Egy igen jól fizető hivatali utazóval kevesebb

Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint lehetséges, hogy az idén befejezi hivatalos külföldi látogatásait a brit uralkodó, és várhatóan hazai kötelezettségei közül is egyre többet átad legidősebb fiának, Károly trónörökösnek.

A The Sunday Times konzervatív vasárnapi brit lap szerint az idén 88 esztendős II. Erzsébet királynő június 6-án még részt vesz a normandiai partraszállás 70. évfordulójára rendezett franciaországi megemlékezéseken, de már ide is elkíséri őt Károly herceg, aki segít idős édesanyjának a zsúfolt program lebonyolításában.

A brit lapnak egy név nélkül idézett francia kormányilletékes, aki részt vesz az évfordulós rendezvények szervezésében, kijelentette: a francia kormány olyan tájékoztatást kapott, hogy valószínűleg ez lesz a királynő utolsó hivatalos külföldi látogatása.

A The Sunday Times érdeklődésére udvari források megerősítették, hogy az uralkodó naptárában nincs előjegyezve több hivatalos külföldi utazás a normandiai megemlékezések utáni időszakra.

E források ugyanakkor hangsúlyozták, hogy hivatalos döntés nem született II. Erzsébet királynő külföldi utazásainak befejezéséről.

Az idős uralkodó külföldi látogatásainak ritkulását mindazonáltal már tavaly feltűnő módon jelezte, hogy a királynő nem vett részt a zömmel egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség csúcstalálkozóján; képviseletében Károly trónörökös utazott a novemberi Sri Lanka-i értekezletre.

Negyven éve most fordult elő első ízben, hogy II. Erzsébet királynő nem volt jelen a nemzetközösségi állam- és kormányfők kétévente esedékes találkozóján. A Buckingham-palota - az első számú londoni királyi rezidencia - szóvivője annak idején nem is titkolta, hogy az udvar most már igyekszik korlátozni a királynő külföldi utazásainak számát.
II. Erzsébet, aki 62 éve ül az Egyesült Királyság trónján, e több mint hat évtized alatt összesen 261 hivatalos külföldi látogatást tett.

A The Sunday Times vasárnapi beszámolója szerint az uralkodói kötelezettségek egyre nagyobb mértékű átadásának szimbolikus erejű jele az is, hogy várhatóan hamarosan bejelentik Károly herceg és a királynő sajtóhivatalának egyesítését. Az új, közös sajtóosztály központja a Buckingham-palotában lesz, élén azonban Károly trónörökös stábjának egy illetékese áll majd.

A lap udvari forrásai hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a brit uralkodónak nem áll szándékában Beatrix volt holland királynő példájának követése. Beatrix tavaly áprilisban átadta trónját fiának, Vilmos Sándornak.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.