2 fiú, 70 napig, 80 centin

2 fiú, 70 napig, 80 centin 

Közel két évig tartó előkészület után Kovácsik Levente és Szabó Norbert Ádám hétvégén elindulnak, hogy különleges páros kajakukkal keresztülevezzék az Atlanti-óceánt. Ezzel világelsőként kerülnek bejegyzésre, valamint Guinness bizottság által minősített rekordot állítanak fel. Céljuk, hogy Spanyolországból 6500 kilométert megtéve a nyílt óceánon keresztül, megállás és külső támogatás nélkül eljussanak a Karib-szigetekig.
Egészségturizmus: jövőre már árulják a magyar kórházak „termékeit”

Egészségturizmus: jövőre már árulják a magyar kórházak „termékeit” 

Hamarosan megkeresik a magyar kórházakat, hogy milyen az egészségturizmusban eladható szolgáltatásaik vannak, s 2014-ben központilag meg is kezdik ezek értékesítését. A hazai szívtranszplantáció akár azt is jelentheti majd a környező országok rászorulói számára, mint a hazai polgároknak a Bécsben elvégzett tüdőátültetés.

Green Globe tanúsítványt kapott a DZT 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) első nemzeti idegenforgalmi intézményként kapta meg a „Green Globe-tanúsítványt”, a nemzetközileg elismert fenntarthatósági kitüntetést.

Ahova a király is gyalog jár 

Alapvetőnek tartjuk, még sincs módjában mindenkinek használni. Az illemhely ma már az otthonok elmaradhatatlan darabja, a gyártók pedig felismerik a luxusra, a környezettudatosságra és a spórolásra irányuló igényeket.

Brüsszelben mutatkozott be az idei EDEN-nyertes 

2013. november 11-én ünnepélyes keretek között vehette át Brüsszelben a Kiváló Európai Desztinációknak járó elismerést az idei hazai nyertes, Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Bemutatkozott turisztikai kínálatunk az ANTOR BeLuxon 

November 13-án zajlott le Belgium egyik legjelentősebb turisztikai sajtórendezvénye, az ANTOR BeLux média workshop.

Új szakember erősíti a Kompast 

A 12 évnyi szakmai múlttal rendelkező Tóth Zinka novemberben igazolt a kiutaztató csapathoz.

Megújult a NoSalty.hu 

Új tartalmi elemekkel, megszépült designnal várja olvasóit az immár 5 éves NoSalty.hu. Az oldal a megújulással élesítette a agyarországon elérhető legnagyobb publikus alapanyag-adatbázist is, mely a NoSalty-n megjelenő mintegy 15.000 recept és 1190 alapanyag mellé pontos kalória- és tápanyag-információkat rendel.

Anomáliák a budapesti IFA körül 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége – a 2014 évi költségvetés, az azzal kapcsolatos adózási jogszabályok néhány napon belül történő elfogadása előtt - ismételten felhívja a figyelmet a budapesti IFÁ-val kapcsolatos anomáliákra.

Több mint 30 ezren látták már a madridi Puskás-kiállítást 

Rendkívül népszerű a Real Madrid otthonában, a Santiago Bernabeu Stadionban október 25-e óta látható Puskás-kiállítás, amely az Aranycsapat legendás kapitányának életét mutatja be.

Magyar különlegességként regisztrálta az unió a tepertős pogácsát 

Az Európai Bizottság hivatalosan felvette a "hagyományos különleges termékek" listájára a magyar tepertős pogácsát - közölte csütörtökön az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény.

Híres fotók selfie-ként 

A Lowe South Africa készített a fokvárosi Cape Times számára az alábbi printhirdetés-sorozatot, amelyben híressé vált fényképeket jelenítenek meg úgy, mintha azt a képen szereplő készítette volna saját magáról - írja az Adweek. 

Díjazzák a magyarok a hűségprogramokat 

Magyarországon a fogyasztók 46 százaléka vásárol olyan üzletben, amely hűségprogramot kínál lojális vevőinek, miközben a magyar kifejezetten lojális a boltjához – derül ki a Nielsen kutatásából.

Házi kedvence segítségével válhat egy szlovén kastély urává 

A szlovén DOO Petsdialog és a Szlovén Turisztikai Hivatal hirdette meg nemzetközi nyereményjátékát "Lord of the Castle" címmel. A nyeremény 100.000 euró és egy hónapig tartó uralkodás a szlovén Bledi tónál található kastélyban. Fontos, hogy csak kutyás gazdik jelentkezését várják. 

Szijjártó Péter felavatta Magyarország főkonzulátusát Hong Kongban 

Felavatta Magyarország főkonzulátusát Hong Kongban Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos csütörtökön. A magyar főkonzulátus öt év után nyílt meg újra. 

Janus Pannonius emléktáblát avatnak Narniban 

Szombat délben avatják fel az olaszországi Narni városában Janus Pannonius (1434-1472) emléktábláját, az eseményt a Magyar-Olasz Kulturális Évad keretében rendezik meg - tájékoztatta a Balassi Intézet csütörtökön az MTI-t.

A végéhez közlekedik a szüret Tokaj-Hegyalján 

A végéhez közeledik a szüret a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken, az idén kiemelkedő a szőlő, illetve az aszú minősége, a térség legnagyobb szőlőfelvásárló és borászati cége, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház (TK) Zrt. pedig egyre inkább a minőségre helyezi a hangsúlyt.

Már ivókúrával is gyógyítanak Hévízen 

A kénes gyógyvíz emberi fogyasztásra is megkapta az Országos Tisztiorvosi Szolgálat engedélyét.

Kik az MSZÉSZ elnökjelöltjei a 2014-15-ös évre? 

Az MSZÉSZ 2013 november 21-én a Gellért Szállodában tartja XL. Közgyűlését, ahol megválasztásra kerülnek a Szövetség tisztségviselői a 2014-15-ös évre.

Hajléktalanok a Hungexpón? 

Tarlós István főpolgármester egy keddi sajtótájékoztatón kijelentette, hogy krízisidőszakban a Hungexpo területén akár tízezer hajléktalant is el tudnak helyezni. A témára ma közleményben reagált a vásárközpont. 

Egész évben lehet ferratázni Cseszneken 

Miután augusztusban átadták Magyarország első via ferrata útját a bakonyi Kőmosó-szurdoknál, elindultak a vezetett túrák is, így az adrenalinfüggők a hazai sziklákon is próbára tehetik magukat.

Hajóutakat is értékesít a Green Travel 

Szerződést kötött a spanyol Pullmantur hajóstársasággal a Green Travel Nemzetközi Utazási Iroda.

Csökken Európa szerepe a hivatásturizmusban 

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatóságának (MKI) képviselői is részt vettek a Kongresszus- és Konferenciaszervezők Nemzetközi Szövetségének (ICCA) 52. kongresszusán, amelyről tapasztalataikban számoltak be.

Milliárdokból újul meg két lovarda 

Két kiemelt lovasturisztikai beruházás összesen 3,6 milliárd forint állami támogatásban részesül a közeljövőben - jelentette Budai Gyula államtitkár Szilvásváradon. 

A kocka el van vetve! Itt az új európai imázsfilm 

A londoni World Travel Market kiállításon mutatták be idén novemberben Európa új turisztikai promóciós kisfilmjét, amelyet az ETC megbízásából készített a Screen South ügynökség. A négy perces szpotot a EuroShorts „Európa – egy végtelen utazás” című filmes pályázat nyertes alkotói rendezhették. A megmérettetés komolyságát jelzi, hogy a bíráló bizottság elnöki tisztét Sir Allan Parker, tizenkilencszeres BAFTA-díjas filmrendező töltötte be.

Országimázs másképp: Top 5 Budapesten forgatott videóklip 

A hazánkat népszerűsítő, nemrégiben bemutatott imázsfilm hatására gyűjtöttük össze a számunkra legszimpatikusabb Budapesten forgatott videóklipeket. Számos világsztárt ihletett meg fővárosunk szépsége. 

Megújult a MUISZ honlapja 

A mai napon élesítette megújult honlapját a MUISZ, amelyen ezentúl naprakész információkat kaphatnak az ágazat dolgozói és az érdeklődők egyaránt.

Elkészült az ország regionális támogatási térképének koncepciója 

A 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakban az ország egyes régiói eltérő forrásokhoz juthatnak a versenyszabályok alá tartozó tevékenységekhez nyújtható állami beruházási támogatások esetében. Az ország regionális támogatási térképének koncepcióját tartalmazó kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

Egy tízhónapos utazás képei négy percben 

Egy lengyel fiatal tíz hónapig tartó utazását vágta össze egy videóban. London, Thaiföld, India és Krakkó világába nyerhetünk bepillantást.

Új séf a debreceni Lyciumban 

November 4-től Breitenbach Rezső a Hotel Lycium**** Átrium éttermének újonnan kinevezett séfje. A szakember a szintén Debrecenben található No.1 Bisztró étterem konyhafőnöki posztjáról váltott a belvárosi szálloda kedvéért - olvasható a szálloda honlapján.

3D-s film készült a simontornyai várról 

Háromdimenziós film mutatja be a simontornyai vár 800 éves történetét. A 11 perces filmet a szekszárdi Pazirik Kft. egy európai uniós turisztikai pályázat segítségével készítette.

Újbuda birtokba vette a Citadellát 

Birtokba vette a Citadellát a XI. kerületi önkormányzat, a hasznosítási pályázat tavaszi kiírásáig a korábbi bérlők ideiglenesen a területen maradnak - jelentette be Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.

Harminc guggolás ingyenjegyet ér a moszkvai metrón 

Ingyen utazhatunk a moszkvai metrón, amennyiben végrehajtunk harminc szabályos guggolást. A rendkívüli ajánlat december 4-ig érvényes a 2014-es Téli Olimpiai Játékok népszerűsítése jegyében.

Egy éven át tartó programsorozat startol novemberben 

Örökség a jövőnek - jövő az örökségnek 2013-2014 címmel indul útjára novemberben a magyar örökségvédelem jelenét bemutató és jövőbeli kihívásaira válaszokat kereső országos programsorozat, amelynek keretében konferenciákat, szakmai kerekasztal-beszélgetéseket és utazó kiállítást is szerveznek.

Német városka a venezuelai hegyek között 

Elhagyjuk a caracasi völgyet, majd egy kisebb autópályaszakasz után kanyar jobbra és kanyar, kanyar, kanyar… A cél Colonia Tovar, egy város, ahol Guten Tag-gal köszönik a napot, német sört isznak,  lakói között sok a szőke, kékszemű  és amely  egyedülálló Venezuelában.

Budapest drágább lett, Győrben estek a szállodaárak 

Miközben Budapesten a szálláskeresőknek mélyebben kell zsebbe nyúlniuk, addig sok Európán kívüli nagyvárosban az előző évhez képest jelentősen spórolhattak a szállóvendégek. Ezt az eredményt mutatja a hotel.info aktuális szobaár-barométere, amely éves szinten 2 millió szállásfoglalási adat alapján készült.

Sótlan, buta és unalmas 

A Bland Shire (sótlan) nevű ausztrál kisváros csatlakozott a skót Dull (buta) falu és az amerikai Boring (unalmas) város furcsa szövetségéhez. Céljuk, hogy a nem túl izgalmas elnevezésüknek köszönhetően városaikba csalogassák a turistákat. 

Malacságok, szűzérme erdő kincseivel, Kupa borral 

Vendég ß Hotel Business Klub, november 25.

Megújul a területfejlesztési rendszer 

Megkezdődött a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény vitája a Parlamentben. A javaslat szerint a kormány mérsékelné a területi egyenlőtlenségeket és elősegítené az elmaradottabb területek felzárkózását.

Régészeti kincseket találtak az egri várban 

Hamarosan felújítják az egri vár Zárkándy bástyáját. Az egri önkormányzat és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. együttműködésével 150 millió forintos beruházást valósítanak meg. Az ezt megelőző régészeti feltárások során különleges kincseket találtak a föld alatt a szakemberek.

25. HSM Szakmai Baráti Kör a Continentalban 

A Hospitality Sales and Marketing Szakmai Baráti kör november 12.-én, kedden tartotta rövid szünet után, újabb találkozóját a zsúfolásig megtelt Zara Hotel előadótermében, melynek keretében Juhász István korábbi szervező átadta a stafétát az új brigádnak. 

Elfogadták az ingyenes készpénzfelvételt 

Az elmúlt egy évben jelentősen drágultak hazánkban a banki szolgáltatások, ennek csökkentése érdekében az Országgyűlés ma elfogadta az ingyenes készpénzfelvételről szóló törvénymódosítást.

Milyen akkor a jó infografika? 

Érdekes kutatási eredményeket közöl a FastCo Design a jó infografika tulajdonságairól. Nem baj, ha sok a szín és az sem, ha zsúfolt.

Videóklip népszerűsíti Hévízt Kínában 

Kínaiul énekel, bővöskockát tekerget és élvezi Hévíz szépségeit a nyáron forgatott klip hősnője. 

Hatalmas kasza volt a szinglinap 

Csupa 1-es: november 11- ezért választották a magányos szívek napjának e dátumot. Az anti Valentin-nap óriási üzleti sikert hozott: arattak az internetes kereskedő cégek, főleg azért, mert aznap mindent kedvezménnyel kínáltak, írja az Asiaport.

Januártól tiltják a transzzsírsavat 

Várhatóan 2014 januárjában lép hatályba a megengedettnél több mesterséges transzzsírsavat (TFA) tartalmazó élelmiszerek betiltását célzó rendelet.

Már foglalhatók a Neckermann 2014 nyári ajánlatai 

2013. november 13-ától foglalható a Neckermann nyári kínálatának túlnyomó többsége a foglalási rendszereken keresztül. 

Nagyon lojálisak vagyunk a márkákhoz 

Magyarországon a fogyasztók 46 százaléka vásárol olyan üzletben, amely hűségprogramot kínál lojális vevőinek, miközben a magyar kifejezetten lojális a boltjához – derül ki a Nielsen kutatásából.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!