Új kihívásokat keres a Turizmus Trend sales és marketing menedzsere 

A kiadónál eltöltött több mint öt év után, november 26-ával távozott posztjáról Csirke Zsolt, a Turizmus Trend sales és marketing menedzsere. 

Négyévszakos régió 

Észak-Magyarország négyévszakos régióként mutatkozott be – Molnár Anita regionális marketingigazgató előadásában.

Tudományos vonal és cseh remények 

A Nyugat-dunántúli régió jövő évi terveit Tama Istvántól, regionális marketing igazgatótól hallhattuk, aki elmondta a tavalyi évben stagnálást regisztráltak, és bár jövő évre még nem kaphat pénzügyi keretet, ám amint megkapják, egy biztos, a tavaszi kampányra költik. 

Üres fészek program és hajóval érkezők 

A plenáris ülés után panelbeszélgetésekkel folytatódott az MT Zrt. 2014. évi nemzeti turisztikai marketingtervét bemutató nap.  

Folytatódik a belváros fejlesztése Szekszárdon 

Folytatódik a történelmi belváros fejlesztése Szekszárdon, a több mint kétmilliárd forintos európai uniós projekt második ütemében a piactér átépítése kezdődhet el.

Jelentősen csökkent a dél-dunántúli gyógyfürdők forgalma 

A tavalyi jól sikerült év után idén 4-14 százalékkal csökkent a dél-dunántúli gyógyfürdők forgalma, ezen a trenden az év utolsó hónapja már nemigen tud fordítani - számolt be Iharosi István, a 18 fürdőt tömörítő Dél-dunántúli Gyógy- és Termálfürdők Egyesületének elnöke az MTI-nek kedden.
Kiemelt szerepet kap jövőre a határnyitás 25. évfordulója

Kiemelt szerepet kap jövőre a határnyitás 25. évfordulója 

900 fő részvételével, szakmai nyílt nap keretében mutatta be a Magyar Turizmus Zrt. jövő évi marketingtervét, a Budapest Kongresszusi Központban, november 26-án.
Taurus Reisen, a mediterrán varázsló

Taurus Reisen, a mediterrán varázsló 

Az erősen szegmentált magyar utazási piacon igazi üde színfoltot jelent a Taurus Reisen. Sokan Tunézia-specialistaként könyvelik el, pedig kínálata már túlmutat az észak-afrikai országon. 

Egyre népszerűbb lehet a P2P fizetés 

Bár az egyszerű, gyors és biztonságos készpénzmentes fizetési megoldások tagadhatatlanul a mindennapok részévé váltak, ez a személyek közötti („person-to-person” – P2P) fizetésre egyelőre nem igaz. Ez a helyzet azonban hamarosan megváltozik.

Tovább szűkül a charterpiac? 

Habár a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalban (MKEH) még javában tart a vagyoni biztosíték-igazolások feldolgozása, végleges adatok 2014 januárjában várhatók, a Világgazdaságban már most megjelent írás a témában.

Forralt Bor és Puncs Párbaj 

A téli estéken sokunknak jól esik a forralt bor vagy a puncs, ami átmelegíti a testet, lelket. A Hilltop november közepén írta ki az első forralt bor és puncs receptversenyt, amelybe várják a legfinomabb, legforróbb recepteket.

Rátkai Ildikó az Ambiance Travel Solutions csapatában 

Rátkai Ildikó, a turisztikai szakmában sokak által ismert kolléga immár az Ambiance Travel Solutions csapatát erősíti.

A nőkön áll a hazai sörpiac jövője 

Nőknek szóló sörreklámokkal, kisebb, de formatervezett üveges sörökkel jelentősen növelhetnék eladásaikat a hazai sörgyárak – derül ki a Budapesti Gazdasági Főiskola kutatásából.

Üdvözli az új kongresszusi központ tervét az MSZÉSZ 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének állásfoglalása az új budapesti kongresszusi központ létesítéséről.

Csillagvizsgáló és planetárium épül a Zselicben 

670 milliós támogatással egy nagyszabású fejlesztés keretében épül a környezetbarát létesítmény.

Donald Trump luxusszállodát nyithat Belgrádban 

Az amerikai üzletember a szerb kormányfővel tárgyalt egy felsőkategóriás hotel építéséről.

Új szállodákkal készül az Accor a szocsi téli olimpiára 

Az Accor bővíti jelenlegi oroszországi hálózatát. A szállodaüzemeltető három új létesítményt hoz létre a Kaukázusban az eddigi tizennégy szállodája mellé. A három új hotel közül kettő is az olimpiai falu központjában található, amelyet 2014 januárjában nyitnak majd meg a szurkolók és a szponzorok számára. A Mercure Rosa Khutor, a Pullman Sochi Center és a Mercure Sochi Center a téli sportok szerelmeseit várja.

New York szerelem kastélya 

Vigyázat! A történet nagyon szirupos, nagyon romantikus, és nagyon megható. Nemcsak nőknek…

HSM találkozó az Achat Hotelben 

A Hospitality Sales and Marketing Szakmai Baráti kör november 25.-én, hétfőn tartotta sorrendben a 26., rövid szünet után a második találkozóját az Achat Premium Hotel konferenciatermében.

Szeméttel fizettek a bécsi étteremben 

Pénz helyett komposztálható hulladékkal is kiegyenlíthették a számlát a vendégek egy bécsi étteremben - írja a Nők Lapja Café.

Sikeres ANTOR Press Workshop Amszterdamban 

November 21-én rendezték meg Hollandia egyik legjelentősebb turisztikai sajtórendezvényét, az ANTOR Press Workshopot.

Keresi a MUISZ az „Év utazási irodása” jelölteket 

Keresi a MUISZ az „Év utazási irodása” jelölteket

Díjazzuk a zöld innovációkat 

Magyarország legnagyobb szaklapkiadója, a TurizmusTrend - Vendég és Hotel szaklapot is kiadó Professional Publishing Hungary meghirdeti a III. Greennovációs Nagydíjat. Erre olyan pályaműveket várunk, amelyek munkahelye, vállalkozása fenntarthatóságot, környezetvédelmet, energiamegtakarítást célzó megoldásait mutatják be.

Uniós forrásból építene konferenciaközpontot a kormány 

November 22-i határozatában a kormány többmilliárd forintos beruházás keretében új budapesti konferenciaközpont építésének előkészületeit indítványozta. Évek óta szükség lenne egy ilyen létesítményre, hiánya miatt a 4-5000 fős megakonferenciák elkerülnek minket.

Idén is ellátogat Magyarországra az igazi finn Mikulás 

Idén 11. alkalommal látogat el Magyarországra az igazi finn Mikulás – azaz Joulupukki a Finnagora Finn Kulturális Intézet szervezésében.

Virtuális utazás a Seychelles-szigetekre 

A luxusutazásokat is kínáló Dertour utazási iroda blogot indított, a bejegyzésekben részletesen bemutatják útjaikat.

Mestervizsgát kell tenniük a gyakorlati oktatóknak 

A 2011. évi CLXXXVII. szakképzési törvény rendelkezik arról, hogy 2015. szeptember 1-től mestervizsgával kell rendelkezniük azoknak az oktatóknak, akik gazdálkodó szervezeteknél gyakorlati képzésben gyakorlati oktatóként tanulóval foglalkoznak (azon szakképesítések tekintetében, amelyekben a mestervizsga követelményeit a szakképesítésért felelős miniszter kiadta).

Villanyvasúton a Gellértbe 

Modellvasúton érkezik idén a Mikulás a Gellért Szállóba. A patinás hotel egybenyíló rendezvénytermeiben mintegy 700 négyzetméternyi vasútmodell-hálózat és megannyi program várja a gyermekeket és játékos kedvű szüleiket december 7-én és 8-án.

Januárban újra MISZ Közgyűlés 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége 2014. január 22-én, szerdán 10:00 órától 17:00 óráig tartja éves közgyűlését, melyre a MISZ tagokat, idegenvezetőket és vendégeket várnak a szervezők.

Beindította a telet a Fridge - Hó-Show 

A budapesti Fridge - Hó-Show három napján 24.000-en indították a telet, míg Bécsben, ahol két napos volt a téli-buli, 18 ezren szerették meg a Fridge-et.

Támogatják a tanyán élőket 

Öt megyében már tájékozódhattak a tanyafejlesztési program eredményeiről az érdeklődök az elmúlt két hétben a program bemutatását célzó roadshow keretében - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

Januárban műkorcsolya és jégtánc EB Budapesten 

Óriási energiával készülnek a sportág legjobbjai az idei szezon fő eseményére, a szocsi téli olimpiára. Az európaiak számára az ötkarikás játékokra vezető út utolsó állomása lesz a január 13. és 19. között Budapesten sorra kerülő Európa-bajnokság.

EU-s támogatás a bor- és gyógyturizmus fejlesztésére 

December elején Bécsben találkoznak az Európai Unió által támogatott Danube Limes Brand projektben résztvevő nyolc Duna-menti ország képviselői. Ezen részt vesznek a partner nemzetek örökségvédelmi intézményeinek szakemberei is, hogy együttesen vitassák meg, milyen turisztikai termékeket ajánlanak a projekt megvalósítására.

Erősödik az online és a mobil hirdetési piac 

A tavalyinál nagyobb mértékben bővült az online és a mobil hirdetési piac a 3. negyedévben az IAB Adex Nori mutató szerint. Az utolsó negyedév eredménye nagy kérdés lehet.

Miben különböznek a bécsi fürdők? 

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletének közreműködésével a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. menedzsmentje, valamint a Széchenyi-, Gellért- és Király gyógyfürdők vezetői tapasztalatcsere keretében fűzték szorosabbra Bécs város illetékeseivel szakmai kapcsolataikat. 

Videó az Aranykulcsosok 30 évéről 

Fennállásának 30. évfordulójára készített videót publikált a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesülete. 

Ezek lesznek a legmenőbb úti célok 2014-ben 

Iraki, laoszi és boszniai vidék is szerepel a National Geographic Traveler 2014-re vonatkozó 20-as toplistáján. 

SIRHA Budapest: November 30-ig kedvezményes jelentkezés 

2014 márciusában új szakkiállítással jelentkezik a HUNGEXPO. A SIRHA Budapest az élelmiszeripar, a sütő- és vendéglátóipar, a szálloda- és vendéglátóipar, gasztronómia piaci szereplőinek teremt szakmai fórumot.

Kaszinóról álmodik Gyula, Hévíz és Debrecen 

11 település: Győr, Debrecen, Szombathely, Pécs, Szeged, Miskolc, Nyíregyháza, Szentendre, Hévíz, Gyula és Balatonfüred szeretné, hogy kaszinó nyíljon a városukban - írja a Világgazdaság.

Két évük lesz a kft.-knek a tőkeemelésre 

Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) megemelte a korlátolt felelősségű társaságok (kft.-k) minimális törzstőkéjét, az emelést a már működő társaságoknak nem kell teljesíteniük a társasági szerződésük esetleges módosításakor, arra haladékot biztosít a jogszabály 2016. március 15-ig - közölte a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda az MTI-vel.

Az ösztönzés és újragondolás nem elég! 

Hamarosan lezárul a 2014-2024 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepció társadalmi egyeztetése. Az anyaggal kapcsolatban részletesen véleményt juttatott el szerkesztőségünkbe Karsai Árpád turisztikai tanácsadó, amelyet alább leközlünk.

Hétfőn zárul a turizmusfejlesztési koncepció egyeztetése 

A Nemzetgazdasági Minisztérium Turizmusért Felelős Helyettes Államtitkársága 2013. november 25-én reggel 8 óráig várja a turisztikai szakma iránt elkötelezett szervezetek, személyek koncepcióval kapcsolatos véleményét, javaslatát. A Nemzeti turizmusfejlesztési koncepció 2014-2024 időszakra határozza meg a jövőképet, a kiemelt célokat és a prioritásokat.

"Harmóniával" zárul a téli kampány 

Egyensúlyban a téli hónapokban is – a gyógyfürdők és a wellness lehetőségek népszerűsítésével tartja ébren az utazási kedvet a téli hónapokban a nemzeti turisztikai marketingszervezet. A harmónia hívószóval zárul a Magyar Turizmus Zrt. idei belföldi kampányainak ciklusa és indul el egyúttal egy újabb ciklus. 

Szállodaigazgatók jönnek-mennek 

Jelentős változások történnek a hazai szállodapiacon: van, aki a Mátrából Hévízre tart, mások a tapolcai sikertörténet stafétabotját adják át több ház vezetéséért cserébe, lássuk sorban, ki merre tart?

Megkezdi működését a Veszprémi Értéktár 

A város szellemi értékeit gyűjti össze a frissen létrehozott veszprémi értéktár. Brányi Mária alpolgármesterrel beszélgetett erről a Vehir.hu újságírója.

Hazánkról közölt összeállítást egy török magazin 

Magyarországot mutatja be novemberben a török Diploatlas magazin, amely minden alkalommal egy-egy országot ismertet meg olvasóival - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Újratervezés 

A társult tagok megbeszélésével folytatódott második napján a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) közgyűlése, ahol az ismét megválasztott vezető, Takács Ferenc köszöntötte a megjelenteket, és Kovács István főtitkárral együtt a következő évtől érvényes változásokról számoltak be.

Gumigyártó üzemet létesít a Mol és a japán JSR 

Magyarországi vegyes vállalat alapításáról és autógumikhoz használt gumialapanyag-gyártó üzem létesítéséről kötött megállapodást a Mol Nyrt. és a Japan Synthetic Rubber Corporation (JSR) - közölte a Mol csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!