66 milliós feladat Szentendrétől 

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum nettó 66,38 millió forint értékű szerződést kötött rendezvényes tenderének nyertesével. A Hamu és Gyémánt, valamint az AG-Média és a PLT konzorciuma indult. 
Daruvonulástól a sárkányfogig

Daruvonulástól a sárkányfogig 

A FATOSZ az utóbbi két hétben újságírók számára több tanulmányutat szervezett Vidékjáró programjuk keretében. Jártunk Dabason, Nagyegyházán, a hét végén pedig a Hortobágyra látogattunk, ahol két nap alatt Nádudvarral, Hodásszal és Nyírbátor életével ismerkedtünk. 

Megható Google Maps-reklám 

A 30 éves Saroo Brierley 5 éves korában vesztette el családját egy vonaton, 30 évesen pedig a Google Maps segítségével újra megtalálta a szülőfaluját, és egyesülhetett családjával - írja a Mashable.

Édes élet 

Az Édes élet című új kiadvány október 17-én debütál a magazinpiacon torták, sütemények, valamint kekszek receptjeivel, desszertkülönlegességekkel és tematikus összeállításokkal.

Terítéken a természetes módon készült ételeink 

A bioborok, biopálinkák, bioételek és más, bio és természetes alapanyagokat felhasználó élelmiszer-előállítók és forgalmazók bemutatkozása mellett magyar folklór táncokat láthatnak és dalokat hallhatnak a lengyelországi Lodzban rendezett háromnapos Natura Food Nemzetközi Hagyományos- és Bioélelmiszer Vásáron a magyar standra látogatók, ahol Magyarország díszvendégként szerepel.

Nehéz kenyér a falusi vendégasztal 

Számos törvényhozási, adóügyi probléma merül fel azoknál az őstermelőknél, akik falusi vendégasztal-szolgáltatást nyújtanának vendégeiknek. Ezek megoldására egyeztető tárgyalások indultak a szakmai szövetség és az illetékes hatóságok között.

Ökoturisztikai központ épül Tatán 

A tatai Öreg-tó melletti kajakház területén ökoturisztikai központ építése kezdődik.
Tűzfalat kapott a 6:3

Tűzfalat kapott a 6:3 

A „TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2013” program részeként újabb tűzfal kapott új külsőt a kerületben. A most készült alkotás a magyar sporttörténet egyik kimagasló eredményének állít emléket, az Évszázad Mérkőzésének, a világszerte ismert Wembley Stadionban, 1953-ban aratott 6:3-as magyar győzelemnek.
Gyönyörű nők versengnek Zalakaroson

Gyönyörű nők versengnek Zalakaroson 

Már hónapok óta zajlik az élet az idei Miss Hungary 2013 háza táján, de lassan a rendezvénysorozat a finisbe ér. 

Felfedező úton a „konok kunok” városában 

Fogadni lehet, hogy Herendet kivéve alig van még egy hasonló nagyságú magyar város, melynek nevét annyi miniszterelnök, államfő és koronás fő ismerné Japántól Amerikáig, mint Kiskunhalasét. 

Magyar Prémium Turizmus Nap Szerbiában 

Második alkalommal is nagy sikerrel rendezték meg Szerbiában a Magyar Prémium Turizmus Napot. A szerb főváros legújabb ötcsillagos szállodájában, a Hotel Metropol Palace-ban október 10-én megtartott eseményen a meghívott 120 szakmai-, valamint médiapartner idén Budapest és környéke, a dél-dunántúli régió és az Alföld turisztikai kínálatával ismerkedhetett meg.

Beültethető gyűrűvel a HIV ellen 

A Northwestern University kutatói egy új intravaginális gyűrűt fejlesztettek ki, mely segíthet megelőzni a HIV-fertőzés kialakulását nőknél.

A teltkarcsúak élnek a legtovább 

Egy sok országra kiterjedő metaanalízisben nemcsak az elhízottak, hanem a normális testtömegindexűek halálozási kockázata is nagyobbnak bizonyult a némi túlsúllyal élőkénél.

Javulhat a vendéglátóipari szakképzés 

A vendéglátóipari szakma presztízsének emelésében is döntő fontosságú a dolgozók elkötelezettsége, szakmai és gyakorlati tudása, amelynek bölcsője a középfokú szakképzés. A Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére a vendéglátóipari szakképzés helyzetének javítására munkacsoport alakult.

A vadvilág legszebb felvételei 

Október 15-én, a londoni Természettörténeti Múzeumban adták át a legjobb természetfotósoknak járó idei díjakat.

Laboratórium lett a Kempinski bálterméből 

Futurisztikus dizájnt tervezett a Bo Event a Telenor 4G bejelentéséhez. A Kempinski Hotel báltermét alakították át egy labóratóriumra emlékeztető helyiséggé. 

Belgiumban nyitott a 80. Pullman 

A héten megnyílt Belgium első Pullman hotele, amely Brüsszel szívében, a pezsgő Gare de Midi vasútállomás közelében várja az utazókat.  A Pullman, az Accor felső kategóriás nemzetközi márkája a 80. szállodáját nyitotta most meg.

Itt a 3D-s csoki 

Háromdimenziós nyomtató segítségével készít egyedi csokoládét Brian Begun filmes látványmester, aki a Sötétségben - Star Trek vagy A csodálatos Pókember című produkciók elkészítésében is közreműködött.

Sörmárkákból áll az USA térképe 

Kutatást rendelt a Blowfish nevű, másnaposság elleni készítményeket gyártó márka az amerikaiak italozási szokásairól. Az AMP kutatócég által elvégzett felmérésben több mint ötezer embert kérdeztek meg, az eredményekből pedig infografikát, illetve az alábbi térképet készítették, amely államok szerint összegzi, hogy melyik a helyiek kedvenc sörmárkája.

Orbán Viktor magyar főkonzulátust avat Mumbaiban 

Hivatalos látogatást tesz Indiában Orbán Viktor miniszterelnök, aki találkozik a dél-ázsiai ország állam- és kormányfőjével is.

Megújult a Hotel Art Budapest fitneszterme 

Befejeződött a The Three Corners Hotel Art fitnesztermének felújítása. 

Kimenekítették a hegymászókat a Mount Everestről 

Kimenekítették a Föld legmagasabb hegyének, a Csomolungmának (Mount Everest) az alaptáborából és a közeli kolostorból azt a 86 turistát, akik hétfőn rekedtek ott az erős havazás miatt - jelentette a kínai média kedden.

Kijött a Grand Budapest Hotel plakátja 

Bemutatták a Wes Anderson által rendezett, jövőre a mozikba érkező Grand Budapest Hotel plakátját. A trailer csütörtökön jön.

Sörvacsorát rendeznek a Zilában 

Sörvacsorát rendeznek a Zilában

Nemzetközi Cirkuszfesztivál lesz Budapesten 

Világhírű artisták, nemzetközi díjas produkciók és a cirkuszvilág színe java látogat el a Fővárosi Nagycirkuszba a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál keretében 2014. január 9-e és 13-a között.

Aftermovie készült a Szigethez 

Aftermovie-t készítettek a Sziget Fesztivál szervezői, melyben 8 percbe próbálták belesűríteni az esemény több mint tízezer percét.

Rekordhosszúságú volt a nyár idén Shanghajban 

Rekordideig, több mint öt hónapig tartott az idén a nyár Sanghaj városában, ahol kedden köszöntött be hűvösebb idővel az ősz.

Megújul a bicskei Batthyány-kastély parkja 

Megkezdődik a bicskei Batthyány-kastély védelem alatt álló parkjának felújítása, amelyhez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közel negyedmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretein belül.

Bemutatják a Stonehenge aranykincseit 

A történelem előtti Anglia Stonehenge-korabeli aranykincsei mutatkoznak be a megalitikus építményegyütteshez közeli apró, vidéki múzeum egyedülálló új tárlatán.

Kígyók lepték el Kijev környékét 

Idén ősszel rendkívül sok a kígyó Kijev környékén, de már a városban is egyre több bukkan fel - írta kedden a Vzgljad című ukrán napilap.

A Zeneakadémián tartja közgyűlését a MUISZ 

A MUISZ őszi közgyűlése az újonnan megnyíló Zeneakadémián lesz november 26-án. 

Világszerte tarol az On The Spot 

Az On The Spot magyar ismeretterjesztő sorozat Cseke Eszter és S. Takács András készítésével ismét Európa legnívósabb televíziós fesztiváljain képviseli hazánkat. 

Madrid megsínyli a fapados járatok csökkenését 

Egyre kevesebb külföldi turista érkezik a spanyol fővárosba, miután a Ryanair és az easyJet számos járatát megszüntette a reptéri adók emelése miatt.

Utazási irodák: vészesen közeledik a határidő 

Október 31-éig kell a vagyoni biztosítékra kötelezett utazási irodáknak a 2014. évi biztosíték meglétét igazolniuk az MKEH-nál. 

Gyönyörű time-lapse Szegedről 

Gyönyörű time-lapse Szegedről

Cárok nyomában Szentpéterváron 

Európa legfiatalabb nagyvárosai közé tartozik a háromszáz évvel ezelőtt alapított Szentpétervár, mégis hihetetlenül gazdag látnivalókban. Ősszel különösen gyönyörű a parkokkal megáldott, csatornákkal szabdalt Néva-parti város.

Hatalmas biznisz a zenei turizmus 

A brit popzenének mindig is jelentős hagyományai voltak, amit most számokkal is bebizonyítottak. A UKMusic és a VisitBritain kutatásából kiderül, hogy az elmúlt évben 6,5 millió turista érkezett az Egyesült Királyságban tartott zenei eseményekre, írja a Skift.

Legoáruház lett az ország boltja 

Egy legoáruház lett az Ország Boltja az Árukereső versenyén, a különdíjat pedig Rubint Réka webshopja nyerte.

A Disney a legszeretettebb márka 

Az APCO Worldwide nevű stratégiai tanácsadócég 70 ezer embert kérdezett meg 15 országban arról, hogy mely márkákat szeretik a legjobban. Az első helyre a Walt Disney került, a McDonald’s és a Facebook is leszerepelt.

Új weboldal, új logó és új filozófia a Pullmannál 

A világszerte jelenleg 80 hotellel rendelkező Pullman hotellánc a DDB ügynökséggel karöltve elkészítette új weboldalát. A megújult digitális platform két célt szolgál: a foglalások gyorsabbá és könnyebbé tételét, illetve, hogy a felhasználók az oldalon keresztül megtapasztalják a márka új arculatát és mondanivalóját.

Jobban sikerült a vártnál az idei év a fürdőkben 

A Magyar Fürdőszövetség 47 fürdő körében végzett felmérést az év első 8 hónapjáról és a nyári szezonról. A 2013-as év a fürdők számára a szélsőségekről szólt, ezzel az üzemeltetők az éves tervek meghatározásánál nem számolhattak. A február és március hónapokban tapasztalt hideg időjárás és a havazás okozta országos katasztrófahelyzet, a júniusi árvíz következtében időszakosan bezárt fürdők és az előző évinél változékonyabb nyár (átlagos időjárás és kánikula) kihívások elé állította a fürdőüzemeltetőket. Összességében azonban sikeres volt az év mögöttünk álló része.

A szavanna szabad népe 

Magasak, szálfaegyenesek, tekintetükből büszkeség sugárzik. A többi afrikai nép fölé helyezik magukat, a fehéreket talán egy kicsit jobban elfogadják. Könyvtárnyi írás született róluk, mégsem ismerjük őket. Ők a maszájok, Afrika szabad fiai.

Ismét felütötte fejét a pesszimizmus 

Az előző negyedévi ugrásszerű javulás után most ismét pesszimistább hangulatba kerültek a vállalkozások. A hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index 7 pontos csökkenést követően jelenleg -18 ponton áll. 

Nem figyelünk oda magunkra a neten 

Miközben 64 százalékunk tisztában van azzal, hogy online adatainkat a reklámkészítés során a marketingosztályok felhasználják, mégis csak 17 százalékunk védi aktívan ezeket az adatait – derül ki a MasterCard kutatásából. 

Szeretjük az okostelefont és a mikroblogokat 

Hetedik alkalommal készítette el a Universal Mccann médiaügynökség Wave nevű kutatását, amely 65 országban 49 ezer fogyasztó internethasználati szokásait méri, majd von le belőlük következtetéseket a hirdetők számára.

Megalakult a Fesztivál Tanács 

Fesztivál Tanács alakult hétfőn Budapesten Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének részvételével. A testület célja, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) és a Budapesti Őszi Fesztivál (Café Budapest) új szervezeti keretek között, a jelenleginél erősebb kormányzati szerepvállalás mellett Európa egyik legjelentősebb összművészeti rendezvénysorozatává váljon.

Mediterrán teraszt kap az egri Hotel Korona 

Megújul a négy csillagos egri Korona Rendezvény és Borhotel. A magyar-finn-svéd tulajdonú szálloda a Magyar Nemzeti Bank kis- és középvállalkozásokat segítő hitel-programjához kapcsolódva 16 millió forint kedvező kamatozású kölcsönből és saját erőből fejleszt.

Jövőre is sűrűn járnak majd Bécsbe a kultúrarajongók 

Bécs és Berlin művészeti párhuzamai, az Albertina mesterművei, a Leopold Múzeum Schiele-gyűjteménye és egy kiállítás az 1873-as világkiállítás emlékére: a bécsi múzeumok izgalmas programkínálattal várják a művészetek kedvelőit, közölte lapunkkal a Wien Tourismus. Íme a legjelentősebb kiállítások 2014 első felében.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!