Tavasszal már barlangban fürödhet Demjénben

Felébredt és megmozdult a falu, ami elsősorban a gyógyvíznek köszönhető - mondta lapunknak Fodor Géza Demjén polgármestere. Az elmúlt időszakban megvalósított turisztikai fejlesztések hatására vonzóvá vált a település.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Mátra és a Bükk lábánál elterülő Demjén, a tiszta levegőjével, termálvizével, a szőlőültetvényeivel, az ízletes ételeivel és kiváló boraival tette ismertté magát. Az utóbbi években épült négycsillagos szállodában, a vendégházakban és a magánszálláshelyeken fogadják a vendégeket.

A falu gazdaságának motorja a turizmus, amit az is bizonyít, hogy 2013 november végéig 20 ezer vendégéjszakát töltöttek el a turisták a községben. Az önkormányzathoz pedig október 30-ig hatmillió forint idegenforgalmi adó érkezett. A polgármester arról is tájékoztatott, hogy ma már több országos hírű programra hívják a vendégeket. Ezek színhelye a Közösségi Ház udvarán kialakított rendezvényközpont, ahol szabadtéren és sátrakban tartják az eseményeket.

A helyi Turisztikai-, Természetvédelmi- és Borbarát Egyesület tavaly áprilisban nyolcadik alkalommal rendezte meg a Vőfély-találkozót, melyre ezren látogattak. Ennek keretében egy falusi lagzit mutatnak be, melyet idén is megtartanak.

Június végén a hagyományőrző csoportok találkozójára - gasztronómiai parádéval és jó borokat kínálva - invitálták az érdeklődőket. Augusztus második hetének végén tartották a "Hegyes kő napját", amikor a helyi kőkultúrát bemutató tanösvényen rendeztek túrát és Demjén természeti szépségeit ismerhették meg az érdeklődők. A faluban található kemény, jól faragható tufakövet ma is lakásépítésre, díszítésre használják.

Október első hétvégéjén tartották a helyi specialistásként nyilvántartott "Káposztás étkek napját"., melyre sokan jöttek 2013-ban is.Gazdag kínálatból válogathattak a látogatók.

December első hetének végén - hagyományteremtő szándékkal - először rendezték a "Demjéni disznótorost", ahol több száz érdeklődő kísérte végig a sertésvágás és feldolgozás teljes folyamatát, majd az elkészített finom ételeket meg is ízlelték a turisták.

Fodor Géza azt is jelezte, hogy a múlt év végén a helybeliek és a turisták örömére - állami támogatással - újították fel a Demjén-Kerecsend közötti utat, amely új burkolatot kapott, 177 millió forintos költséggel. Emellett fedett teniszpályát is nyitottak.

Az idei évben is több fontos fejlesztést valósítanak meg. Tovább bővítik a szálláshelyeket. Egy debreceni vállalkozó pedig telket vásárolt Demjénben, ahol gyerekeknek "mesebirodalmat" alakít ki. A kivitelezésre már kész tervei vannak. Várhatóan március végére egyedi tervek alapján készül el a barlangfürdő első üteme, csúszdaparkkal és különféle szolgáltatásokkal szolgálja majd a vendégek kényelmét.

Emellett bővítik Demjénben a falu körül található tanösvényt, ahol sétával járhatják be a turisták a környék nevezetességeit és megismerhetik a különleges természeti képződményeket. Demjénről évről évre újabb kiadványokat jelentet meg a Gyógyvizek Völgy TDM.

A falu idei turisztikai programjait ajánló kiadványok már nyomdába kerültek és hamarosan eljutnak a szállodákba, a vendégházakba és a magászálláshelyekre is. Igy hamarosan megismerhetik ezeket a vendégek. Legközelebb az idei budapesti Utazás Kiállításon mutatkoznak be.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.