caesar egész alakos szobrát, és máris megvolt a szelfi.

A teljes írást laptársunk, a Privátbankár Világjáró rovatában olvashatják.