Az „Év wellness szállodája” az Avalon Resort & SPA 

Az Utazó magazin olvasói és szakmai képviselői is elismerésben részesítik az egy éves miskolctapolcai szállodát.
Visszatérő oroszok, elmaradó osztrákok

Visszatérő oroszok, elmaradó osztrákok 

Márciusban folytatódott a turistaforgalom növekedése Magyarországon, így az idei első negyedév során a hazai szálláshelyek 6,6%-kal több, összesen 4,6 millió vendégéjszakát regisztráltak, mint egy évvel ezelőtt. Márciusban sokkal több orosz és jóval kevesebb osztrák turista érkezett hozzánk, mint korábban.

Topgasztronómia Miskolctapolcán 

Mi kell a márkaépítéshez, egy brand ismertté tételéhez?
Szállodát vásárolt a debreceni önkormányzat cége

Szállodát vásárolt a debreceni önkormányzat cége 

A debreceni vagyonkezelő 917 millió forintot adott a négycsillagos Hotel Lyciumért. Ezzel egy kézbe került a Kölcsey Központ teljes épületegyüttese.

Ingyenes wifi a debreceni villamosokon 

Ingyenesen használható wifi-hálózatot épített ki a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) Zrt. a város villamosain - jelentette be a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

Nyári ízek a Ritz-Carltonban 

Bár az időjárás még nem mutatja, de ami késik, nem múlik: idén is lesz nyár. Ennek jegyében készült el a The Ritz-Carlton Budapest éttermének, a Deák St. Kitchen új étlapja. A bemutatón jártunk.
Új szerkesztő a Turizmus Online-nál

Új szerkesztő a Turizmus Online-nál 

Új szerkesztője van a turizmusonline.hu-nak és a Napi Turizmus hírlevélnek Balázs Zsuzsanna személyében.
2017-ben is Superbrands díjas a Vista

2017-ben is Superbrands díjas a Vista 

A Vista márka 2017-ben is elnyerte a Superbrands Díjat, amely a kimagasló márkaminőség és a márkaépítésbe fektetett munka elismerése. 

Yves Saint-Laurent Múzeum, ökoturisztikai projekt és 40 éves Centre Pompidou 

Május 9-én tartotta sajtótájékoztatóját a Francia Turisztikai Hivatal az Atout France, a nagykövetség épületében. A tájékoztatón bemutatták az idei évi turisztikai újdonságait, a fontosabb eseményeket és évfordulókat. A tájékoztatón részt vett a nagykövet, Éric Fournier is. 
Ausztráliában alapított turisztikai céget a magyar házaspár

Ausztráliában alapított turisztikai céget a magyar házaspár 

Magyarországtól 20 ezer kilométerre, az ausztráliai Gold Coaston kezdett új életet és turisztikai vállalkozást egy évvel ezelőtt Szabó István és felesége, Hencz Veronika.

Enyhül a szigor a határokon 

A kormány ideiglenesen felfüggeszti a szisztematikus határellenőrzésről szóló uniós rendelet alkalmazását. 

Idén is Spanyolországban van a legtöbb kék zászlós strand 

Ebben az évben is Spanyolország büszkélkedhet a legtöbb, kiváló környezeti minősítésű stranddal a világon, júniustól 579 tengerparti fürdőhelyen loboghat a minőséget jelző kék zászló - jelentette be a Környezetvédelmi és Fogyasztói Oktatásért Alapítvány (ADEAC) nevű szervezet kedden sajtótájékoztatón Madridban.

Kell az utánpótlás 

Öt egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság kedden Budapesten, a pilóták utánpótlása érdekében.

Nemzetközi díjat nyert a sárvári Spirit 

Ügyesen használja a közösségi médiát márkaépítésre a sárvári ötcsillagos. Teljesítményét két díjjal is elismerték.

Utazásszervezők, figyelem! Fontos határidő közeleg 

A vagyoni biztosítékkal rendelkező utazási vállalkozó 2017. május 31-ig köteles az utazásszervezői tevékenységéből származó tényleges értékesítési nettó árbevételének összegét a Budapest Főváros Kormányhivatalának írásban bejelenteni.

Modern szaunavilág Hévízen 

Felújított szauna részleggel várja vendégeit a Danubius Health Spa Resort Hévíz. 

Budapest Airport: megdőlt az áprilisi utasrekord 

Minden eddigi utas rekord megdőlt idén áprilisban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, hiszen az év negyedik hónapjában még sohasem volt hétszámjegyű a forgalom. A Budapest Airport legfrissebb adatai szerint 1 088 672 utas érkezett és indult a repülőtérről, ami nem kevesebb, mint 17,5 %-os növekedést jelent az előző év áprilisához képest.

Két átszállással Budapestről a világ második legszebb szigetére 

Amszterdamon és a kínai Xiamen városán keresztül a magyar utazók is viszonylag könnyen eljuthatnak Boracayra, a világ második legszebb szigetére a Xiamen Air légitársaság új járatának köszönhetően. 

A Klebelsberg Központ nem tud fellépni a károsultak nevében 

A veronai buszbaleset nem iskolai rendezvény keretében következett be, ezért az intézményfenntartó Klebelsberg Központ nem tud fellépni a károsultak nevében - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón.

Megnyitott a Zelna Borterasz és Vinotéka 

A balatonfüredi borászatban csütörtöktől vasárnapig várják a kóstolni vágyókat.

Világelső lett a miskolci múzeum 

Nemzetközi versenyt nyert a miskolci Hermann Ottó Múzeum.

Térségi együttműködésben gondolkodik Veszprém az EKF kapcsán 

Olyan programot kell összeállítani, amely hosszú távon meghatározza Veszprém és a térség jövőjét - fogalmazott a város polgármestere a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa pályázat előkészületeiről szóló keddi sajtótájékoztatón Veszprémben.

A nyár első frissítői a Starbucksban 

Ízvilágban ugyan még a csokoládé és a karamella dominál, az ételkínálatban viszont már légiesen könnyű muffinokkal és fehércsoki-tortával találkozhatunk a Starbucks kora nyári kínálatában.

Ausztria és Csehország messze megelőz minket a turizmus terén 

Spanyolország az első, Magyarország a 17. helyet foglalja el a legnépszerűbb európai turisztikai célpontok listáján. Két regionális versenytársunk, Ausztria és Csehország sokkal jobban teljesít nálunk - derül ki az Eurostat frissen közzéadott 2015-ös összefoglalójából. 

Nőtt az utasforgalom az európai repülőtereken 

A szomszédos országok közül Bulgária, Csehország és Lengyelország után a magyarországi repülőtér produkálta a legnagyobb növekedést az utasforgalomban. Az EU-n kívül az izlandi repülőtérre utaztak a legtöbben. 

Megelevenedik Izland "tüzes szíve" 

Új interaktív múzeum nyílik június 1-én Izlandon, mely az ország egyedülálló és illékony geológiáját vizsgálja és mutatja be a látogatóknak. 

A legboldogabb csirkék és az isteni nedűk nyomában 

Csokoládés bortúra, fondue, raklett, Franciaország egyik legjobb chardonnay-ja és még sok más ínyencség Lyonban.

Elindult az "Úgy is lett" a Szállás.hu nyári kampánya 

Elindította eddigi legnagyobb nyári kampányát a Szallas.hu, melynek fókuszában a szállásadói ígéretek teljesülése áll. A közel 9000 hazai partnerrel dolgozó oldal mindezt persze humoros formában teszi egészen nyár közepéig tartó – tévés, rádiós, kültéri és online megjelenéseket egyaránt felvonultató – aktivitása keretében.

Visszatérnek a német nyaralók Egyiptomba 

A tavalyi visszaesés után, az év első harmadában mért adatok alapján, az érkezések száma 35%-kal nőtt és a kereslet száma is folyamatosan növekszik Egyiptom iránt a németeknél. 

Új szálloda­láncok jönnek Budapestre 

Három nemzetközi szállodalánc is bejelentette 2017 első hónapjaiban, hogy új egységeket nyitnak Budapesten.

Sorra vásárolják a magyarok az osztrák szállodákat 

Az évek során észrevétlenül magyar vállalkozók kezébe kerültek több osztrák síterep szállodái.

A héten indul hazánk egyik legnagyobb borászati eseménye 

A borrendek felvonulásával kezdődik el pénteken a 23. Szegedi Borfesztivál.

Dél-olasz körúton a Christian Tour partnerei 

Olaszország déli részének legfőbb látványosságait mutatja be a napokban viszonteladó partnereinek a Christian Tour.

Csökkenti járatainak gyakoriságát az Emirates az USA-ba 

Az Emirates csökkenti járatainak gyakoriságát az Egyesült Államokba, mivel Trump politikája csak súlyosbította az amúgyis visszaeső keresletet. 

Szigorítanak a kártyatársaságok 

A világ nagy kártyatársaságai kampányt kezdtek a szigorú szabályaik betartatása érdekében. A IATA irodáknak pedig hamarosan igazolniuk kell megfelelőségüket, ha fenn akarják tartani jóváhagyásukat. 

Továbbra is lehet személyi igazolvánnyal utazni Olaszországba 

A magyar állampolgárok személyi igazolvánnyal továbbra is utazhatnak Olaszországba, ehhez nem kötelező útlevelet kiváltani.

Kolbászünnep a Hold utcai Piacon 

Békéscsaba polgármestere, Szarvas Péter kezdeményezésére hatféle hagyományos, Csabai kolbászt mutatnak be és értékesítenek békéscsabai kistermelők a Hold utcai Piacon, 2017. május 13-án szombaton.

Vasárnap indul a VII. Magyar Világtalálkozó programsorozat 

Május 14-én indul Balatoni szezonnyitóval a VII. Magyar Világtalálkozó. Ezután Bereg-vidéken és Budapesten folytatódik és végül Szegeden zárul. 

Mostantól tilos kebabos standokat nyitni Velencében 

Velence kulturális örökségének megőrzése érdekében mostantól tilos a városban kebabos standokat nyitni, szabályozzák a pizzaszelet-árus boltok számát is. 

Kulturális és turisztikai együttműködési megállapodást kötött nyolc magyar város 

Kulturális és turisztikai kapcsolataik erősítése érdekében írtak alá együttműködési megállapodást hétfőn Balatonfüred, Debrecen, Győr, Gyula, Kecskemét, Komárom, Szolnok és Vác vezetői a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A világ legjobbjai között lehet a miskolci Herman Ottó Múzeum 

Ma délután két órától indul a Museum Dance Off 4 döntő, amelyen a világ legjobbja lehet a miskolci Herman Ottó Múzeum. 

Horvátország és Olaszország a befutó az osztrákoknál 

A Osztrák Utazási Szövetség közgyűlésén elhangzott, hogy az előfoglalások alapján a 2017-es év turizmusának várhatóan Horvátország, Olaszország és az osztrák belföldi turizmus lesz majd a nyertese. 

Megújul a rio de janeirói Sofitel Copacabana 

Várhatóan 2018-ra fejezik be a rio de janeirói Sofitel Copacabana felujítását. A hotel modernizálást már az Olimpia alkalmából elkezdték, de a teljes felújításra most kerül sor. 

Négy fürdőnk is kapott európai tanúsítványt 

Az Európai Fürdőszövetség (ESPA) EuropeSpa MED minőségbiztosítási védjegyét vehette át négy magyarországi gyógyfürdő képviselője pénteken a Vas megyei Bükfürdőn.

Kiosztották az utolsó Balatoni Bringakör Bizonyítványt 

Befejezi működését a Balatoni Bringakör Bizonyítvány rendszer. 

Nemzetközi elismerést kapott négy magyarországi fürdőhely 

Nemzetközi EuropeSpa elismerést kapott négy magyarországi fürdőhely; a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum, a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, a Hévízi Tófürdő és a hozzá tartozó szálloda, illetve a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda.

Közvetlen járatot indít Budapestről Szentpétervárra a fapados 

A Wizz Air új útvonalat indít Budapestről Oroszországba, Szentpétervárra. A járat augusztus 27-én indul és hetente kétszer közlekedik majd.

A Transindex megszavaztatja Erdély csodáit 

A kampány erdélyi összefogásként jött létre és a régió népszerűsítését tűzte ki céljának.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!