Most megtudhatja, hogy mi az a Gemenci Óriás! 

Magyarország legnagyobb kerületű faóriásához zarándokolhatnak el egy 15 km-es túra keretében mindazok, akik 2014. január 25-én részt vesznek a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjának rendezvényén.

Egészségturisztikai szak indul a BKF-en 

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola a Semmelweis Egyetemmel együttműködésben Egészségügyi szervező alapképzést indít.

Új tematikus napok az idei Vidékjárón 

Újra kitárulkozik a magyar vidék, annak minden szépségével, hagyományával, tájával, különlegességével: megkezdődik a Vidékjáró 2014 programsorozata.

Készül a Harkányi Psoriasis Centrum új épületszárnya 

Végéhez közeledik a harkányi gyógyfürdőkórház új, szállodai színvonalú épületszárnyának építése, ami jelentős szerepet tölthet majd be a település idegenforgalmában és a gyógyturizmus fellendítésében.

Bőséges szőlőtermést jósoltak a Bországgyűlésen Ópusztaszeren 

(MTI) - Ha a következő hetekben nem sújtja komoly fagy a szőlőket, idén vidám szüret várható, s bőségesen lesz bor - jövendölték a környékbeli hegyközségek szőlősgazdái és a borrendek az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban vasárnap rendezett Bországgyűlésen.
Negyedmilliárd forint a fertődi kastély parkerdejére

Negyedmilliárd forint a fertődi kastély parkerdejére 

Negyedmilliárd forintból újul meg 2015 közepére a fertődi Esterházy-kastély parkerdeje - közölte az MTI-vel Orbán Tibor, a munkákat végző Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója.

Roadshow-n mutatta be a Chemol Travel kínálatát 

A négy várost érintő Chemol Travel roadshow nagy sikert aratott, minden helyszínen élénk érdeklődést keltettek a 2014-es ajánlatok.
Az EU nem csupán az egységes piacról szól

Az EU nem csupán az egységes piacról szól 

- jelentette ki szombaton Rigában a 2014-es európai kulturális fővárosi évad (EKF) megnyitója alkalmából felszólaló Androulla Vassiliou, oktatásért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős uniós biztos.

Na, melyek lettek az év szállodái? 

Kihirdette a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a 2013-as év szállodáit - közölte szombaton az MSZÉSZ.

Egy igen jól fizető hivatali utazóval kevesebb 

Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint lehetséges, hogy az idén befejezi hivatalos külföldi látogatásait a brit uralkodó, és várhatóan hazai kötelezettségei közül is egyre többet átad legidősebb fiának, Károly trónörökösnek.

Amilyen jó volt a tavalyi, olyan pocsék az idei síszezon? 

Nem kedvező az enyhe időjárás a sípályák üzemeltetőinek, több kisebb pályát még ki sem nyitottak, mások üzemeltetési ideje jóval alatta marad a tavalyinak, az eplényi sícentrumban ugyan a bakonyi völgy mikroklímájának köszönhetőn kisebb volt a kiesés, de január 6-án ideiglenesen nekik is be kellett zárniuk.

Megszületett a csődegyezség az almádi hotel ügyében 

Rövidesen jogerősen lezárulhat az a csődeljárás, amit a bíróság tavaly novemberben indított a Ramada Balaton Hotelt működtető Aurora Hotels Kft.-nél.

A szocializmus is összeköti Afrikát Magyarországgal 

Afrika a 21. század kontinense, ezért Magyarország nagy hangsúlyt helyez a kapcsolatépítésre a földrész országaival - újságolta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Windhoekből, Namíbia fővárosából.

2013. december 21-én vásároltak legtöbbet 

Közel 1,2 milliárd bankkártyás fizetés történt a SIX Payment Services-nél 2013-ban. És mire számíthatunk 2014-ben?

London új marketingkampánya Gordon Ramsey-vel 

A visitlondon.com London népszerűsítésének érdekében jött létre, aminek még nagyobb sikeréért ott élő hétköznapi és híres emberek segítségét is kérték.

Tavasszal már barlangban fürödhet Demjénben 

Felébredt és megmozdult a falu, ami elsősorban a gyógyvíznek köszönhető - mondta lapunknak Fodor Géza Demjén polgármestere. Az elmúlt időszakban megvalósított turisztikai fejlesztések hatására vonzóvá vált a település.

A Zöld-foki szigetek és Madeira a Kartago Tours nyári kínálatában 

A Kartago Tours nem csupán az új úti célokkal rukkolt elő csütörtöki katalógusbemutatóján, de kedvezményes ajánlataikról és az EUB biztosítóval kötött partneri megállapodásáról is szó volt.

Kerekasztal az illegális utazásszervezésről MUISZ nélkül 

Ezúttal Győrben, az N-Tours Utazási Iroda szervezésében, civil kezdeményezésre ülnek össze zártkörű szakmai megbeszélésre az érintettek, hogy valami végre történjen az illegális utazásszervezés ellen.

Hétvégére: nemzetközi repülőtányér verseny lesz Budapesten 

Európa neves klubjaiból több mint 100 versenyző méri össze tudását szombaton és vasárnap a BubblePest elnevezésű nemzetközi ultimate frizbi versenyen a fővárosban.

Komolyzenei konglomerátumot hozna létre a kormány 

Jövő szerdán tárgyalja a kormány azt az egyelőre nem nyilvános előterjesztést, miszerint közös ernyőszervezet alá kerülnének a magyar komolyzenei előadő-művészet legfontosabb intézményei.

Gyulay szerint gyorssegély kellene a Hungaroringnek 

Bár a Hungaroring Sport Zrt. közel 100 millió forint plusszal zárta a tavalyi évet és három éve töretlenül nyereséges, Gyulay Zsolt a társaság elnök-vezérigazgatója szerint mégis egymilliárd forintos gyorssegélyre lenne szükség ahhoz, hogy megfeleljen az elvárásoknak.

Álomutak féláron 

Nem csoda, hogy pillanatok alatt elkapkodták az egyik kuponos oldalra feltöltött egzotikus üdüléseket, hiszen a reális értékük felénél is kevesebbért kínálták azokat. Egyre nagyobb kétségek merülnek fel ugyanakkor az akciós ajánlatokkal kapcsolatban. Az online utazási kuponokat száznál is többen vásárolták meg.

Szorosabb együttműködés a Singapore Airlines és az Agoda között 

A légitársaság ügyfelei a jövőben közvetlenül hozzáférhetnek az Agoda.com szállodai adatbázisához, amelyben a világ minden részéről szerepelnek szabad szobák, lakosztályok.

Hamarosan mozgólépcsőn mehetünk fel a Budai Várba 

Helyére emelték a Várbazárból a Vízhordó lépcsővel párhuzamosan a Várba közlekedő, hat emelet magas szabadtéri mozgólépcső szerkezét január közepén a szakemberek. A berendezés nem csak a Várnegyed, de minden bizonnyal a főváros egyik közlekedési attrakciója lesz - közölte honlapján a Budavári Önkormányzat.

Kiemelt gazdagságú élőhelyeink vannak 

Elkészült a 2014-2020-as fejlesztési ciklusra szóló, a biológiai sokféleség megőrzését célul tűző Nemzeti Biodiverzitás Stratégia, amely még az országgyűlés jóváhagyására vár - hangzott el a Be-Natur nevű, nemzetközi természetvédelmi projekt záró-konferenciáján Tihanyban csütörtökön.

Városbéli puhányok, ne örüljetek a téli tavasznak! 

Eddig szokatlanul enyhe télben van részünk idén, aminek nem örülnek felhőtlenül az erdészek. Noha a kirándulóknak nem okoz problémát, hogy nincs a megszokott januári időjárásra jellemző fagyos, hideg idő, az erdő állat- és növényvilágára negtív hatással is lehet az igazi tél hiánya. Emellett a téli sportok szerelmesei is nagyon hiányolják a hó borította erdei táj semmihez sem hasonlítható hangulatát és látványát - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt.

A porfelhőtől nem látszanak a belvárosi felhőkarcolók 

A sűrű szmog és az egészségügyi határértéket elérő levegőszennyezettség miatt lezárták csütörtök reggel a Pekingen áthaladó autópályákat, és sárga színű riasztást adtak ki a hatóságok - írja az Asiaport.hu.

Csuda jók vagyunk fesztiválokban 

A Sziget és a Balaton Sound után ismét egy hazai fesztivál győzedelmeskedett a Festival Awards Europe versenyén. A legnagyobb nemzetközi fesztivál-megmérettetés „Legjobb új fesztiválok” kategóriájában - a fesztiválrajongók szavazatai alapján - a 2013-ban debütált B.my.Lake hozta el a pálmát - közölte csütörtökön a Sziget Szervezőiroda.

Accorhotels.com: mostantól arabul is 

Az új felület releváns és személyre szabott kínálatot biztosít majd látogatói számára. A honlap, a foglalási felület és a hotelekről szóló információk egyaránt elérhetőek arab nyelven, emellett arab nyelvű telefonos ügyfélszolgálattal is segítik az online foglalásokat - közölte csütörtökön az Accor.

A hitelezők elfogadták a Best Reisen csődegyezségi ajánlatát 

A biztosított követeléseket 100 százalékban kifizetik 18 hónapon belül.

Senkinek sem kellett az egerszalóki Saliris 

Senki sem pályázott a négycsillagos egerszalóki Saliris Resort szállodára és gyógyfürdőre, pedig árban lementek a megengedett legalacsonyabb határig - számolt be a Népszabadság Online.

Nassfeld szereti a gyerekeket 

És a családokat is, ezért se szeri, se száma a nekik járó kedvezményeknek. 

Brüsszel helyre tette a polgárok tb-jogosultságát 

Új útmutatót tett közzé az Európai Bizottság, hogy egyszerűbb legyen megállapítani, mely ország tekinthető egy uniós polgár szokásos tartózkodási helyének, azaz hol jogosult társadalombiztosításra.

Olimpiai szám felpüffedt dögök közt? 

A Guanabara öböl Rio egyik büszkesége: itt rendezik majd az olimpia alatt a regattákat, máskor a vitorlásversenyek suhannak a kedvező parti szélben, ezen a héten pedig a Copa de Brazil versenyzői adtak tanúbizonyságot rendkívüli tudásukról - írja a Latiomport.hu.

Magyarország nem kíván beleszólni a thaiföldi belpolitikába 

Magyarország azt szorgalmazza, hogy a thaiföldi kormány és az ellenzék tárgyalásos úton találjon békés megoldást az ázsiai országban kialakult helyzetre - mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője 2013. január 15-én - olvasható a Külügyminisztérium honlapján.

Mád a MÁK-ban 

Február 4-től két héten át a mádi boroké lesz a főszerep a pesti MÁK Bisztróban. A kiváló borokhoz természetesen egy harmonizáló menüsor is jár.

Zajlik a V4-csúcstalálkozó előkészítése 

Budapesten értékelték a múlt évet a visegrádi négyek turisztikai marketingszervezetei - közölte szerdán a Magyar Turizmus Zrt.

Mit tegyen, hogy ne tévedjen el kirándulás közben? 

Csinálja ésszel; tanácsolja az Ipoly Erdő Zrt. annak apropójából, hogy Egy apa két tíz év körüli gyermekével a szabad ég alatt töltötte a hétfőre virradó éjszakát a Börzsönyben.

Van, ahova 8000 dolláros vízum kell 

Az alig tízezer lakosú Nauru hihetetlen mértékben megnövelte az újságírókra kiszabott vízumok díját - írta az Australoport.hu.

Világörökség lesz Mezőhegyes? 

Rendkívüli testületi ülésen került napirendre Mezőhegyesnek a magyar világörökségi várományos listára történő felvétele - számolt be a Békés Megyei Hírlap internetes portálja.

Jeruzsálemmel és Mekkával kelne versenyre Nepál 

A világon él közel 1 milliárd buddhista, a vallásalapító szülőhelyére mégis alig pár százezeren látogatnak évente. Ha több lenne a zarándok Lumbiniben, Nepál a turizmusból gazdagodhatna meg. Fejlesztésbe már most belefognak - számolt be szerdán az Asiaport.hu.

A csereotthon megvette az Aha! GO céget 

A CsereOtthon.com bejelentette, hogy a SONY korábbi operatív ügyekért felelős alelnöke és az OpenEnglish.com alapítója, Jim Pickell ügyvezető igazgatóként csatlakozott a vállalathoz. Feladata lesz a vállalat globális stratégiájának kialakítása és megvalósítása, felgyorsítva a világ vezető otthon-csere közösségének a növekedését.

8 szintes hotel épülne Budapesten, a Hunyadi téren? 

Az Urbanista blog hívta fel a figyelmet egy az ingatlan.com oldalán megjelent hirdetésre, melyben egy 99+65 félszobás, 3 800 négyzetméter alapterületű „családi házat” kínálnak eladásra.

Zongorát nyer az év bárzongoristája 

Megvan az a kilenc versenyző, akik indulhatnak az idei „Év Bárzongorisája” címért. A megmérettetés első fordulója a „Világ Legszebb Kávéházában” lesz 2014. január 20-án, 19 órától. A nyertes egy Roland zongorát kap. 

Hallott már a laptopdiplomatákról? 

Jó döntésnek bizonyult, hogy azokban az ázsiai országokban, ahol jelenleg nincs lehetőség magyar külképviselet fenntartására, egy-egy, Magyarországról rendszeresen a térségbe utazó, úgynevezett laptopdiplomatát bíztak meg a kapcsolatok ápolásával - mondta Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára kedden Budapesten - olvasható a Külügyminisztérium honlapján.

Ötéves csúcson a magyar turistaforgalom Horvátországban 

Több mint 8 százalékkal nőtt 2012-höz képest tavaly Horvátországban a magyar turisták és az ott töltött vendégéjszakák száma, az adatok részben meghaladják a 2008-as összesítéseket - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője kedden az MTI-vel.

Mi történik a fogyasztói csoportokkal 2014. január 1. után? 

Az, hogy nem lesz belőlük több - tájékoztatott honlapján a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Nem csak a gazdagok kiváltsága az egészségturizmus 

Dr. Puczkó Lászlóval készített interjút a Travel Market Report, nagysikerű egészségturizmus témájában megjelent könyve kapcsán. A turisztikai szakértő elárulta az egészségturizmus aktuális trendjeit és a legfelkapottabb útíicélokat egyaránt. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!